Mese

Zelk Zoltán: Párácska

Régen történt ez, nagyon régen, s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről sem lehetett odalátni. Egy kis felhőcske született a hegy fölött, de olyan szép göndör felhőcske, hogy a nap és a hold egyszerre bújtak ki az égen, csak hogy láthassák a kis felhőt. A vihar is kézen fogta kis unokáit, a szellőket, így indult el velük meglátogatni Párácskát, a most született kis felhőt.

Büszke is volt a felhőpapa és a felhőmama gyönyörű gyermekére, és gyakran mondogatta felhőpapa szomszédjainak:

— Meglátjátok, mire megnő: zivatar lesz belőle!

— Az bizony — mondogatták a felhőszomszédok —, zivatar, de még országos eső is lehet...

Csak felhőmama búsult, mikor ezt a beszédet hallotta: ő azt szerette volna, hogy mindig ilyen kicsi maradjon gyermeke, ilyen szelíd és göndör. Sohase kiáltson haragos villámszavakat, ne veszekedjen mennydörögve a földdel, s ne verje le jégkavicsokkal a gyümölcsfák virágait.

Amíg így aggódott felhőmama Párácska sorsa fölött, az egyre növekedett, egyre erősebb lett, s egyedül szaladgált a hegy csúcsai felett. Egyik reggel odaállt szülei elé, és így szólt:

— Most már megnőttem, erős vagyok, engedjetek el világot látni.

Felhőpapa büszkén nézett Párácskára, s így válaszolt:

— Menj csak, fiam, vándorold be az eget, szórjál villámokat, mennydörögj hangosan, légy erős, büszke felhő...

Felhőmama így szólt:

— Menj, fiam, járd be az eget, szeresd az erdőket, a rét virágait, és szelíd légy, mint nénéd, a szivárvány...

Párácska egy-két esőcseppet könnyezett, elbúcsúzott szüleitől, repülni kezdett az égen. Mikor egy erdő fölé ért, hallotta, hogyan sóhajtoznak odalent az ágak:

— Ó, felhőcske, öntözz meg minket, mert halálra száradunk!

A kis felhőnek eszébe jutottak anyja szavai, s megöntözte a tikkadt lombokat. Aztán tovább vándorolt, s egy rét fölé ért. Amikor meglátták az elsárgult fűszálak, mindnyájan könyörögni kezdtek:

— Ó, kedves felhőcske, ne hagyj szomjan halni minket!

Párácska őket is megöntözte, és boldogan hallgatta, hogyan kortyolják a fűszálak az esőcseppeket.

De akkor már bizony nagyon kicsike felhőcske volt, úgy megfogyott az erdő és a rét megöntözése után, hogy még szállni sem tudott volna, ha meg nem könyörül rajta a szél, és nem fogja erős karjai közé.

Alkonyodott már, mikor egy búzatábla fölé ért, ahol a gazda éppen szomorúan leste az eget. Mikor a kis felhőt meglátta, örömmel felkiáltott:

— Ó, drága felhőcske, vidítsd fel az én kalászaimat, mert ha elszáradnak, nem süthetek kenyeret a gyermekeimnek!

A kis felhő rögtön esővé változott, s a szomjas kalászok boldogan hajladoztak az esőben. A szél pedig hiába kereste kis barátját, mert az már eltűnt az égről, hogy tovább éljen falevélben, fűszálban, margarétában, búzában, kenyérben.

Zelk Zoltán: A patak meséje

A patak szélén álldogáló bokor egyszer megkérdezte a locsogó pataktól:

– Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulajdonképpen?

– Elmondanám – felelte a kis patak –, ha versenyt futnál velem, mert hosszú történet ez, s nincs időm órahosszat beszélgetni. De, ha akarod, utam végén elmondom a folyóparti fának s megkérem, hogy üzenje meg neked egy falevélen.

A bokor örömmel beleegyezett, s várta, hogy mikor jön meg a falevélre írt üzenet. Nem sokáig kellett várnia, harmadnap odaérkezett a Természet postása, a szél, s a bokor ágai közé hajította a folyóparti fa üzenetét. Köszönt is, de nem állt meg, hiszen még messzi út várt rá, erdőkbe, kertekbe, hegyek tetejére vitte a rábízott faleveleket.

A patakparti bokrok kíváncsian hajoltak össze lombjaikkal, valamennyien tudni akarták, mi van a levélben? Kérték is társukat, hangosan olvassa el a levelet. De várniok kellett, míg kisüt a nap, mert bokortársuk már bizony öreg volt, s csak napfénynél tudott olvasni. Mikor aztán a nap kisütött, megtanulhatták végre, hogy miért olyan sietős az útja a pataknak?

– Egyszer régen, nagyon régen, négy testvér élt a földön: négy kis forrás. Nagyon szerették egymást, boldogan éltek együtt a hegy tövében, csak azon búsultak, hogy nem vándorolhatják be az egész világot. Öreg barátjuk, a hegy, azt tanácsolta nekik, hogy az egyik induljon világgá, s ha hazajön, mesélje el a többieknek, hogy mit látott.

