Mese

Jávorkai Sára: Mese a kis gólyáról, aki félt a repüléstől

Élt egyszer, egy ház kéményén egy gólyacsalád. Gólyamama egy nagy, kerek fészekbe melengette három gyönyörű tojását.
A gólyacsalád már izgatottan várta a kicsinyek érkezését. Egy szép napon, nagy sokára a csöppségek kikeltek. A szülők örömükben már táncolni tudtak volna. Az anyuka büszkén mutogatta a fiókákat a szomszédoknak. A pár minden nap nagy szeretettel gondozta őket. Mindig igyekeztek, hogy a csemeték jól érezzék magukat. A kis fiókák egyre csak nőttek és nőttek, amikor elérkezett a nagy nap. A szülők azt tervezték, hogy megtanítják a gólyácskákat repülni. Nagy dolognak számít ez a gólyáknál, hiszen vár rájuk a nagy utazás Afrika felé. Így hát az anyuka átrepült a szomszédos fa ágára és onnan hívogatta a kicsiket. A két kisgólya bizonytalanul, de minden bátorságát összeszedve átrepült anyjuk mellé, ahogyan tőle látták. Megörültek a sikernek és egyre többször lengették szárnyukat a levegőben. Végül már szinte tökéletesen tudtak repülni. De a harmadik, a legrémültebb nem mert kiugrani a fészekből. Mi van, ha nem tud a szárnyaival csapkodni és lezuhan? Testvérei észrevették kétségbeesett tekintetét. Lassan visszasiklottak hozzá és többször is biztatták, hogy nem kell félnie, nem fog leesni. Szeretettel segítettek neki. Végül a félős kisgólya odaállt a fészek szélére, és lassan elszámolt háromig. Lehunyta a szemét, és elrugaszkodott. Amikor a levegőben volt, elkezdett csapkodni szárnyaival. Kinyitotta a szemét, és csodálatos látvány tárult elé. Látta a sok fát, a kis patakot, és a többi gólyatársát, akik mind őt bíztatták. Miután szétnézett, leszállt anyukája mellé, a faágra. Testvérei és apukája is követték őt. Szorosan összebújtak. Ettől a pillanattól kezdve együtt készültek a nagy útra. Együtt minden akadályt legyőztek.
Nem sokára megérkezett az ősz, és a gólyák mind elindultak úti céljuk felé, Afrikába. A félős gólya megtanulta, hogy a gyengéket mindig támogatni, segíteni kell.

Hogyan röpült versenyt a kolibri és a gólya?

(Indián népmese, átdolgozta Bartócz Ilona)

 A  kolibri egészen kicsi madár, alig nagyobb a lepkénél. De szárnyai nagyon gyorsak. Olyan gyorsan röpül, akár a kilőtt puskagolyó. 

 Egyszer aztán a fejébe vette, hogy legyőzi a legnagyobb gólyát is, pedig az akár naphosszat a levegőbe marad, csakhogy a röpte nagyon lassú és nehézkes. 

 - Komámuram - szólt a gólyához a kolibri -, nem repülnénk egyszer versenyt? 

 - Miért ne? Vajon elég erős vagy hozzá? - Nagyon erős vagyok! - büszkélkedett a kolibri. 

 - No, majd meglátjuk. Mikor versenyezzünk? 

 - Holnap reggel. 

 - Jó. Holnap reggel várlak. 

 Másnap reggel a kolibri a gólya elé állott. 

 - No, komámuram, mi újság? - kérdezte a gólya. 

 - Nincs semmi különös. 

 - Akkor hát kezdjük a versenyt. Ki repül elsőnek? Kezd talán te, én majd utánad repülök. 

 A kolibri felröppent, s hamarosan eltűnt. Ekkor a gólya is felröppent. De alighogy a folyó fölé ért, a kolibri kifáradt s a vízre hullott, s ott vergődött, csapkodott a szárnyával. Hamarosan odaért a gólya. 

 - No, komámuram, mi újság? - kérdezte csúfolódva. 

 - Nincs semmi különös - válaszolt a kolibri. 

 - Látod, hogy megjártad? - nevetett a gólya. 

 - Komámuram engedd meg, hogy a farktollaidba kapaszkodjam - kérte szelíden a kolibri. 

 - Nem bánom - mondta jó lelkűen a gólya, s egyik hosszú lábát, amelyet röptében mindig kinyújt, azzal hogy kormányozza magát, most odatartotta a bajba jutott kolibrinek.

  - Ülj csak a lábamra - biztatta. 

 A csuromvizes kis madár a gólya lábára kapaszkodott, szépen elhelyezkedett rajta, s biztatni kezdte. 

 - Rajta, komámuram, csak előre! 

 Így repültek együtt, és estére kelve a folyam túlsó partjára értek, szép békésen. Mondjátok meg, melyikük volt a győztes!  

 Vers

Osvát Erzsébet: Három csóka, négy veréb

Tölgyfa körül

tükörtócsa,

a faágon

három csóka.

Három csóka,

négy veréb

nézi magát,

szép-e még?

Lerepül

két szomjas cinke,

lerepül a

tiszta vízre.

Kortyolja

a friss vizet.

Vidám trillával

fizet.

 Mondóka, ének 

Űj dalt tanultunk

Farkas Ilka bő szoknyája
– Ijju-juju-jújú
Fölakadt a csipkefára.
– Hoppodáré, hop, hop, hop! –
Nem a csipkefa fogta meg,
– Ijju-juju-jújú –
Marci Miska markolta meg.
– Hoppodáré, hop, hop, hop! –
– Ereszd, Miska, a szoknyámat,
– Ijju-juju-jújú –
Ne szomorítsd az anyámat!
– Hoppodáré, hop, hop, hop!

Régebben tanult madaras énekes játékokat ismételtünk

Új mondókát tanultunk

Hajlik az ág, fúj a szél,

Nyírfa lombja összeér.

Újra vissza, újra szét,

Rajta, rajta, most elég!

