Március 15.

Mese

Vadadi Adrienn:Adj király katonát!

Ma reggel a gyerekek újságpapírokkal érkeztek az óvodába. Peti apukája örült, mert így volt olvasni valója a villamoson.

Az óvodában aztán mindent újságpapír borított! Az óvó néni a szőnyeg közepén térdelt, és a gyerekekkel egyik csákót a másik után hajtogatták. Aki akarta, a rajzos asztalnál piros, fehér, meg zöld festékkel magyar zászlót is festhetett rá. És amikor a festékek már megszáradtak, a csákók a fejekre kerültek, Peti egy székre pattant. Belekapaszkodott a támlájába és azt rikkantotta:

- Mi vagyunk a huszárok! – azzal már csettintett is a lovának, hogy körbenyargalja vele a csoportszobát. De vágtázott utána Dani, Zétény, Levente, Roli, az összes magyar huszár is!

Egyszer csak, egy nagy vágta után, Levente így szólt: - Csináljunk kardot is, hogyha a csatába érünk, legyen mivel harcoljunk! – azzal már csörtettek is a katonák lovaikkal az óvó nénihez.

Az óvó néni megmutatta, hogyan lelet a megmaradt újságpapírokat úgy feltekerni, a papírpálcák végét úgy behajlítani és ragasztócsíkkal megragasztani, hogy kardformájuk legyen. A fiúk sokat bajlódtak a kardkészítéssel. Mert Petinek nem sikerült a papírt szorosra tekerni, Daninak a markolatát jól behajlítani, Leventének pedig megragasztani. De végül aztán, így vagy úgy, mégis minden huszár kezébe került kard.

- És most játszunk szabadságharcosat! – ügetett az óvó néni elé Peti, amikor visszapattant a lova hátára.

Az óvó néni nem rég mesélt azokról az időkről, amikor az országunkat mások irányították. A magyaroknak idegenek mutatták az utat, ők mondták meg mit szabad, mit nem. És mesélt Petőfi Sándorról, aki verset írt arról, mit akarnak a magyarok. Mesélt a szabadságharcról is, amikor a távoli földeken katonáskodó magyar huszárok hazajöttek, hogy minden magyar férfival, apával és fiúval csatába induljanak, hogy országunkat szabad Magyarországgá szabadítsák.

- Játszunk szabadságharcosat! – mosolygott az óvó néni.

- Jó! – örült meg Peti – Majd Leventével mi leszünk a huszárok!

- Legyetek ti a huszárok – bólintott az óvó néni – de akkor át kell mennetek a másik csoportba, távoli földekre huszárkodni!

Peti és Levente, nagy csatát remélve, fejükön csákóval, kezükben karddal átvonultak a középsőbe. A többi fiú folytatta a kardozást, a lányok pedig piros, fehér, meg zöld színű festékkel egy óriási, kör alakúra vágott papírra kokárdát nyomdáztak. A tenyerüket pirosra, fehérre, meg zöldre festették és úgy nyomták rá a papírra, hogy a kokárdának magyar zászló színe legyen. Az óvó néni pedig kifordult az ajtón.

Kis idő múlva a kiscsoportos óvó néni jött be a csoportszobába. A gyerekek felpillantottak. Nem értették hová lett az ő óvó nénijük, és mit keres náluk a kiscsoportosoké. De aztán nem sokat törődtek vele, folytatták, amit abbahagytak. Csakhogy a kiscsoportos óvó néni mindenbe, de mindenbe beleszólt:

- Ne kardozzatok, mert megszúrjátok egymást! – mondta a fiúknak.

- Ne a tenyeretekkel fessetek, hanem ecsetekkel! – így a lányoknak.

- És egy kicsit halkabban – morgolódott – mert meg lehet süketülni ebben zajban!

A gyerekek hiába mondták, hogy az ő óvó nénijük megengedte a kardozást, és nem lehet vele megszúrni egymást, mert papírból van. Azt is hiába mondták, hogy ha ecsettel festenek, nem lesz olyan szép a kokárda, mintha a tenyerükkel nyomdáznák, és különben is most már nem lehet változtatni rajta, mert majdnem készen van. A szavuk mit sem ért! A kiscsoportos óvó néni a fiúktól elvette a kardokat, a lányok kezébe pedig ecsetet adott.

A gyerekek furcsállották a dolgot. Hát még azt, hogy furcsállották, amikor a kiscsoportos óvó néni mindenkit a reggelizős asztalhoz ültetett, mert megérkezett a tízórai!

- De mi csak ebédkor szoktunk együtt enni! – méltatlankodott Lea.

- Igen! – tette hozzá Dorci – Mert a mi óvó nénink akkor hív minket tízóraizni, amikor megéhezünk, addig meg hagy minket nyugodtan játszani!

- És én még nem is vagyok éhes! – nyafogott Maja is.

De a kiscsoportos óvó néni, nem törődve azzal, mit mondanak, és hogy ki szereti, ki nem, már tette is a gyerekek elé a májkrémes kenyeret, meg a paprikát.

Az asztalnál ülve Dani odasúgta Zéténynek:

- Küldjük el a kiscsoportos óvó nénit és szerezzük vissza a miénket!

- Jó! – súgta vissza Zétény – Mert elég volt a parancsolgatásból, és ahogy Petőfi Sándor bácsi versében volt, rabok tovább nem leszünk!

A fiúk tervét hamar körbesugdosták egymás között a gyerekek. Tízórai után, amikor a kiscsoportos óvó néni a festékek körül tett-vett, Dani kilopózott a csoportszobából. Arra gondolt, hogy a kiscsoportba megy, biztos ott találja majd az ő óvó nénijüket, mert biztos ő vigyáz a kicsikre. De mielőtt odaért volna, út közben, a középsősök ajtajában összetalálkozott az idegenben katonáskodó Petivel és Leventével. A két huszárnak gyorsan elmesélte mi minden furcsaság, kibírhatatlanság és tűrhetetlenség történik mostanság a nagycsoportban, így hát ők is fogták magukat, meg a kardjukat, hogy Danival tartsanak.

Csakhogy hiába keresték, a kiscsoportban nem volt ott az ő óvó nénijük. Helyette a kicsik dadusa játszott a gyerekekkel. De mire újabb tervet ötölhettek volna ki, kinyílt a nagycsoport ajtaja, és a kiscsoportos, morgolódós, parancsolgatós óvó néni – aki pedig máskor olyan nagyon kedves volt – hazatessékelte a folyósón tanácskozó fiúkat.

És amikor becsukódott mögöttük a csoportszoba ajtaja, és a kiscsoportosok óvó nénije újabb utasítást adott, hogy mindenki üljön a szőnyeg szélére, mert most a fakockákból állatkertet fognak építeni, a gyerekek nem bírták tovább, hőbörögni kezdtek:

- De mi most nem építeni, hanem kardozni akarunk! – jelentette ki Dani.

- Mi pedig a tenyerünkkel nyomdázni! – mutatott a félbemaradt kokárdára Dorci.

- Hívd vissza a mi óvó néninket! – állt talpra Peti.

- Igen! – szökkentek Peti mellé a többiek is – Kérjük vissza a mi óvó néninket! A mi óvó néninket akarjuk! – harsogták mindahányan.

- Úúúgy? – tette csípőre a kezét a kiscsoportos óvó néni – Szóval én, nem kellek nektek? – nézett rájuk összevont szemekkel, azzal előkapta a fiúktól elvett kardot, és hadonászni kezdett vele.

Peti értette a tréfát, több sem kellett, ő is kardot rántott, és hangos kiáltásokat hallatva vívni kezdett vele.

- Csitt-csatt! – suhintott a kardjával Peti.

- Védd magad! – vágta rá a kiscsoportos óvó néni.

De akkor már mellette volt csákóikban, kardjaikkal a többi katona is! A fiúk kardjaikkal vagdalkoztak, a lányok a kiscsoportos óvó néni lábába kapaszkodtak, kurjongattak, lökdösődtek, rikoltoztak! A kiscsoportos óvó néni pedig, kardjával kalimpálva egyre csak kifelé hátrálva, hamarosan elhagyta a nagycsoportot. Az ajtóból még visszakacsintott, azután eltűnt a kiscsoport felé.

A gyerekek ujjongásban törtek ki: - Nyertünk! Győztünk! – ugráltak vidáman – Éjen a szabadság!

És amikor jól kiörömködték magukat, a szőnyegen pihegve Peti még hozzá tette: - De jó kis szabadságharc volt ez!

Vers

Petőfi Sándor: Mi kék az ég!- részlet

Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsírta fütyörész:
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.

Ének, mondóka

Új dalt tanultunk

Bródy János: Hej tulipán-részlet

Hej tulipán, tulipán
Ez a hely az én hazám
Idejöttem világra
Remélem nem hiába.

Azt mondta az én anyám;
Ez a hely az én hazám
Ide jöttem világra
Remélem nem hiába.

Mondókákat, dalos játékokat ismételtünk

Párválaszt forgást gyakoroltuk több féle módon