Virágok
Mese
Fésűs Éva: Kié a virág?
Malacka egyszer gyönyörű virágot talált az erdőben. Akkorát visított örömében, hogy a bükkfa oldalán dolgozó harkály félrenyelte a farontó kukacot.
- Ejnye! – bosszankodott. – Miféle csendháborítás ez?
- Én nem háborítok semmiféle csendet, csak kimondhatatlanul örvendezek az én szépséges virágomnak! – visított tovább malacka – Nézd meg, ha nem hiszed!
A harkály odasandított.
- Csakugyan gyönyörű. De mi a neve?
- Természetesen Neszepisze virág – ugrándozott a vadmalac, ekkor azonban odatoppant a kényes őzike.
- Tévedsz! Ilyen szép virágnak csak őzikefüzér lehet a neve!
- Semmi közöd hozzá! – visított a kukorifarkú. – Ez a virág az enyém, mert én találtam.
- De azon a tisztáson nőtt, ahol én szoktam játszani!
- Kár a szóért! – lépett közéjük fölényesen a rókakölyök. – Ez a virág a világszerte ismert rókatulipán és át fogom ültetni a saját kertembe!
- Ülteted ám az árvacsalánt! – huppant melléje a mókus. – Én láttam meg legelőször, onnan a magasból.
- Ugyan, mikor?
- Tegnap ilyenkor!
- Hiszi a piszi! Akkor mért nem szóltál?
- Mert a virág egyikőtöké sem, hanem az enyém! – válaszolt mókus helyett váratlanul macika, és mindjárt szagolgatni kezdte az üde szirmokat. – Mézszagú! Világos, hogy nekem termett!
Malacka segélytkérőn tekintett fel a bükkfára.
- Harkály bácsi, tégy köztünk igazságot!
- Nem vagyok én bíró – berzenkedett a harkály - , és úgy sem tudnék olyat mondani, hogy mindannyian elégedettek legyetek.
- De hát akkor mi lesz?
- Egyszer csak kiderül az igazság magától.
- Csakhogy én addig nem várok! – kiáltott malacka, és mindjárt egy botocskát ragadott, hogy vonalat húzzon vele a földön a virág köré; bűvös kört, amibe senkinek sem szabad belépnie.
Hanem a többiek azt hitték, hogy malacka verekedni akar a botocskával. A róka nagyot kanyarított lompos farkával, hogy kiüsse a kezéből, de ugyanakkor a kényes őzet is meglegyintette. Az őz visszarúgott, és eltalálta macika balhátsó lábát. Macika sem volt rest, visszabokszolt a mancsával. Közben mindenki azt visította, kiabálta, brummogta, hogy:
- Enyém a virág! Enyém a virág!
Akkor arra jött a sün. Letette csigákkal teli kis kosarát, körülnézett, és csodálkozva kérdezte:
- Hol van itt virág?
A virág, amelyen összevesztek, eltiporva, tönkretaposva hevert a tisztáson. Akkora csend lett, hogy a hangyák lépteit is hallani lehetett a fűben. Legelsőnek malacka pityeregte el magát.
- Jaj, odavan a virágom! Most már mindegy, hogy mi lett volna a neve.
- Úgy láttam, őzikefüzér volt – fintorgott az őz –, de azt hiszem tévedtem.
Megnézte a letiport növényt, azután sántikálva odébbállt.
- Giz-gaz! – legyintett a sunyi róka.
- Gyim-gyom! – brummogta macika, a mókus pedig még megtoldotta.
- Söprűnek sem való!
Egykettőre otthagyta mindenki, harkály doktor pedig folytathatta a dolgát. Le sem nézett a tisztásra, csak három sikeres féreg-operáció után vetett egy sajnálkozó pillantást az eltaposott, szép virágra – de akkor azt hitte, káprázik a szeme attól, amit látott.
A virág újra egyenes száron állt, mert valaki gondosan karóhoz kötötte, földjét megkapálta, elegyengette körülötte.
- Nini! – kiáltott harkálydoktor – Hát mégis van ennek a virágnak igazi gazdája?
Jobban körülnézett, s akkor látta, hogy a kicsi sün jön a patakról egy öntözőkannával döcögve, és nagyon jókedvűen dudorászik magában.
Kányádi Sándor: Néma tulipán...
Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma.
Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.
De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.
De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől.
Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örül ta kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette.
S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot. Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.
De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek. Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág vagy – rágondolni is rossz – a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen? Féltékenyek lettek az illatukra.
Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával, meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával.
Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökö
lbe zárta szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon. Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött.