Régebben tanult madaras mondókákat ismételtünk

Tánclépéseket gyakoroltunk

Zenehallgatás: Schubert: Szerenád

Barkácsolás

Fákat barkácsoltunk papírzacskóból

Mozgás

Kis karikákkal tornáztunk a teraszon

- futás karikával a kézben

- járás fejen egyensúlyozott karikával

- karika átugrása előre, majd hátra

- ugrálás karikával a fejen egyensúlyozva

- páros gyakorlatok:

- karikafogással futás, jelre

kézcsere, szemben állva mindkét kézzel karikafogás,

ugrálás körbe, majd irányváltás

- karikával a fejen párokba állva, a hátsó gyerek az

elől álló vállát fogja, átsétálás a terasz másik

oldalára, visszafelé csere

- ugyanez a feladat derékfogással

Környezetünk

- a fákról beszélgetve nézegettük az alábbi könyvek nézegetése közben

- a margitszigeti Állatkertben kisgólyákat és vizimadarakat néztünk

- az udvarunkon kikelt kiscinke etetését, kirepülését figyeltük meg

Matematika

Dobókockával számláltunk

- akihez gurult a kocka, annak eggyel többet kellett tapsolnia, int amit a felül levő pöttyök mutattak

A Szivárvány kártyacsalád segítségével

- a balra-jobbra- előre irányokat gyakoroltuk

- ugyanezzel a kártyacsomaggal játszottunk kakukktojás játékot és hogyan folytatódik a sorminta játékot 

Anyanyelvi nevelés

- szógyűjtés- madár -és fa nevek

- szólánc- madarak nevei

Folytatásos mese: Gerald Durrell: Léghajóval a dinoszauruszok Földjén

Mese

Szepesi Zsuzsanna: Vili, a városi vakond

November vége volt, már csípősek a nappalok, fagyosak az éjszakák. Télre készülődött a városszéli kertek vakond családja is. Vakond papa a mélyebb járatokat tisztogatta. Vakond mama a felcseperedett gyermekekkel átismételte a vakond élet minden csínját-bánját. Mikor végeztek, megnyugodva sietett vakond papa segítségére. Ekkor történt, hogy Vili, a legkisebb, kíváncsian utána eredt. A sok forduló, kereszteződés azonban megzavarta a tájékozódásban. Eltévedt szegény, s mivel el is fáradt, behúzódott egy meleg sarokba. Ott szenderedett álomba, ott érte őt a tavasz – egyedül. Felébredve először nem is tudta, hol van. Mély csend vette körül. Aztán eszébe jutott vakond mama minden tanítása. Elindult hát az önálló életbe: saját járatokat építeni, saját családot alapítani. Nagy lendülettel indult a felszín felé, hiszen tavasztól annak közelében van sok dolga egy vakondnak. Ásott-fúrt, haladt kitartóan. Mégis, bárhol akart várat túrni, valami keménybe ütközött! Nem tudta szegény, hogy a terjeszkedő város aszfaltrengetege alá jutott. Fáradt és 10 kétségbeesett volt már, de fülében csengtek a szülői intelmek. Haladt hát tovább, alig engedett magának pihenőt. Egyszer aztán gyökerekbe ütközött, és elindult felfelé a legvastagabb gyökér mentén. Nehezen haladt, mert nagyon kemény, tömör volt ott a talaj. Addig-addig küszködött, mígnem egy kornyadozó, vén platán tövénél végre kitúrta a maga várát. Boldogan megpihent, majd érdeklődve derítette fel új otthonát.

Kicsit szűknek találta, de nem keseredett el. Mikor este nyugovóra tért, sóhajtozásra lett figyelmes. Az öreg platán beszélgetett valakivel, s panaszkodott a sorsára. Így tudta meg az ifjú vakond, hogy városlakó lett ő is. Egy sétány betonjában díszlő fa törzse körüli piciny területen jutott a felszínre. Vili bíztatására az öreg fa elsorolta minden baját. Elmesélte, hogy még sok társa jutott ilyen sorsra ott a járdán. Alig kapnak éltető vizet, mert a kemény földbe nem szivárog le a csapadék. Gyökereiken rengeteg a féreg, levegőhöz is alig jutnak. Ezért olyan sápadtak, kókadtak. Mindenki betegnek hiszi őket, már a kivágásukat fontolgatják. Vili, megértve az öreg fát, nem habozott egy percig sem. Már tudta, mit kell tennie, hogyan lesz ő a város hasznos lakója. Sorra felkereste a járda fogságába esett platánokat. Lazította a kicsiny földfelszínt, hogy az éltető csapadék lejusson a mélybe. A gyökerek között épített járataiban szorgalmasan gyűjtötte a férgeket. 11 A fák boldogan fogadták. Ezen a tavaszon kivirultak. Olyan üde és dús lombot eresztettek, hogy a környék lakói csodájukra jártak. Koronájukba madarak költöztek, nyáron az árnyékukban sétálók pihentek. Vili és a platánok örök barátok lettek. Langyos estéken együtt hallgatták az arra járók elégedett, örömteli szavait: - Milyen szép ez az utca ezzel az üde fasorral! – mondták elismerően. Nem is sejtették, kinek köszönhető mindez a változás, és milyen szerencsések, hogy az a kis vakond éppen az ő városukba tévedt. Vili pedig megnyugodva és boldogan tért nyugovóra birodalmában minden este.

Szepesi Zsuzsanna: Tündérország rózsái

Egykor régen, amikor a hegyek még az égig értek, s tetejükről el lehetett érni a Napot, volt akkor egy csodálatos ország. Tündérország volt annak neve, s lakói oly vidámak és szépek voltak, hogy minden irigyelte őket. Tündérország csücskében egy csodálatos kert virított. Szebbnél szebb, élénk színű, bársonyos szirmú virágok nyíltak benne. Azokból a szirmokból készült a tündérek párnája. A virágok közül legnagyobb becsben a rózsák álltak, mert az ő puha, harmatos szirmaik illatoztak a legédesebben. Védeni, óvni kellett hát a kertet, ezért eldugott helyen volt a csörgő patakon túl. A patak öntözte vizével, s annak lakói is csak messziről gyönyörködhettek a színpompás virágmezőben.

Nem is akadt ellensége a kertnek, csupán a patakon túli öreg szilvafán tanyázó zöld levéltetvek fenték rá fogukat. Örökké ott ólálkodtak, lesték, miként tudnának beszökni a kertbe, hiszen szerették a rózsa édes nedvét is. De a kert ura, a Tündérmanó gondos gazda volt. Ha betévedt egy idegen, rögtön ott termett, a néha beszökő tetveket pedig kíméletlenül visszatoloncolta a patakon túlra. Gondozta és nyesegette a töveket, s ő szállította a leszüretelt, illatos szirmokat a tündéreknek. Csupán az volt a nagy bánata, hogy nemzetségének utolsó tagja volt, tudását nem örökíthette tovább.

Egy szép napon tanácskozásra hívták a Tündérmanót az ország másik felébe. Ő félve hagyta ott kertjét, különösen a rózsákat féltette. Ezért titokban utazott el, nehogy a levéltetvek tudomást szerezzenek távollétéről. Már két napja volt távol, amikor kereste őt a kékcinege. Hangos szólongatását meghallották a tetvek, akiknek az öreg, kiszáradó félben lévő szilvafa nem adott már elég nedvet. Rögtön sejtették, őrizetlen a kert. Nosza! Több se kellett nekik, csatasorba álltak, s átkeltek a patakon. A kert virágai elrémülve látták a közelgő veszedelmet, de nem tehettek semmit. Mire beesteledett, a tetűhad ellepte a rózsák friss hajtásait, és mohón szívta a feslő bimbók édes nedvét. Reggel a szegfűk, violák, liliomok csak alélt, hervadt rózsákat láttak. Hangos zokogásba kezdtek, fájdalmas siránkozásukat felkapta a szél, és repítette a manó felé. Az tüstént indult vissza, de a kertbe érve látta, egyedül ott ő már nem tehet semmit. Annyi, de annyi levéltetű ült a rózsák bimbóin, hogy zöld szirmúnak tűnt mind. A manó elkeseredve ült le a patak partjára, forró könnyei a kövekre hullottak.A könnyzápor lecsurgott a kő alá, s egyszer csak előbújásra késztette az ott pihenő katicát.