Így is történt. Nagy búcsúzkodás, sírás-rívás közben útra kelt a kis forrás, miközben a hegy, a szél s az erdő jó tanácsokat kiabáltak utána. Az otthonmaradt három testvér pedig egyre várta, hogy visszajöjjön. De hiába várták, elmúlt egy év, elmúlt kettő, elmúlt három, a forrás még mindig nem tért vissza. Amikor aztán a negyedik évben is hiába várták, elhatározták, hogy egyikük elindul s megkeresi. Igen ám, de hol, merre, mikor már negyedik éve nem hallottak róla semmit? Így töprengtek, szomorkodtak, amikor váratlanul egy madár szállott le hozzájuk, s kéretlenül is megszólalt:

– Nagy hírt hozok nektek a testvéretekről! Akár hiszitek, akár nem, már nem forrás ő, hanem tenger! Olyan nagy és olyan hatalmas, hogy három hét alatt sem tudok átrepülni a partjai között. Ő már nem jöhet többé közétek, de nagyon vágyik utánatok, s ezért arra kér, hogy ti menjetek hozzá.

Egyéb se kellett, az egyik forrás rögtön útra kelt, s ment, amerre a madár vezette. De ő sem jött vissza, sem egy, sem két, sem három év múlva, helyette is a madár jött el a negyedik évben.

– Akár hiszitek, akár nem, folyó lett a ti testvéretekből! Nagyon vágyik már utánatok, kér, hogy menjetek el hozzá…

Amikor idáig ért a bokor az olvasásban, megszólalt a patak:

– Egy percre megállhatok, a végét már én mondom el. Amikor ezt meghallottam a madártól, én is útra keltem. Patakká változtam, s azóta is mindennap elszaladok folyóvá lett testvéremhez. Legkisebb testvérem, a forrás üzenetét viszem a folyóhoz, ő pedig a tengerhez. Így élünk mi négyen azóta is együtt, így szeretjük egymást továbbra is, s így fogjuk szeretni, amíg világ a világ…

 Vers

Fésüs Éva: Békakirály

Békakirály papucsának elveszett a párja,
nézi erre, nézi arra, seholse találja.
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,
keresték a náderdőben szitakötő lányok.
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Nem találják a papucsot sehol a világon,
ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!
Brekeke!...

Mondóka, ének

Új dalt tanultunk

Kis kacsa fürdik fekete tóba',
Anyjához készül Lengyelországba.
Síkos a talpa, magos a sarka,
Fordulj ki, fordulj, két arany alma.

A gyerekek kört alakítanak, forognak körbe.

Két gyerek- a kacsák- a körön belül forognak ellentétes irányba.

Az utolsó két sornál választanak maguknak párt, akivel a körben forognak- kézenfogva vagy karolva.

Új mondókát tanultunk

Fürdik, fürdik  a libám,
Kendermagos csóbikám,
Áristomba, tó fenekébe,
A szép folyóvízbe. 

Ritmus tapsolást gyakoroltuk

Hangszeres ritmus gyakorlatok - a gyerekek két csoportba, egymással szemben állnak,egyik sort az egyik

                                                         csoport, mondja ritmusbottal kísérve, a  másik sort a másik csoport

                                                         mondja csörgő hangszerekkel kísérve, majd hangszer csere.

Zenehallgatás: Gryllus Vilmos: Csepp, csepp csepereg- gitár kísérettel

Barkácsolás

Quilling technikával, ragasztással, rajzkiegészítéssel képet készítettünk.

Karcpapírra vizi állatokat karcoltunk, akváriumot készítettünk

Mozgás

-kúszás, mászás akadályok alatt, főlőtt

- bordásfalra mászás Tűz, víz, repülő játékkal:

   - apály-alsó fok

   -dagály - felső fokok

Környezetünk

Megbeszéltük, mi a különbség a tó, a folyó és a tenger között.

Beszéltünk a víztakarékosság fontosságáról.

Kirándultunk a Feneketlen tóhoz- mért jó, ha a városban is van tó?

Kísérleteztünk:

1. Vízbe tettünk egy mandarint héjastól, egy másikat megpucolva

- a héjas mandarin fent maradt a víz felszínén, a pucolt elsüllyedt- a héjban lévő légbuborékok

   tartották fent

- a másik mandarint is megpucoltuk, az is lesüllyedt

- külön a héjdarabkákat is vízbe tettük- azok s fent maradtak

2. Söröskupakot, üveggolyót, fa dobókockát tettünk a vízbe- melyik fog elsüllyedni?

A nehezebb süllyed le, megmértük, melyik nehezebb, de mégsem a fa kocka süllyedt le-

a fa szerkezete miatt maradt fenn.

 3. Két befőttes üvegbe ugyanannyi vizet tettünk. Megjelöltük a víz szintjét, majd az egyiket

    lezártuk, a másikat nem.

    A hétvége után a nyitott tetejűből elpárolgott egy ujjnyi víz, a zárt üvegből azonban nem.

Matematika

Kisebb nagyobb fogalma vizi állatok képeinek segítségével

Polip, teknős, csikóhal, delfin, bohóchal képeit kellett nagyság szerint sorba rakni a legkisebbel kezdve.

Anyanyelvi nevelés

Találós kérdések

Vízben élek, brekegek,

ismertek-e, gyerekek?

Szúnyoglábon élek,

a gólyától félek. (béka)

Nincsen hangom, nem beszélek,

tiszta vízben vígan élek.

Ugyan bizony mi lehetek? (hal)

 Lábon járó párna

gúnár úr a párja. (liba)

 Szógyűjtés

- vizi állatok

- "v" hanggal kezdődő szavak

Folytatásos mese: Jill Tomlinson: A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt