Van ahová szánon jön,

van, ahová hintón,

van, ahová repülőn,

s van, hova sítalpon,

ha kell, hajón utazik,

s bizony az sem ritka,

hogy gyalogol ide-oda,

S hogy ér oda mindenhova

csupán egyetlen éjszaka:

maradjon a titka!

Mondóka , ének

Új mondókát tanultunk

Ha -ha- ha havazik,
He- he- he hetekig,
Hú -hú -hú hull a hó,
Hi -hi -hi jaj de jó.

Új dalt tanultunk

Gryllus Vilmos: Levél a Mikulásnak

Fehér szakállú kedves Mikulás,
De szeretnék találkozni teveled!
És hogy tudd, hogy mit hozz majd,
Azért írom neked a levelet.
Jól tudod te azt, kedves Mikulás,
Tudod, hogy mi az, amit szeretek,
S hogy én abból meg tudok enni
Egy egész táblát, nem csak egy szeletet!
Azt hozz nekem egy nagy zsákkal,
és ne csak mogyorót almával!
Fehér szakállú kedves Mikulás,
De szeretnék találkozni teveled!
És hogy tudd, hogy hova gyere majd,
Azért írom neked a levelet.
Jól tudod te azt, kedves Mikulás,
Tudod, hogy hanyadik az emelet
A mi házunkban, a mi utcánkban,
Ahová én is naponta bemegyek.
Hogyha idejössz hajnalban,
Kint lesz a cipőm az ablakban.
Ne feledd, Mikulás! Hajnalban
Vár rád a cipőm az ablakban!

Ismételtük a régebben tanultakat

Gryllus Vilmos: Nótás Mikulás

Nótás Mikulás,
flótás pikulás
jön a sok jóval
hegedűszóval

Csellón muzsikál
csízmám tele már
mosolyog, hallgat
haza úgy ballag

Dallambújtatást játszottunk

A dalok első sorát hangosan, a második sorát magunkban énekeltük, majd a harmadikat ismét hangosan, és így tovább. (adott jelre- bohóc elbújik-kellett magunkban folytatni, majd ismét adott jelre-bohóc előbújik- hangosan énekelni tovább.

Zenehallgatás

Gryllus Vilmos: Téli hangok

Barkácsolás

Mikulást hajtogattunk, majd felragasztottuk kék papírra, és hópihéket festettünk köré

 Gyöngyből Mikulás csizmát fűztünk

Mozgás

Babzsák gyakorlatok- Mikulás puttonyának megtöltése

- sorversenyek babzsákkal

 Tűz-víz repülő mintájára játék

Gyertya:

állás közben kezek magastartásba, kezek összekulcsolása

Koszorú:

négyes csoportokba állnak be kézfogással

Rénszarvas:

kettesével lovacskázva futás

Környezetünk

Beszélgettünk az adventről

Az adventi időszak az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek.

Régen ádvent kezdetét éjféli harangszóval jelezték, amelyet hazánkban egyes helyeken (így a budai cisztercita plébániatemplomban) felújítottak.

 A kezdőpontját nem lehet pontos dátumhoz kötni, a november 30-ai Szent András naphoz legközelebbi vasárnap, vagy karácsony napjától számolunk vissza négy vasárnapot. Idén november 28-tól december 24-éig tart.

Az adventi koszorú

 Ma az advent legismertebb szimbóluma a négy gyertya (három lila és egy rózsaszín), amelyekből minden vasárnap meggyújtunk egyet. A szokás 1840-ben gyökerezik, amikor Johann H. Wichern német evangélikus lelkész felfüggesztett egy szekérkereket az imatermében, és 23 gyertyát helyezett el rajta. Advent kezdetétől minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig, a falakat pedig fenyőgallyakkal díszítette.

A kerék és a fenyő a mai koszorúnk őse, a 23 gyertya pedig négyre csökkent, színük viszont a katolikus liturgiából eredő mögöttes jelentéssel bír: a lila a böjt és a bűnbánat színe, a rózsaszín pedig az örömé. Advent harmadik vasárnapja az úgynevezett Gaudete vasárnap, a latin kifejezés jelentése, „Örvendjetek” (az Úrban).

Az adventi naptár

Az ugyancsak közismert és népszerű adventi naptár készítése is a XIX. századig nyúlik vissza, a ma használt verzió a XX. század elején alakult ki. A karácsonyt várva eleinte december első napjától naponta egy vallási témájú kis képet szúrtak a falra, krétával húztak vonalakat a padlóra jelezve az idő múlását.

De egy kisfiú, az 1881-ben született Gerhard Lang annyira türelmetlen volt, hogy nem kötötte le a képek akasztgatása, ezért édesanyja új ötlettel állt elő. Egy kartonlapra 24 ajtót vágott, mögé egy másikra ugyanennyi cukorkát ragasztott: a kisfiú minden nap kinyithatott egyet. Amikor pedig Gerhard felnőtt, piacra dobta anyja ötletét.

