Húsvét

Mese

Bús Ilona: Húsvéti tojás

Valamikor nagyon régen egymás tőszomszédságában lakott egy nagyon szegény és egy nagyon gazdag asszony. Húsvét előtt a nagyon gazdag konyhájában sült a rétes, kelt a fánk. A sok jó illat csak úgy áradt a szegény udvarába; ott játszottak a gyerekei. Egyszerre csak a legidősebb, a hatéves Rozika így szólt:

– Édesanyám! Minálunk miért nem sül valami a kemencében?– Nincsen tojásom, amivel kalácsot vagy fánkot süthetnék.

– Kérek én a szomszédban, van ott annyi kacsa, liba, tyúk, hogy ellepik az udvart, tojnak azok eleget. – mondta a kislány.

– Vigyázz, még rád uszítják a kutyát és megharap…! – intette az anyja, de Rozika nem ijedt meg a harapós kutyától és kiskosarával átment a szomszédba. Alig lépett az udvarba, már messziről rákiáltott a gazdag asszony:

– Mit akarsz itt?

Rozika illedelmesen köszönt és így szólt: – Csak pár tojást szeretnék kérni, hogy édesanyám kalácsot süthessen az ünnepre.

– To-já-ááá-st!? –húzta a szót a gazdag – drága kukoricán, árpán neveltem a tyúkjaimat, nem osztogatom én a tojást senkinek se, magamnak kell mind! Menj a rétre, kérj a madaraktól, azok talán adnak…! – szólt és becsapta a gyerek orra előtt az ajtót.

Rozika egy percig szótlanul állt, majd hirtelen felvidulva a rétre futott. Virágillat, madárcsicsergés fogadta a kislányt. A nap melegen simogatta arcocskáját, színes pillangók röppentek elé, a tavaszi szellő, a futó felhő, valamennyien mintha csak kérdezték volna. „Mit kívánsz, Rozika?” A kislány megérezte a szíves fogadtatást és lelkendezve mondta.

– Kedves madárkák, ünnepre készülődünk, sok testvérem van, de egy csepp kalácsot sem tud sütni édesanyám, mert egyetlen tojásunk sincsen. Kértem a gazdag szomszédasszonytól, de az nem adott, hozzátok jöttem hát. Kérlek szépen benneteket, adjatok nekünk pár tojást! – Kosárkáját egy bokor alá tette. – Holnap érte jövök, jó? – kérdezte kedvesen és hazaszaladt.

A madarak összedugták a fejüket. – Csip-csip-csip-csirip-csipogta egy pacsirta – hallottátok, mit kért a kislány?

– Csip-csip-csip, hallottuk és adunk, adunk…Egyszerre nagy sürgés-forgás keletkezett a réten, a madárkák szárnya libbent-lobbant, a kosárkára telepedtek és potty!…egy-egy tojást ejtettek bele. A nap kacagott örömében, amikor ezt látta, és fényes sugarával megfestett egy kis tojást. Most már volt a kosárban egy aranytojás is. Ekkor ért oda nyuszika.

– Mak-mak-mak, mi van itt?

– Nézz csak a kosárba, te kis csacska –figyelmeztette egy kék harangvirág. A nyuszi elámult:

– Ó, de sok szép tojás! Fessük színesre őket! Gyertek! – szólt a virágoknak, és már jött is a sárga kankalin, a lila kökörcsin meg a tűzpiros pipacs. Alkonyatkor a kis kosár sok-sok színes tojással volt tele. Meglátta ezt a hold.

– No, most hadd fessek egyet én is ezüstre! –és fényét egy kis tojásra festette.

Rozika reggel kiszaladt a rétre. Ó, milyen boldogan nevetett, amikor a sok színes tojást meglátta a kosárban és mellette őrzőként egy tapsifüles nyuszikát! Csodálkozva nézett rá:

– Talán te festetted?

– Mak-mak-mak, igen, de a tojásokat ők adták – és a röpködő madarakra mutatott.

– Tudom, tudom! –nevetett Rozika és köszönetet mondott a madaraknak, a rét virágainak és a napnak. Hazaszaladt a sok színes tojással, de mivel akadt köztük néhány fehér is, édesanyja kalácsot sütött belőlük. Nagy lett a kalács, és a sok gyerek úgy jóllakott vele, mint a duda…

Azóta minden esztendőben tavasszal nagy sürgés-forgás van a réten: a sok nyuszi festi a tojásokat. Úgy, ahogy elmondtam ebben a mesében.