A katica hét pettyét megszárogatva kérdezte a Tündérmanót, mi a nagy bánata. Az meg rendre elpanaszolta a szörnyű pusztítást, a rózsák hervadását. A kis katica rögtön tudta, mit kell tennie. Fürgén körberöpködte a köveket, előhívta családját, s nekiláttak a bimbók tisztításának.

A manó csodálattal figyelte szakértelmüket, és boldogan látta, hogy féltett rózsái lassan-lassan életre kelnek. Bársonyos szirmaik között újra csillogtak a harmatcseppek, illatuk ismét betöltötte a kertet. A katicacsalád három nap alatt, lankadatlan munkával tisztává varázsolta az összes rózsát. Minden levéltetű eltűnt a kertből örökre. A manó marasztalta őket, tudta, méltó utódai lennének a kert óvásában. Két bogárka, a két legöregebb ott is maradt boldogan, de a többiek repültek tovább dolgukra. A hegyeken túlra igyekeztek ugyanis, csak éppen pihenőt tartottak hosszú útjukon – a rózsák szerencséjére. Hőstettük híre bejárta az egész világot, s még soksok kertbe meghívták őket. Szorgalmukat, szakértelmüket mindenki dicsérte. Ha te is látsz hétpettyes katicabogarat a kertedben, vigyázz rá, mert a dolgát teszi! Tudhatod, növényeid biztonságban vannak.

Szepesi Zsuzsanna: Csoda a kiskertben

Egyszer volt, hol nem volt, kerekerdő sarkában volt egy házikó. Fehér a fala, piros a cserepe, zöld a kerítése, takaros kis házikó volt az. Ebben az apró házban éldegélt egy még apróbb anyóka. Öreg volt a néne, de ügyes kezű és szorgos. Olyan szorgos, hogy keze nyomán meseszép kert virított háza körül. Volt abban a kertben mindenféle szebbnél szebb virág, hasznosabbnál hasznosabb növény. Ott virított a szegfű, ontotta illatát a viola, büszkén bontotta bimbóit a rózsa. Békésen megfértek a barázda másik oldalán növekvő répával, retekkel, kövéredő paradicsommal, az örökké mosolygó sütőtökkel. Szívesen látogatták ezt a csodaszép kertecskét a madarak, méhek, pillangók. Mindenki boldog és elégedett volt, csak a sarokban gubbasztó káposzta nem. Nem kapcsolódott be az esti tereferébe, örökké zöld volt a méregtől, mindenkire haragudott. Nem is szállt rá egyetlen rovarocska sem. - Túl kemény a fejed - szokták mondogatni társai. - Miért nem nyílsz meg egy kicsit? - kérdezte szelíd rokona, a saláta. De a káposzta csak hallgatott morcosan, gubbasztott magában. Senki nem sejtette, micsoda vihar gyúl megkeményedett torzsájában. - Hiszen nekem sem illatom, sem virágom, sem bársonyos szirmom nincs! Még a színem is csak zöld! Mire vagyok én jó? - kesergett magában. Annyira eltelt a bánatával, hogy már ügyet sem vetett a kertben zajló vidám életre.

Egyszer aztán arra riadt álmából, hogy hatalmas szúrást érez torzsája hegyében. Majd' elalélt fájdalmában. Annyira égette, perzselte a kín, hogy legszívesebben felkiáltott volna, de nem mert, hiszen a kert többi lakója is felébredt volna. Haragudtak rá így is éppen elegen. Tűrte hát a fájdalmat, s várta, hogy alábbhagyjon az. Napokig kókadozott, míg egyszer csak nagyon furcsát érzett. - Valami rágja a leveleimet! Furakszik, tolakszik kifelé! - sikított magában. Aztán az a valami békésen megpihent a legfelső levél alatt, jól bebábozódott, s egy ideig nem bolygatta a káposztát. Az már majdnem megfeledkezett róla, újból rendesen táplálkozott. Levelei megint fényesek lettek. Egyszer aztán lágy érintést, szinte selymes simogatást érzett a feje búbján. A kertben hirtelen csend támadt, s mindenki a káposztára nézett hitetlenkedve. - Mi történt? - kérdezte ijedten a káposzta, s készült az újabb korholásra. De a virágok, növények néma ámulattal lesték, ahogy a káposzta levelei közül előbújik egy kedves kis pillangó.

A pillangó álmos szemét dörzsölgetve pillantott körül a nagyvilágban, amit ő még sosem látott. Ő a káposzta levelei közt 25 nevelkedett, s most jött el az ideje, hogy ruhát váltson, önálló életet kezdjen. Szárnyait próbálgatva körbelibegte eddigi otthonát, a káposztát. Megköszönte neki, hogy felnőhetett benne, kemény feje óvta széltől-naptól. A káposzta repesett az örömtől, torzsája majd' megrepedt a büszkeségtől. - Ilyen nem történt még ebben a kertben - mondogatták a rózsák. - Itt született egy pillangó, a mi káposztánkban! - adták hírül az erdő fáinak a méhecskék. Azóta a káposzta is boldog lakója a kertnek, büszke kemény fejére. A kicsi, fehér, fekete foltos pillangót pedig minden virág dédelgette. Játszadoztak vele, naphosszat becézgették. El is nevezték káposztalepkének. Az meg vidáman repkedett körülöttük, de mindig a káposzta kemény fején, fényes levelein tért nyugovóra.

Mondóka, ének

Új mondókákat tanultunk

Kerek hasú kemencében
Kifli, cipó pirul éppen.
Hogyha megsül, tálba teszik,
Jóízűen mind megeszik.

Fű, fű, fű, szép zöld fű,
eredj ki te zöldfülű!

Új dalokat tanultunk

Körtéfa, körtéfa,
Kőrösi, kerepesi körtéfa,
Városi gazda, gyöngyösi lány,
Könnyű járó kis menyecske, dobszerda.

Somvirág, somvirág, aranysárga a világ.
Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó!
Fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni,
Árkon-bokron által, háton hátizsákkal,
menni, mendegélni, este hazatérni.

Ismételtünk eddig tanult mondókákat és dalokat

Dallambújtatást gyakoroltuk- egy sort hangosan, egy sort magunkban énekeltünk.