De hiába.
A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.
Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.
Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámultában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva.
A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.
.A kert legszebb virágai
Ahogy a nyár vége közeledett minden virág tudni akarta, ki is a legszebb a virágoskertben.
A rózsaszín szirmú rózsák ekként vélekedtek: "Mi vagyunk a legszebbek, mert tavasszal mi bontjuk leghamarabb virágainkat."
A fehér százszorszépek ezt mondták: "Ó ó, nem, mi vagyunk a legszebbek, mert nekünk gyönyörű virágaink vannak, melyek egész nyáron virítanak."
A nagy sárga krizantémok szerint: "Ne butáskodjatok, mi vagyunk a legszebb virágok, mert ősszel mi virágzunk a legkésőbb."
Minden egyes virág azzal érvelt igaza mellett, hogy csakis ő lehet a legszebb, a legjobb. De, amikor az emberek eljöttek a kertbe, hogy megnézzék őket, abbahagyták a veszekedést. Minden virág ilyenkor csendben maradt és nagyon büszkék, voltak arra, hogy az emberek azt mondták rájuk ők, együtt a legszebbek.
Egy nap a kertész jött be a kertbe. A rózsaszínű rózsák kihúzták magukat, hogy ők látszódjanak a legnagyobbaknak. A fehér százszorszépek virágaikat csillogtatták a napfényben, a sárga krizantémok pedig akként fordultak, hogy a legszebb oldalukat fordítsák a kertész felé. Mindannyian azt várták, hogy a kertész egyiküket, de csakis az egyiküket fogja megdicsérni. Azonban a kertész csak mosolygott. Majd azt mondta: "Milyen szép virágaim vannak, együtt gyönyörűek!"
A kertész fogott ekkor egy kosarat és elkezdte lemetszeni a rózsákat, majd belerakta a kosarába. A rózsák meg voltak győződve arról, hogy ők a legszebbek, azért vágta őket először. De a százszorszépek csak nevettek rajtuk. "Ha-ha! Ti nem vagyok elég szépek, hogy itt maradjatok a kertben!"
A következő mozzanatában a kertész a százszorszépeket kezdte a kosarába tenni, mikor is a krizantémok kezdtek hahotába. "Te mondod! Mi vagyunk a legjobbak, mi maradtunk a kertben egyedül."
Végül a kertész a krizantémokat is belerakta a kosarába. A virágok ekkor újra kezdték szűnni nem akaró vitájukat arról, hogy ki is volt a legszebb.
Amikor a kertész bement a házba, belerakta az összes gyönyörű virágot egy vázába. Először a rózsaszín rózsákat tett bele, emlékezve arra, hogy az volt a legelső virág, mely virágzott tavasszal. Azután a fehér százszorszépeket tette bele, és visszaemlékezett arra, hogy milyen boldog volt mindig, amikor nyáron elsétált mellettük. Majd végül a sárga krizantémok kerültek a vázába. A kertész nagyon izgatott volt, mikor az ősz virágára tekintett. Egész nyáron azt várta, hogy lássa ezeket.
A kertész a vázát az asztal közepére tette, majd azt mondta: "Egy csodaszép virágcsokrom van. Minden virág szép magában is, de így együtt tökéletesek!"
Hirtelen a virágok megértették, hogy ők mindannyian nagyon szépek voltak, amennyire csak képesek voltak. De amint a kertész őket egy csokorba fűzte, valami igazán különlegessé váltak általa. Ebben a pillanatban a virágokat a boldogság érzése töltötte el.
Vers
Zelk Zoltán: A hóvirág
Jó, hogy látlak hóvirág,
megkérdezem Tőled,
mi hírt hoztál,
mit üzensz erdőnek, mezőnek?
Szedd a szárnyad szaporán,
vidd a hírt madárka,
útra kelt már a tavasz,
itt lesz nemsokára.
Mondóka, ének
Azt mondják a cinegék, itt a tavasz, nyitni kék!
Kék ibolya, gyöngyvirág, csupa öröm a világ!
Andi néni szép virágokat fényképezett
Ezek pedig nálunk bújtak elő a földből....
és a pompáznak a fákon, bokrokon.
Ha sétáltok,kirándultok, biztosan ti is láttok virágban pompázó fákat, bokrokat, kerteket.
Tavasszal a természet is felébred, a napsütés előcsalogatja a virágokat.
De azt is tudjuk, hogy víz is kell ahhoz, hogy a virágok pompázzanak, nőjenek.
Ezért fontos az eső.
Barkácsolás