Mese

Szepesi Zsuzsanna: A két császárfa meséje (ismétlés)

Volt egyszer régen, kéklő hegyek hűs völgyében egy takaros faiskola. Gondos gazda nevelgette benne a különleges csemetéket. Ebben a faiskolában növekedett két kis magonc, akik a messzi távolból kerültek ide. A gazda fedezte fel őket kalandozása során, s elhozta saját földjére. Gondolta, hátha ott is megerendek, családot alapítanak. A két kis magonc szépen fejlődött, már sejteni lehetett, milyen sudár és dús lombú fává is fognak ők felnőni. Különlegesen szép és érdekes formájú leveleik elismerésre késztették a faiskola többi lakóját is. Ők meg nagyon ragaszkodtak egymáshoz, hiszen senkit nem ismertek ezen a vidéken. Együtt hajladoztak a szélben, együtt fürdtek a langyos esőben, s együtt hullatták le még kevéske lombjukat, mikor lejött az ősz. Egymás gyökerét átkarolva pihenték át a telet, és elhatározták, soha el nem hagyják egymást. Vidáman szálltak felettük az évek, s ők észre sem vették, de kiültetésre kész csemetévé értek.

 Éppen arra járt a hegy túloldalán lakó erdész, akinek nagyon megtetszett a két különleges fácska. Magával is vitte és elültette őket az erdészlak melletti tavacska partjára. Egyiket a déli, másikat a nyugati oldalra, s kíváncsian leste, fejlődnek-e új szerzeményei. Sokáig azt hitte, nem eredtek meg a csemeték, mivel semmi virulást, növekedést nem tapasztalt rajtuk. Honnan is sejthette volna, mekkora bánatot okozott nekik azzal, hogy elválasztotta őket. Hanem aztán egy fülemülecsalád jó nagy rokonsággal a kicsi fák lombjába költözött. Fészket raktak, vidám csicsergésük felverte a tópart csendjét. Míg szorgalmasan látogatta egymást a rokonság, hozták-vitték a híreket a két szomorú császárfa között. Mert kiderült ám, hogy a messzi földről érkezett magoncok egy kínai császárfa sarjai. S most, hogy ilyen vidám élet folyt köröttük, elhatározták, addig nőnek ők, míg újra össze nem ér a koronájuk. Az erdész örömmel figyelte, miként nő, terebélyesedik a két fa. Azok egyszercsak virágot is bontottak. Ilyen csodás színpompát még nem látott az a vidék! A messzire viruló, illatos kelyhű virágok méhek raját csalogatták oda. A szorgos méhek meg bódultan gyűjtötték róluk az édes nektárt. Még a fű is jobb kedvre derült a fák alatt. Olyan bársonyos puha szőnyeget terített szét a tavacska partján, hogy kirándulók sokaságát csábította a két fa árnyékába megpihenni. Jöttek is azok családostul, hiszen híre ment, milyen csodás az az erdei pihenőhely. Apró gyerekek tipegtek a két fa körül, a nagyobbak meg kergetőztek. Felnőttek kacaja szállt a két sudár fa lombja közé. A tizedik boldog nyár után a két fa észrevette, hogy szétküldött magjaik sorra bújnak elő a tavacskát ölelő hegy oldalában. Annyira megörültek, hogy még jobban igyekeztek, növekedtek. Addig nyújtózkodtak, míg a kis tó tükre fölött végre összeért a koronájuk. Boldogan ölelték meg egymást, s most már együtt gyönyörködtek a cseperedő magoncok sokaságában. Így történt, hogy a hegy oldala benépesült, s ma már gyönyörű császárfaerdő borítja, és madarak sokaságának ad otthont a fák dús lombú koronája. A két öreg meg összebújva őrzi egymást a tó partján. Sok-sok kiránduló pihen meg alattuk, s gyönyörködik bennük, leheveredve a bársonyos fűre. A csendes gyönyörködés során olykor-olykor úgy érzik, mintha halk kacagás hallana a fák lombjai közül.

Vers

Ismételtünk- a gyerekek ezt a verset választották arra, hogy köszöntsük a nagyokat.

Osvát Erzsébet: A bíbic meg a gilice

Búsan biceg
a bíbic,
éhes is,
meg szomjas is.
Fáj a lába,
fáj a szárnya,
felsebezte
nádba, sásba.
Csakhamar egy
gilice
rábukkant a bíbicre.
Megetette,
megitatta,
beteg lábát
borogatta.
Megtudta, hogy
nincsen apja –
tüstént fiává
fogadta.

Mondóka, ének

Ismételtünk- a gyerekek köszöntésül ezt a dalt választották:

Beültettem kiskertemet a tavasszal

Mondókákat ismételtünk szoborjátékkal kombinálva:

Amíg mondtuk a mondókát, vagy verset, vagy énekeltünk, a szőnyegen sétáltunk, szaladtunk.

A végén szoborrá kellett merevedni.

Mindenki választott 1-1 mondókát, dalt, vagy verset az eddig tanultak közül.

(Eheti folytatásos mesénkben éppen a szobrokról volt szó.)

Barkácsolás

Bébiételes üvegből ceruzatartót készítettünk búcsúajándéknak dekopázsolással.

Zenehallgatás

Még azt mondják, nem illik a tánc a magyarnak- népdal éneklés

Mozgás

A szabadban akadálypályát építettünk tornaszerekből, azon egyensúlyoztunk.

Trambulinon ugráltunk.

Karikákkal tornáztunk a tetőn.

Környezetünk

Folyamatosan figyeltük a virágaink növekedését, locsoltuk azokat.

Az udvaron a hársfa köré ültetett füvet és palántákat locsoltuk.

A fűszerkertet locsoltuk, szedtünk mentaleveleket, és azzal ízesítettük a vizet.

Matematika

Ugorj annyit, ahányat tapsoltam!

Anyanyelvi nevelés

Fejezd be a mondatot!

Nyáron, amikor meleg van..........

Folytatásos mese:

 Berg Judit: Két kis dinó Budapesten