Barkácsolás

Esőbotot készítettünk papírtörlő hengeréből

Földgömböt készítettünk

Ausztrál állatokat készítettünk pöttyözős technikával  (Durrell könyve nyomám)

Mozgás

Nagylabdákkal tornáztunk

- egyensúlyozás ülve rugózva

- egyensúlyozás hason fekve rugózva

- egyensúlyozás szalaggal a kézben rugózva

- egyensúlyozás párosával-egymással szemben ülve a labdákon, egymás vállát, karját, kezét fogva

   egyensúlyozás rugózva, jelre labda csere

- háton fekve lábat a labdára téve csípő emelése

- hason fekve a labdán integetés egy kézzel

- hason fekve a labdán repülőzés - mindkét kéz oldalra emelve

- hátmaszírozás- a pár egyik tagja a földön hason fekvő társát maszírozza a labdával, majd csere

Labdákkal tornáztunk

- labdagurítás jobb, majd bal kézzel állva, térdelve, ülve

- labdadobás alsó és felső dobással állva, ülve , térdelve, előre és hátra

Környezetünk

A Fűvészkertben voltunk a Szamóca Kiskertész Tanoda Föld napi foglalkozásán

 - fűfej készítés

- virágültetés

- ehető növények keresése a kertben, majd ezek kóstolása

Projektnapot tartottunk az óvodában: 4 csoportban 4 tevékenység forgószínpad szerúen a Fóld napjához 

kapcsolódva

- mese

- kíséletek

- mozgás

- barkácsolás (méhecske söröskupakból )

Matematika

Ellentétpárok megtalálása a Szivátvány kártyacsaládban

 A gyerekek kaptak egy-egy kártyát lefordítva, majd miután felfordították, meg kellett keresni a párjukat. 

Azt is meg kellett mondani, miért ez a párja képnek.

(pl. hideg-meleg: fagyi-kávé, kint-bent: kutyaól, lassú-gyors.:csiga-nyuszi, stb)

Nagy dobókockával játszottunk

Gurítás után, akinél megállt, annyit kellett tapsolnia, amennyit a pöttyök mutattak.

A végén megbeszéltük, volt-e olyan, ami egyszer sem fordult elő- az egyes és a hármas, és melyik fordult elő legtöbbször- a hatos

Anyanyelvi nevelés

Mondatbefejezések

- Reggel, amikor felkeltem....

-  Amikor beteg voltam....

- Tegnap sok dolgom volt,mert...

Folytatásos mese: Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül

Vers

Kapuvári Lídia: Vizezős vers

Ha anyu nem látja,

be szoktam szökni a fürdőszobába.
Szerintem a víz a csap mögött
nem szeret bezárva, ezért csöpög.

Mikor a tenyerem
a csapra rátapasztom,
csak úgy lökdösi,
feszíti a markom.

Ujjaim között fröcskölve
jobbra-balra,
az arcomba, a ruhámra,
a tükörre, a falra.

Csak az a kár,
ritkán jutok a fürdőszobába!
Mostanában Anyu
ki tudja miért,
folyton kulcsra zárja.

Lukács Angéla: Csak egy van

Sok-sok levél van a fán,
Mind hasonló forma,
Milliónyi levél közt
Mégsincs két egyforma.

 A Földön sok gyermek él,
Milliárd is megvan.
De az egész világon

Belőlem csak egy van.

S ha egy nagy tér közepén
Tenger gyerek állna,
Közöttük az anyukám

Mégis rám találna.

Janicsák István: Feleselő

Jössz játszani?

Nem megyek.

Fára mászni?

Leesek.

Kútba nézni?

Nem merek.

Árkot ásni?

Nem lehet.

Messze menni?

Elveszek.

Táncot járni?

Szeretek.

kivel járod?

Teveled!

Mondóka, ének

Fehér liliomszál-ismétlés

Mondőkák, dalos játékok ismétlése

Ritmus taps felelegetve-egyik csoport az eslő sort, másik csoport a második sort mondja, és így tovább.

Zenehallgatás: Chopin: tavaszi keringő
 

Barkácsolás

Vázát festettünk az anyukáknak ajándékba

Mozgás

Szalag gyakorlatok

- járás közben szalag mozgatása

- ülésben szalag mozgatása

- padon  szalag mozgatása

Környezetünk

Az anyukákkal a Szemlőhegyi barlangba mentünk el közös sétára.

A program után a játszótéren elmondták a gyerekek a verseket, elénekelték a dalt, és átadták az ajándékot.

Matematika

Számlálás 10-ig

Labdadobás, akinél a labda van, a következő számot mondja (1-10-ig)

Ha 10-hez érünk, a következő gyereknek ismét egyet kell mondania- és így tovább

Számlálás 5-ig

Labdadobás, akinél a labda van, a következő számot mondja (1-5-ig)

Ha 5-höz érünk, a következő gyereknek visszafelé kell indulnia, tehát 4-et kell mondania és így tovább

Anyanyelvi nevelés

Szógyűjtés "b" hanggal

Folytatásos mese: Jill Tomlinson: A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt

Mese

Bús Ilona: Húsvéti tojás

Valamikor nagyon régen egymás tőszomszédságában lakott egy nagyon szegény és egy nagyon gazdag asszony. Húsvét előtt a nagyon gazdag konyhájában sült a rétes, kelt a fánk. A sok jó illat csak úgy áradt a szegény udvarába; ott játszottak a gyerekei. Egyszerre csak a legidősebb, a hatéves Rozika így szólt:

– Édesanyám! Minálunk miért nem sül valami a kemencében?– Nincsen tojásom, amivel kalácsot vagy fánkot süthetnék.

– Kérek én a szomszédban, van ott annyi kacsa, liba, tyúk, hogy ellepik az udvart, tojnak azok eleget. – mondta a kislány.

– Vigyázz, még rád uszítják a kutyát és megharap…! – intette az anyja, de Rozika nem ijedt meg a harapós kutyától és kiskosarával átment a szomszédba. Alig lépett az udvarba, már messziről rákiáltott a gazdag asszony:

– Mit akarsz itt?

Rozika illedelmesen köszönt és így szólt: – Csak pár tojást szeretnék kérni, hogy édesanyám kalácsot süthessen az ünnepre.

– To-já-ááá-st!? –húzta a szót a gazdag – drága kukoricán, árpán neveltem a tyúkjaimat, nem osztogatom én a tojást senkinek se, magamnak kell mind! Menj a rétre, kérj a madaraktól, azok talán adnak…! – szólt és becsapta a gyerek orra előtt az ajtót.

Rozika egy percig szótlanul állt, majd hirtelen felvidulva a rétre futott. Virágillat, madárcsicsergés fogadta a kislányt. A nap melegen simogatta arcocskáját, színes pillangók röppentek elé, a tavaszi szellő, a futó felhő, valamennyien mintha csak kérdezték volna. „Mit kívánsz, Rozika?” A kislány megérezte a szíves fogadtatást és lelkendezve mondta.