Beszélgettünk Szent Miklósról, a Mikulásról

Élt egyszer régen Myra városában sok-sok száz évvel ezelőtt egy öreg pap. Szálfa termete volt, kicsit kopaszodott, fehér szakálla göndörödött, és mindig mosolygott a szeme. Piros ruhában járt, mert ő volt a város püspöke. No, hát ennek az öregembernek ezt a szép piros ruháját mindig belepte a port, mert nagyon szeretett sétálni a városban. Ismerte is mindenki, és tisztelte nagyon. Ha meglátták, még a kikötőben kártyázó vén tengerészek is felálltak, és mélyen meghajoltak előtte.

– Halljátok-e barátaim – mesélte az egyik – én voltam az a tengerész, akit Miklós püspök harminc esztendővel ezelőtt kimentett a háborgó tengerből. Utánam ugrott, pedig másik hajón volt, s úgy emelt ki a hullámokból, mint a csepp gyermeket. Meg se kottyant neki… Meg még a hajónk árbocát is megjavította egykettőre aztán. Én mondom nektek csoda volt az, igazi csoda. Ember még olyan háborgó vízből elevenen ki nem jött, a hajó meg máskülönben szétzúzódott volna a sziklákon, ha nincs ott Miklós pap – mer’ akkor még az volt, fiatal pap… no, hát, áldja meg az Isten érte…
Ilyeneket, meg még más csudákat is meséltek róla.

Egyszer Miklós püspök éppen esti sétájára indult. Így tette ezt már régóta, nap mint nap. A kolostor szomszédságában állt egy szegényes ház. Ismerte is az öreg pap a ház gazdáit. Három szép leányka lakott ott az apjával. Hát most nagy sírás-rívás, vita hangjai szűrődtek ki az ablakon. Megállt, meghökkenve, ilyet még innen sose hallott.
„Istenem, bocsásd meg bűnömet, csúf dolog a hallgatózás, tudom jól, de csak meg kell tudjam, mi a baj?” – gondolta magában, avval megállt és figyelt erősen.

– Jaj, apám, adj el engem rabszolgának, ismernek a gazdagok, tudják, jó dolgos lány vagyok. Megvesznek jó pénzért, nem kell éhezned a testvéreimmel – sírt a legöregebb leány.
– Apám, ne hallgass rá! Vőlegénye van. Menjen férjhez a nővérem. Engem adj el, bírom a munkát, tudja mindenki! – zokogta a középső.
– Csítt, apám, ne hallgass rájuk. Én vagyok a legfiatalabb. Értem adják a legtöbb pénzt, engem adj el! Jó rabszolga leszek. Talán sok év múlva még ki is válthatom magam. Értem nem sír senki – hallotta Miklós püspök a legfiatalabb leánykát.

Azt már nem hallotta az öreg püspök, mit mondott a lányok apja, mert nyakába szedte hosszú lábait, s inalt vissza a kolostorba. Gyorsan előkotorta az aranyakat, amiket a minap kapott egy jólelkű adakozótól, s már futott is vissza. Világéletében remekül célzott. Hopp! A harisnyába bugyolált aranyak beröpültek az ablakon és éppen a lányok lába elé pottyantak. Miklós püspök meg elillant onnan, mintha ott se lett volna. A lányok elhűlten nézték a csörömpölő harisnyát. Mi lehet ez? Nézték, bontogatták… uramfia, arany! Valódi arany! Sikkantottak boldogan.

– Csoda! Valódi csoda! Istenem, hála legyen neked, megmenekültünk!
Csak apjuk, az öreg tengerész csóválta a fejét. Futott ki gyorsan, lépett ki a házból. Nézett körbe. Ni csak! Mintha a kolostor kapujában villant volna egy pillanatra valami piros köpönyeg… Könnybe lábadt a vén hajós szeme.
A jó öreg Miklós püspök. Aki mindig csak ad. Ad az éhezőknek. Ad a szűkölködőknek. Ad a bajban levőknek. Istenem, add áldásodat öreg szolgádra, mi pedig hálát adunk neked őérte!
A lányok aztán szépen sorban férjhez mentek, éltek boldogan, lett sor gyerekük. Sose éheztek többet. Még unokáik is ismerték Miklós püspököt.
Úgy mesélték, a jó püspök lelkét angyalok vitték a mennyországba.
… és azóta is igencsak jól tud célozni. Gondoljátok csak el! Hány csizmába röpíti ajándékait esztendőről esztendőre.

Matematika

Párosítás

- jelre párba állni- ha kimarad valaki,miért marad ki?

- 4-en koszorút alkotni- páros ez is, mert mindenkinek van párja (2-2)

Anyanyelvi nevelés

Dió-toboz-mogyoró játék

Labda dobás-akinek dobom, azt mondja: dió.

A következő gyereknek azt kell mondania: toboz, a harmadiknak azt, hogy mogyoró

És újra indul a következő gyerektől: dió, toboz, mogyoró

Folytatásos mese: Bartos Erika: Csodasakk

 (Alvásnál pedig Timo Parvela: Miú, Vau és a hatalmas hógolyó)