Tordon Ákos: A titokzatos tojásfestő

Nád-országon innen, Sás-országon túl, két vadalmafa között terült el Szarkaláb király birodalma. Volt benne három rozzant viskó, három földbe vájt putri, no meg egy kidőlt-bedőlt falú, erről-arról támogatott kunyhó. Abban a kunyhóban éldegélt Riogi bácsi, szarkaláb király nyugalmazott udvari madárijesztője

Húsvét közeledtekor vette a kalapját, s kopogó falábán elbicegett valamerre. Hogy merre, senki se tudta, senkinek se mondta, ezért is nevezték el „titokzatos” Rioginak. Hej, pedig be sokan is szerették volna tudni: hová tünedezik el húsvét tájt az öreg Riogi bácsi?

Bizony, mindmáig se tudná senki, ha egy kotnyeles kis csóka el nem kotyogta volna a Csókatéren a Garabonciásnak, aki aztán elhíresztelt fűnek-fának. Így tudtam meg én is.

Riogi bácsi ringyes-rongyos köpönyegében, lyukas kalapjában egyenest Kökörcsin felé vette az útját. De nem ment a városba, a kalácsvári keresztútnál befordult a kökörcsini Nagyerdőbe. Ám ott is csak a Kerek Tisztásig ballagott. A Kerek Tisztás kellős közepén belefújt egy fűzfa sípba. A harmadik sípszóra – uramfia! – odasereglett a világ minden rókája.

Kis róka, nagy róka, megtermett és apróka, mind köréje gyülekezett, mind elébe állt.

Amikor a legöregebb sánta róka is elővánszorgott, imígy dörrent rájuk a vén madárijesztő:

- Emlékeztetőül hívott egybe titeket, Nyúlrettegi Rókanépség, Riogi, a Mezők Ura, hogy figyelmeztessen a rég megkötött egyezségre!

Erre a legöregebb róka mély meghajlások közepette Riogi bácsi elé sántikált, s minden rókák nevében így felelt:

- Mezők Ura, biztosítlak, a Nyúlrettegi Rókanépség jól tudja, mi az egyezség: húsvét előtt egyetlenegy nyúlnak sem eshet bántódása a kökörcsini Nagyerdőben!

A sunyi rókanépség bólogatott sűrűen, s hajlongott alázattal, miközben karban zúgta ezer és ezer rókatorok:

- Rókaháj és rókamáj, ezt ígérte a rókaszáj, s ígéretünket megtartjuk, a nyulakat békén hagyjuk, fessék meg a hímes tojásokat, s vigyék széjjel a világba, addig nem lesz egyiknek se bántódása!

Riogi bácsi helyeslően bólintott a fejével, s hármat tapsolt a kezével. A harmadik tapsolásra tenger nyúl gyűlt a tisztásra.

- Kedves Tojásfestő Nyuszik, van-e felpanaszolnivalótok?

Jaj, lett ere sírás-rívás, s a legöregebb nyúl térdre borult az öreg madárijesztő előtt:

- Hallgasd meg a mi panaszunk, Mezők Ura! Igaz, hogy a rókanép most nem keret meg egy nyuszit sem, békén hagynak bennünket, de egy ismeretlen ellenségünk minden áldott éjjel összevissza maszatolja a Legszebb Húsvéti Tojásokat!!! Hiába állítottunk őrséget, éjszakáról éjszakára odalesznek a Legszebb Hímes Tojások!!! Jaj nekünk!!! Mit tegyünk???!!!

Héthatárba hallatszott a nyuszik zokogása.

Riogi bácsi erősen törte a fejét, s közben mind egy szálig alaposan szemügyre vette a rókákat, de azok állták a tekintetét. Bizony, nem jutott a Rejtély nyomára. Végül is azt határozta el, hogy ő maga lesz a strázsa.

Hanem ötöd fertály órányi strázsa után ott nyomta el az álom a Tojásfestő Műhely kapujában. Hortyogása elhallatszott Kalácsvárig, Kökörcsinig.

Amikor a kökörcsini öreg torony rossz órája elütötte az éjfélt, egy nyúlbőrbe bújt apróka, icipici kis róka lopakodott a Tojásfestő Műhelybe.