– Kedves madárkák, ünnepre készülődünk, sok testvérem van, de egy csepp kalácsot sem tud sütni édesanyám, mert egyetlen tojásunk sincsen. Kértem a gazdag szomszédasszonytól, de az nem adott, hozzátok jöttem hát. Kérlek szépen benneteket, adjatok nekünk pár tojást! – Kosárkáját egy bokor alá tette. – Holnap érte jövök, jó? – kérdezte kedvesen és hazaszaladt.

A madarak összedugták a fejüket. – Csip-csip-csip-csirip-csipogta egy pacsirta – hallottátok, mit kért a kislány?

– Csip-csip-csip, hallottuk és adunk, adunk…Egyszerre nagy sürgés-forgás keletkezett a réten, a madárkák szárnya libbent-lobbant, a kosárkára telepedtek és potty!…egy-egy tojást ejtettek bele. A nap kacagott örömében, amikor ezt látta, és fényes sugarával megfestett egy kis tojást. Most már volt a kosárban egy aranytojás is. Ekkor ért oda nyuszika.

– Mak-mak-mak, mi van itt?

– Nézz csak a kosárba, te kis csacska –figyelmeztette egy kék harangvirág. A nyuszi elámult:

– Ó, de sok szép tojás! Fessük színesre őket! Gyertek! – szólt a virágoknak, és már jött is a sárga kankalin, a lila kökörcsin meg a tűzpiros pipacs. Alkonyatkor a kis kosár sok-sok színes tojással volt tele. Meglátta ezt a hold.

– No, most hadd fessek egyet én is ezüstre! –és fényét egy kis tojásra festette.

Rozika reggel kiszaladt a rétre. Ó, milyen boldogan nevetett, amikor a sok színes tojást meglátta a kosárban és mellette őrzőként egy tapsifüles nyuszikát! Csodálkozva nézett rá:

– Talán te festetted?

– Mak-mak-mak, igen, de a tojásokat ők adták – és a röpködő madarakra mutatott.

– Tudom, tudom! –nevetett Rozika és köszönetet mondott a madaraknak, a rét virágainak és a napnak. Hazaszaladt a sok színes tojással, de mivel akadt köztük néhány fehér is, édesanyja kalácsot sütött belőlük. Nagy lett a kalács, és a sok gyerek úgy jóllakott vele, mint a duda…

Azóta minden esztendőben tavasszal nagy sürgés-forgás van a réten: a sok nyuszi festi a tojásokat. Úgy, ahogy elmondtam ebben a mesében.

 Tordon Ákos: A titokzatos tojásfestő

Nád-országon innen, Sás-országon túl, két vadalmafa között terült el Szarkaláb király birodalma. Volt benne három rozzant viskó, három földbe vájt putri, no meg egy kidőlt-bedőlt falú, erről-arról támogatott kunyhó. Abban a kunyhóban éldegélt Riogi bácsi, szarkaláb király nyugalmazott udvari madárijesztője

Húsvét közeledtekor vette a kalapját, s kopogó falábán elbicegett valamerre. Hogy merre, senki se tudta, senkinek se mondta, ezért is nevezték el „titokzatos” Rioginak. Hej, pedig be sokan is szerették volna tudni: hová tünedezik el húsvét tájt az öreg Riogi bácsi?

Bizony, mindmáig se tudná senki, ha egy kotnyeles kis csóka el nem kotyogta volna a Csókatéren a Garabonciásnak, aki aztán elhíresztelt fűnek-fának. Így tudtam meg én is.

Riogi bácsi ringyes-rongyos köpönyegében, lyukas kalapjában egyenest Kökörcsin felé vette az útját. De nem ment a városba, a kalácsvári keresztútnál befordult a kökörcsini Nagyerdőbe. Ám ott is csak a Kerek Tisztásig ballagott. A Kerek Tisztás kellős közepén belefújt egy fűzfa sípba. A harmadik sípszóra – uramfia! – odasereglett a világ minden rókája.

Kis róka, nagy róka, megtermett és apróka, mind köréje gyülekezett, mind elébe állt.

Amikor a legöregebb sánta róka is elővánszorgott, imígy dörrent rájuk a vén madárijesztő:

-          Emlékeztetőül hívott egybe titeket, Nyúlrettegi Rókanépség, Riogi, a Mezők Ura, hogy figyelmeztessen a rég megkötött egyezségre!

Erre a legöregebb róka mély meghajlások közepette Riogi bácsi elé sántikált, s minden rókák nevében így felelt:

-          Mezők Ura, biztosítlak, a Nyúlrettegi Rókanépség jól tudja, mi az egyezség: húsvét előtt egyetlenegy nyúlnak sem eshet bántódása a kökörcsini Nagyerdőben!

A sunyi rókanépség bólogatott sűrűen, s hajlongott alázattal, miközben karban zúgta ezer és ezer rókatorok:

-          Rókaháj és rókamáj, ezt ígérte a rókaszáj, s ígéretünket megtartjuk, a nyulakat békén hagyjuk, fessék meg a hímes tojásokat, s vigyék széjjel a világba, addig nem lesz egyiknek se bántódása!

Riogi bácsi helyeslően bólintott a fejével, s hármat tapsolt a kezével. A harmadik tapsolásra tenger nyúl gyűlt a tisztásra.

-          Kedves Tojásfestő Nyuszik, van-e felpanaszolnivalótok?

Jaj, lett ere sírás-rívás, s a legöregebb nyúl térdre borult az öreg madárijesztő előtt:

-          Hallgasd meg a mi panaszunk, Mezők Ura! Igaz, hogy a rókanép most nem keret meg egy nyuszit sem, békén hagynak bennünket, de egy ismeretlen ellenségünk minden áldott éjjel összevissza maszatolja a Legszebb Húsvéti Tojásokat!!! Hiába állítottunk őrséget, éjszakáról éjszakára odalesznek a Legszebb Hímes Tojások!!! Jaj nekünk!!! Mit tegyünk???!!!

Héthatárba hallatszott a nyuszik zokogása.

Riogi bácsi erősen törte a fejét, s közben mind egy szálig alaposan szemügyre vette a rókákat, de azok állták a tekintetét. Bizony, nem jutott a Rejtély nyomára. Végül is azt határozta el, hogy ő  maga lesz a strázsa.

Hanem ötöd fertály órányi strázsa után ott nyomta el az álom a Tojásfestő Műhely kapujában. Hortyogása elhallatszott Kalácsvárig, Kökörcsinig.

Amikor a kökörcsini öreg torony rossz órája elütötte az éjfélt, egy nyúlbőrbe bújt apróka, icipici kis róka lopakodott a Tojásfestő Műhelybe.

Belebotlott egy vödörbe, beleesett két csöbörbe, összekevert egy tucat festéket, s aztán nagy áhítattal, egy tűzre való, ócska meszelővel sorra bemaszatolt a legszebb tojásokat.

No, az első csörömpölésre felébredt Riogi bácsi, de nem termett tüstént talpon, félig hunyt szemhéja alól lesett ki a nyúlbőrbe bújt garázdálkodó rókafira. Hanem, amikor a Legislegszebb Hímes Tojást vette a kezébe, egyszeriben hozzáugrott, s fülön csípte őkelmét:

-          Lesz nemulass, feketeleves, csúf idő, hó fújta szeles! – dörrent rá keményen Riogi bácsi a pórul jártra. – Nem mented az irhád, te rosszcsont!

Hanem azért a másik kezével csak belenyúlt szakadt lebernyege lyukas zsebébe, igazlátó pápaszeméért, hadd lásson be véle a kis imposztor szívébe! No, de alighogy föltette az orrára, máris leesett az álla:

-          Szélforgó és papramorgó, ki hinné: nem rossz szándékkal jött szegény, meg akarta tanulni a tojásfestés csínját-bínját, művészetét, de a nyuszik elkergették. Ezért jött hát éjente nyúlbőrben, túljárva az őrség éberségén. Festeni akart.

-          - Így van, így, szóról szóra – szepegte a csupa festék rókafi.

-          Ó, de ilyet! Sose hitem volna! – csapta össze a kezét Riogi bácsi.

Ám, hogy elengedte a kicsi róka fülét, az – uzsgyi! – elszaladt, tán még most is szalad.

A tenyércsattanásra felébredtek a nyulak, s mind a műhelybe tódultak. Riogi bácsi egy szuszra elmondta a történteket. Elszállott a mérgük, kacagtak a nyuszik, s megígérték, tűvé teszik a kis rókáért az erdőt, s megtanítják tojást festeni.

Lehet, hogy azóta meg is találták. Ha húsvétkor egy-egy kevésbé sikerült tojás kerül a kezetekbe, azt tán éppen a róka festette.

Vers

Húsvét másodnapján régi szokás szerint,
fogadják szívesen az öntöző legényt!
Én még a legénységhez igaz, kicsi vagyok,
de azért öntöző legénynek mégiscsak felcsapok.
Esztendő ilyenkor megint csak itt vagyok,
ha e locsolásért piros tojást kapok!

Köszönöm, hogy köszöntöttél,
Rózsavízzel megöntöztél.
Én is köszöntelek Téged,
Tojás lesz a fizetséged.
Aki adta, ne feledd,
És a tojást el ne ejtsd!

Mondóka, ének

Új dalt tanultunk

Fehér liliomszál,

ékes liliomszál,

sej, ugorj át a Rábán,

sej, ugorj át a Rábán!

 
Mosakodj meg szépen,

mosakodj meg szépen,

sej, az aranylavórba’

sej, az aranylavórba’!

 
Törülközz meg szépen,

törülközz meg szépen,

sej, az aranykendővel,

sej, az aranykendővel!

 
Fésülködj meg szépen,

fésülködj meg szépen,

sej, az aranytükörben,

sej, az aranytükörben!

 
Támaszkodj meg szépen,

támaszkodj meg szépen,

sej, az aranytuskóba’,

sej, az aranytuskóba’.

 A gyerekek körben állnak, egy vagy két gyerek a kör közepén áll.

A sej ugorj át-nál ugranak.

Ezután a körön belül álló gyerek/gyerekek elindulnak körbe, a többiek tartják a kezüket, mint lavórt, a két gyerek pedig mindenkinél megmosakszik.

Úgyanígy a törülközőnél és a tükörnél.

Az aranytuskónál megtámaszkodik annál a gyereknél, akinél éppen áll, és a dal végén azok a gyerekek állnak be  körbe, akiknél megtámaszkodtak.

Új mondókát tanultunk

Ekete pekete cukota pé

Ábel-bábel dominé

Csiszi á, csiszi-bé

Csiszi-csoszi kompodé

Ritmus visszahangot játszottunk: tapsold vissza, amit tapsolok!

Csoportosan és egyénileg is gyakoroltuk.

 Ismételtünk régebbi mondókákat és dalos játékokat.

Zenehallgatás: Koloszváros olyan város - népdal

                          Bach: Air

Barkácsolás

Tojásfát készítettünk-nyomdázott tojást színeztek ki a gyerekek

PET palack fészekbe pipit készítettünk pompomból

Tojást festettünk acryl festékkel, pöttyöztük hurkapálcával

Fűzőcskéztünk és kapargattunk

Ajándék keresés után szépen terített asztalnál ebédeltünk

Mozgás

Gyakorlatok székekkel

- székre mászás

- szék alá bújás

- szék támláját fogva ugrálás

- széken ülve lábemelés

- székről leugrás

- egyik láb a szék ülésén, másik a földön, csere

- székek között futás, jelre székfoglalás

- asztal alá bújás jelre

Környezetünk

- beszélgettünk a húsvéti népszokásokról

- Margitszigetre mentünk-megnéztük a csoport fáját tavasszal

Matematika

Térbeli idomokkal ismerkedés

kocka, hasáb, gömb- összehasonlítás, különbség, hasonlóság

                                  - mi van a hátiszákban?

                                 - gyűjts ilyen formájú dolgokat a teremből

Keresd a párját!

Szivárvány kártya család

Mindenki kapott egy kártyát lefordítva, jelre megnézték, majd megkeresték egymást a párok.

Anyanyelvi nevelés

szógyűjtés: húsvét

Folytatásos mese: Jill Tomlinson: A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt

Mese

Zelk Zoltán: Tavaszi mese (ismétlés)

Szellőcske a tengeren túlról jött; együtt szállt a felhőkkel. A hosszú úton barátságot is kötöttek egymással, és sok mindenről elbeszélgettek.

 – Én megöntözöm a göröngyös földet – mondta a felhő. – Várnak is már az emberek.
– Hát még engem! – dicsekedett a kis Szellőcske. – Nagy öröm az én érkezésem. Mert én üzenetet hozok a fecskéktől meg a gólyáktól!
Így beszélgetve röpködték át a hegyeket, völgyeket. Amikor az első faluhoz értek, elbúcsúztak egymástól.
– Ki-ki a maga dolgára – mondta a felhő méltóságosan, s már suhant is a mezők felé.
– Sok szerencsét! – kiáltott utána Szellőcske.
Amint egyedül maradt, elgondolkozott: kihez is menjen előbb? Az ereszaljához vagy a kéményhez? Mert a gólya is, a fecske is megígértette vele, hogy az ő otthonát keresi fel előbb. Míg így töprengett, egyszerre csak egy kéményt vett észre.
– Ha már itt vagyok a kéménynél – gondolta magában –, hozzá megyek előbb.
Oda is szállt tüstént. Szép jó reggelt kívánt, s elmesélte, milyen messziről jött, s hogy üzenetet hozott a gólyától. Elbúslakodott a kémény.
– Jaj, ne szomoríts, nem tudod, milyen beteg vagyok, alig állok a lábamon. Nemsokára lebontanak, s a gólya hiába keres engem.
Olyan szomorú volt, hogy Szellőcskének kellett vigasztalnia:
– Ne búsulj, majd én elmesélem a gólyának, milyen jó szívvel vagy hozzá.
Föl is vidult a kémény, mert hirtelen eszébe jutott valami:
– Van a gazdámnak egy nagy kertje a falu végén, van abban egy óriási szénakazal. Mondd meg a gólyának, telepedjen oda. És gondoljon néha rám is – tette hozzá sóhajtva.
Szellőcske megsimogatta a kéményt és tovább repült. Egy kopott kis ereszaljánál megállt. – Ez lesz az – gondolta –, a fecske úgy magyarázta, hogy előtte egy diófa, mögötte egy eperfa.
Odaköszönt hát az ereszaljának.

Honnan jössz, Szellőcske? – kérdezte az tőle.
– Találd ki.
– Tán valami örömhírt hozol, hogy olyan víg vagy?
– Azt én!
– Bajosan hozhatsz már nekem örömhírt. Öreg vagyok és beteg, nemsokára összedűlök.
– Pedig a fecske üzent néked. Azt üzeni, hogy útban van hazafelé, s alig várja, hogy láthasson téged.
Szomorú lett erre az ereszalja.
– Nem érem én már azt meg – sóhajtotta. – De várj csak! Átszólok a testvéremnek, az sokkal fiatalabb nálam, s mindig azon búsul, hogy sose volt még fecskelakója. Ott aztán olyan szállása lesz, hogy csak no!
Úgy is lett. A szomszédban egy szép kis új ház fehérlett ki az udvarból, frissen volt meszelve, s az ablakdeszka meg az ereszalja szép zöldre festve.
– Akarsz-e fecskelakókat? – kiáltott át az öreg ereszalja.
– Hogyne akarnék! – örvendezett a fiatal, és vele örült a kerítés melletti bodzabokor is.
– Jönnek a fecskék, jönnek a fecskék… – susogta vékony kis gallyaival boldogan.
Nem volt már szomorú az öreg ereszalja sem. Örült ő is, hogy a szomszédból áthallatszik majd a fecske csicsergése, s mégsem lesz olyan elhagyott öregségében. De örült a diófa s az eperfa is, hogy mégiscsak fecske hintázik az ágaikon.
– Látod, Szellőcske – mondta most az öreg ereszalja –, nem hiába hoztál hát üzenetet. Menj a fecske elé, s mondd meg neki: siessen, hozza magával a tavaszt és a napsugarat, mindnyájan tárt karokkal várjuk.
Szellőcske megsimogatta az öreg eresz­alját, megsimogatta a fákat is, aztán nekilendült a levegőnek. Meg se állt, amíg a fecskével nem találkozott, s aztán együtt szállt véle hazafelé.
Vidámabb lett az élet mindenütt, örültek kertek és ligetek, s többet mosolyogtak az emberek is.

Vers

Fésüs Éva: Békakirály ( ismétlés)

Békakirály papucsának elveszett a párja,
nézi erre, nézi arra, seholse találja.
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

 Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,
keresték a náderdőben szitakötő lányok.
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

 Nem találják a papucsot sehol a világon,
ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Brekeke!

Mondóka,ének

Ismételtük a régebben tanult mondókákat, dalos játékokat

A mondókákat először elmondtuk mozgással kísérve, majd visszafelé is elmondtuk azokat. A mozgást is természetesen vsisszafelé csináltuk.

(állásból indultunk, majd guggolás, térdelés, hasonfekvés- és vissza, az utolsó sorral és az utolsó mozgással kezdve)

Barkácsolás

Tavaszi képet készítettünk ibolya hajtogatással és rajzos kiegészítéssel

( a képek mellett láthatóak a Bartos Erika: Hanna utazásai című meseregénye nyomán készített

képzeletbeli városok, ahova ki-ki elutazna)

Mozgás

Futójátékok a szabadban

Környezetünk

Megfigyeltük az óvodánk növényeit, a tavasz jeleit

Matematika

Mi változott meg? játék

Egy gyerek kimegy a teremből, a többiek a szőnyegen ülnek, és valamilyen változás történik- helycsere, láb-kéz tartás megváltozása, stb.

A visszatérő gyereknek ki kell találnia, mi változott.

Anyanyelvi nevelés

Szógyűjtés: tavasz

                      "b" hanggal

Ezen a héten a csoport több, mint fele hiányzott ,ezért szinte csak ismételtünk, illetve nem volt folytatásos mese sem.

Mese

Zelk Zoltán: Párácska

Régen történt ez, nagyon régen, s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről sem lehetett odalátni. Egy kis felhőcske született a hegy fölött, de olyan szép göndör felhőcske, hogy a nap és a hold egyszerre bújtak ki az égen, csak hogy láthassák a kis felhőt. A vihar is kézen fogta kis unokáit, a szellőket, így indult el velük meglátogatni Párácskát, a most született kis felhőt.

Büszke is volt a felhőpapa és a felhőmama gyönyörű gyermekére, és gyakran mondogatta felhőpapa szomszédjainak:

— Meglátjátok, mire megnő: zivatar lesz belőle!

— Az bizony — mondogatták a felhőszomszédok —, zivatar, de még országos eső is lehet...

Csak felhőmama búsult, mikor ezt a beszédet hallotta: ő azt szerette volna, hogy mindig ilyen kicsi maradjon gyermeke, ilyen szelíd és göndör. Sohase kiáltson haragos villámszavakat, ne veszekedjen mennydörögve a földdel, s ne verje le jégkavicsokkal a gyümölcsfák virágait.

Amíg így aggódott felhőmama Párácska sorsa fölött, az egyre növekedett, egyre erősebb lett, s egyedül szaladgált a hegy csúcsai felett. Egyik reggel odaállt szülei elé, és így szólt:

— Most már megnőttem, erős vagyok, engedjetek el világot látni.

Felhőpapa büszkén nézett Párácskára, s így válaszolt:

— Menj csak, fiam, vándorold be az eget, szórjál villámokat, mennydörögj hangosan, légy erős, büszke felhő...

Felhőmama így szólt:

— Menj, fiam, járd be az eget, szeresd az erdőket, a rét virágait, és szelíd légy, mint nénéd, a szivárvány...

Párácska egy-két esőcseppet könnyezett, elbúcsúzott szüleitől, repülni kezdett az égen. Mikor egy erdő fölé ért, hallotta, hogyan sóhajtoznak odalent az ágak:

— Ó, felhőcske, öntözz meg minket, mert halálra száradunk!

A kis felhőnek eszébe jutottak anyja szavai, s megöntözte a tikkadt lombokat. Aztán tovább vándorolt, s egy rét fölé ért. Amikor meglátták az elsárgult fűszálak, mindnyájan könyörögni kezdtek:

— Ó, kedves felhőcske, ne hagyj szomjan halni minket!

Párácska őket is megöntözte, és boldogan hallgatta, hogyan kortyolják a fűszálak az esőcseppeket.

