Medve Napok

Mese

Móra Ferenc: Sündisznócsa lovagol

Mackó bácsi alig törölte meg a száját a délebéd után, kifeküdt a napra szundítani egy kicsit. Már éppen lecsukódott a szeme, mikor hallja, hogy két cinegemadár beszélget a feje fölött a bükkfaágon.
Azt kérdi az egyik cinege:
– Csin-csin-csin-csincsere, mi az újság erre?
Azt mondja rá a másik:
– Nincs erre, nincs erre, nincs erre. Ami van is, kicsit ér, kicsit ér, kicsit ér: medvén lovagol a sündisznócska.
Mackó úgy felugrott erre az újságra, mintha egy kaptár méhecske csípte volna meg.
– Hej, mordézom adta, mit locsogsz, cinege húgom? Mindjárt hátra kötöm a sarkadat!
Cinege húgom nem ijedt meg:
– Szörnyű szél, míg el nem áll, Mackó bácsi, hanem én nem ijedek ám meg tőle. Sündisznócskától hallottam, hogy ő medvén szokott lovagolni. Vele vessen számot, Mackó bácsi.
– No, majd beszélek én a fejével, csak várjatok vissza! Idehozom azt a rossz portékát, előttetek vallja be, hogy nem mondott igazat.
Nagy dörmögve ballagott el az erdőszélre, ott lakott a sündisznócska, föld alatt a kastélyában. Most éppen kint ült a küszöbön, a tüskéit fésülgette egy nagy fenyőtobozzal. Ahogy meglátta a medvét, már messziről hujjángatott elébe:
– Isten hozta, bátyámuram, jaj de örülök, hogy látom! Hogymint szolgál drága egészsége?
– No, csak hagyd el azt az édeskés beszédet – dörmögött a medve -, egy kis számadásom volna veled.
– Ráérünk még, Mackó bácsi, arra is. Tessék előbb falatozni valamit. Van egy kis békabecsináltam, maradék egérpecsenyém.
– Hiába pergeted úgy a nyelved, te szeleverdi! Azt mondd meg inkább, mióta szoktál te medvén lovagolni?
Jaj, milyen jót nevetett erre a sündisznócska! Hármat is hemperedett kacagtában.
– Ej, haj, de tréfás kedve van urambátyámnak! Hát már hogy lovagolnék én medvén, amikor azt se tudom, hogy mi az a lovaglás.
Megint erőt vett rajta a nevetés, hogy csak úgy reszketett bele a tüskéje, de a mackó mérge csak nem engedett.
– Nagy kópé vagy te, öccse! Te mesélted a cinegének, hogy énrajtam szoktál lovagolni?
Sündisznócska elvisította magát:
– É-é-én? Azt se tudom, micsoda Isten teremtése az a cinege? Isszák azt, vagy eszik?
– Ne bomolj, lánchordta, mert mindjárt megrázom a füled.
– Jaj, Mackó bácsi!
– Gyere velem a cinegéhez, a szemébe mondjad neki, hogy nem mondott igazat, mert te nem mondtad, hogy medvén szoktál lovagolni.
– Megyek már, Mackó bácsi, megyek, ahová parancsolja, csak a fülemnek hagyjon békét!
Elöl baktatott a medve, mellette gurult a sündisznócska. Nem mert szólni szegényke, egy mukkot se, csak a szeme villogott, merre lehet elinalni. Kapta magát, egyszer csak elmaradt, begurult a bozótba. De a medve, hogy nem hallotta a csörtetést maga mögött, mindjárt visszafordult:
– Hol bujkálsz már megint, te kis gombolyag?
– Jaj, jaj, Mackó bácsi – könyörgött sündisznócska – nem győzöm én már a menést. Vegyen föl egy kicsit a hátára!
A medve gondolkozóba esett. Ha a sündisznócska nem bír tovább menni, akkor ő szégyenben marad a cinege előtt. Hát inkább a hátára vette. Hát ahogy tovább mennek, mendegélnek, egyszer csak megint eljajdítja magát sündisznócska a medve hátán:
– Jaj, jaj, Mackó bácsi, ez így nem jó lesz, mert én innen legurulok, kitörik a nyakam. Pedig kár lesz érte, mert csak ez az egy van. Engedje meg, hogy ide erősíthessem magam.
– Szaporán, hékás, mert várnak a cinegék!
Az erdőben a fák tele voltak nőve iszalaggal. Az iszalag olyan futó növény, mint a borostyán. Erős, szívós a szára, mint a zsineg. Erről szakajtott le sündisznócska egy hosszú ágat, azt a medve szájába tette, mint ló szájába a zabolát. A két végit meg a kezébe vette, mint a kantárt.
– Mehetünk már, Mackó bácsi!
Kisvártatva megint megszólal sündisznócska.
– De sajnálom én magát, lelkem Mackó bácsi, hogy úgy csípik a legyek. Mit szólna hozzá, ha elhajtogatnám őket egy mogyorófavesszővel?
– Jól tennéd, öcsikém!
Sündisznócskának se kellett több biztatás, letört egy mogyorófa suhogót és olyanokat húzott vele az urabátyja füle tövére, hogy csak úgy sajgott.
– Hagyd abba, öcsém, itthon vagyunk már! No, híres cinegék, merre vagytok? Most válik meg, ki mondott igazat.
Jöttek a cinegék, nem is ketten, hanem tizenketten, hogy hírét hallották, mi készül Mackóéknál. De olyan csúfolódást még nem hallott az erdő, mint most.
– Nini, jön a sündisznócska medveháton!
– Medvelónak párja nincs!
– Gyi hő, gyi hő, medve koma, sündisznócska hátas lova!
A rászedett mackó lehajította sündisznócskát a hátáról s nagy maga szégyenletében úgy bebújt a barlangjába, hogy tavaszig hír se jött felőle. Sündisznócskának pedig soha életében nem esett még olyan jól a békabecsinált meg az egérpecsenye, mint akkor.

Vers

Aranyosi Ervin: Maci és a méz

Mackó pajtás mézet enne,
odút talált, s mézet benne,
ám a sok méh mérges lenne,
mackón elégtételt venne,
ha megtömné korgó gyomrát,
megcsipkednék kényes orrát.
ezért máshol keres étket,
elkerüli a sok méhet.

Mondóka, ének

Új dalt tanultunk

A bundám szőrős, kócos és a talpaim nagyok.
A házam sűrű rendeteg, a medve én vagyok.

Ha brummogok, itt megremeg az erdő rengeteg.
A málnabokrot megszedem, a mézet kedvelem.