Belebotlott egy vödörbe, beleesett két csöbörbe, összekevert egy tucat festéket, s aztán nagy áhítattal, egy tűzre való, ócska meszelővel sorra bemaszatolt a legszebb tojásokat.

No, az első csörömpölésre felébredt Riogi bácsi, de nem termett tüstént talpon, félig hunyt szemhéja alól lesett ki a nyúlbőrbe bújt garázdálkodó rókafira. Hanem, amikor a Legislegszebb Hímes Tojást vette a kezébe, egyszeriben hozzáugrott, s fülön csípte őkelmét:

- Lesz nemulass, feketeleves, csúf idő, hó fújta szeles! – dörrent rá keményen Riogi bácsi a pórul jártra. – Nem mented az irhád, te rosszcsont!

Hanem azért a másik kezével csak belenyúlt szakadt lebernyege lyukas zsebébe, igazlátó pápaszeméért, hadd lásson be véle a kis imposztor szívébe! No, de alighogy föltette az orrára, máris leesett az álla:

- Szélforgó és papramorgó, ki hinné: nem rossz szándékkal jött szegény, meg akarta tanulni a tojásfestés csínját-bínját, művészetét, de a nyuszik elkergették. Ezért jött hát éjente nyúlbőrben, túljárva az őrség éberségén. Festeni akart.

- - Így van, így, szóról szóra – szepegte a csupa festék rókafi.

- Ó, de ilyet! Sose hitem volna! – csapta össze a kezét Riogi bácsi.

Ám, hogy elengedte a kicsi róka fülét, az – uzsgyi! – elszaladt, tán még most is szalad.

A tenyércsattanásra felébredtek a nyulak, s mind a műhelybe tódultak. Riogi bácsi egy szuszra elmondta a történteket. Elszállott a mérgük, kacagtak a nyuszik, s megígérték, tűvé teszik a kis rókáért az erdőt, s megtanítják tojást festeni.

Lehet, hogy azóta meg is találták. Ha húsvétkor egy-egy kevésbé sikerült tojás kerül a kezetekbe, azt tán éppen a róka festette.

Vers

Húsvét másodnapján régi szokás szerint,
fogadják szívesen az öntöző legényt!
Én még a legénységhez igaz, kicsi vagyok,
de azért öntöző legénynek mégiscsak felcsapok.
Esztendő ilyenkor megint csak itt vagyok,
ha e locsolásért piros tojást kapok!

Köszönöm, hogy köszöntöttél,
Rózsavízzel megöntöztél.
Én is köszöntelek Téged,
Tojás lesz a fizetséged.
Aki adta, ne feledd,
És a tojást el ne ejtsd!

Mondóka, ének

Új dalt tanultunk

Fehér liliomszál,

ékes liliomszál,

sej, ugorj át a Rábán,

sej, ugorj át a Rábán!

Mosakodj meg szépen,

mosakodj meg szépen,

sej, az aranylavórba’

sej, az aranylavórba’!

Törülközz meg szépen,

törülközz meg szépen,

sej, az aranykendővel,

sej, az aranykendővel!

Fésülködj meg szépen,

fésülködj meg szépen,

sej, az aranytükörben,

sej, az aranytükörben!

Támaszkodj meg szépen,

támaszkodj meg szépen,

sej, az aranytuskóba’,

sej, az aranytuskóba’.

A gyerekek körben állnak, egy vagy két gyerek a kör közepén áll.

A sej ugorj át-nál ugranak.

Ezután a körön belül álló gyerek/gyerekek elindulnak körbe, a többiek tartják a kezüket, mint lavórt, a két gyerek pedig mindenkinél megmosakszik.

Úgyanígy a törülközőnél és a tükörnél.

Az aranytuskónál megtámaszkodik annál a gyereknél, akinél éppen áll, és a dal végén azok a gyerekek állnak be körbe, akiknél megtámaszkodtak.

Új mondókát tanultunk

Ekete pekete cukota pé

Ábel-bábel dominé

Csiszi á, csiszi-bé

Csiszi-csoszi kompodé

Ritmus visszahangot játszottunk: tapsold vissza, amit tapsolok!

Csoportosan és egyénileg is gyakoroltuk.

Ismételtünk régebbi mondókákat és dalos játékokat.

Zenehallgatás: Koloszváros olyan város - népdal

Bach: Air