De akkor már bizony nagyon kicsike felhőcske volt, úgy megfogyott az erdő és a rét megöntözése után, hogy még szállni sem tudott volna, ha meg nem könyörül rajta a szél, és nem fogja erős karjai közé.

Alkonyodott már, mikor egy búzatábla fölé ért, ahol a gazda éppen szomorúan leste az eget. Mikor a kis felhőt meglátta, örömmel felkiáltott:

— Ó, drága felhőcske, vidítsd fel az én kalászaimat, mert ha elszáradnak, nem süthetek kenyeret a gyermekeimnek!

A kis felhő rögtön esővé változott, s a szomjas kalászok boldogan hajladoztak az esőben. A szél pedig hiába kereste kis barátját, mert az már eltűnt az égről, hogy tovább éljen falevélben, fűszálban, margarétában, búzában, kenyérben.

Zelk Zoltán: A patak meséje

A patak szélén álldogáló bokor egyszer megkérdezte a locsogó pataktól:

– Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulajdonképpen?

– Elmondanám – felelte a kis patak –, ha versenyt futnál velem, mert hosszú történet ez, s nincs időm órahosszat beszélgetni. De, ha akarod, utam végén elmondom a folyóparti fának s megkérem, hogy üzenje meg neked egy falevélen.

A bokor örömmel beleegyezett, s várta, hogy mikor jön meg a falevélre írt üzenet. Nem sokáig kellett várnia, harmadnap odaérkezett a Természet postása, a szél, s a bokor ágai közé hajította a folyóparti fa üzenetét. Köszönt is, de nem állt meg, hiszen még messzi út várt rá, erdőkbe, kertekbe, hegyek tetejére vitte a rábízott faleveleket.

A patakparti bokrok kíváncsian hajoltak össze lombjaikkal, valamennyien tudni akarták, mi van a levélben? Kérték is társukat, hangosan olvassa el a levelet. De várniok kellett, míg kisüt a nap, mert bokortársuk már bizony öreg volt, s csak napfénynél tudott olvasni. Mikor aztán a nap kisütött, megtanulhatták végre, hogy miért olyan sietős az útja a pataknak?

– Egyszer régen, nagyon régen, négy testvér élt a földön: négy kis forrás. Nagyon szerették egymást, boldogan éltek együtt a hegy tövében, csak azon búsultak, hogy nem vándorolhatják be az egész világot. Öreg barátjuk, a hegy, azt tanácsolta nekik, hogy az egyik induljon világgá, s ha hazajön, mesélje el a többieknek, hogy mit látott.

Így is történt. Nagy búcsúzkodás, sírás-rívás közben útra kelt a kis forrás, miközben a hegy, a szél s az erdő jó tanácsokat kiabáltak utána. Az otthonmaradt három testvér pedig egyre várta, hogy visszajöjjön. De hiába várták, elmúlt egy év, elmúlt kettő, elmúlt három, a forrás még mindig nem tért vissza. Amikor aztán a negyedik évben is hiába várták, elhatározták, hogy egyikük elindul s megkeresi. Igen ám, de hol, merre, mikor már negyedik éve nem hallottak róla semmit? Így töprengtek, szomorkodtak, amikor váratlanul egy madár szállott le hozzájuk, s kéretlenül is megszólalt:

– Nagy hírt hozok nektek a testvéretekről! Akár hiszitek, akár nem, már nem forrás ő, hanem tenger! Olyan nagy és olyan hatalmas, hogy három hét alatt sem tudok átrepülni a partjai között. Ő már nem jöhet többé közétek, de nagyon vágyik utánatok, s ezért arra kér, hogy ti menjetek hozzá.

Egyéb se kellett, az egyik forrás rögtön útra kelt, s ment, amerre a madár vezette. De ő sem jött vissza, sem egy, sem két, sem három év múlva, helyette is a madár jött el a negyedik évben.

– Akár hiszitek, akár nem, folyó lett a ti testvéretekből! Nagyon vágyik már utánatok, kér, hogy menjetek el hozzá…

Amikor idáig ért a bokor az olvasásban, megszólalt a patak:

– Egy percre megállhatok, a végét már én mondom el. Amikor ezt meghallottam a madártól, én is útra keltem. Patakká változtam, s azóta is mindennap elszaladok folyóvá lett testvéremhez. Legkisebb testvérem, a forrás üzenetét viszem a folyóhoz, ő pedig a tengerhez. Így élünk mi négyen azóta is együtt, így szeretjük egymást továbbra is, s így fogjuk szeretni, amíg világ a világ…

 Vers

Fésüs Éva: Békakirály

Békakirály papucsának elveszett a párja,
nézi erre, nézi arra, seholse találja.
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,
keresték a náderdőben szitakötő lányok.
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Nem találják a papucsot sehol a világon,
ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!
Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!
Brekeke!...

Mondóka, ének

Új dalt tanultunk

Kis kacsa fürdik fekete tóba',
Anyjához készül Lengyelországba.
Síkos a talpa, magos a sarka,
Fordulj ki, fordulj, két arany alma.

A gyerekek kört alakítanak, forognak körbe.

Két gyerek- a kacsák- a körön belül forognak ellentétes irányba.

Az utolsó két sornál választanak maguknak párt, akivel a körben forognak- kézenfogva vagy karolva.

Új mondókát tanultunk

Fürdik, fürdik  a libám,
Kendermagos csóbikám,
Áristomba, tó fenekébe,
A szép folyóvízbe. 

Ritmus tapsolást gyakoroltuk

Hangszeres ritmus gyakorlatok - a gyerekek két csoportba, egymással szemben állnak,egyik sort az egyik

                                                         csoport, mondja ritmusbottal kísérve, a  másik sort a másik csoport

                                                         mondja csörgő hangszerekkel kísérve, majd hangszer csere.

Zenehallgatás: Gryllus Vilmos: Csepp, csepp csepereg- gitár kísérettel

Barkácsolás

Quilling technikával, ragasztással, rajzkiegészítéssel képet készítettünk.

Karcpapírra vizi állatokat karcoltunk, akváriumot készítettünk

Mozgás

-kúszás, mászás akadályok alatt, főlőtt

- bordásfalra mászás Tűz, víz, repülő játékkal:

   - apály-alsó fok

   -dagály - felső fokok

Környezetünk

Megbeszéltük, mi a különbség a tó, a folyó és a tenger között.

Beszéltünk a víztakarékosság fontosságáról.

Kirándultunk a Feneketlen tóhoz- mért jó, ha a városban is van tó?

Kísérleteztünk:

1. Vízbe tettünk egy mandarint héjastól, egy másikat megpucolva

- a héjas mandarin fent maradt a víz felszínén, a pucolt elsüllyedt- a héjban lévő légbuborékok

   tartották fent

- a másik mandarint is megpucoltuk, az is lesüllyedt

- külön a héjdarabkákat is vízbe tettük- azok s fent maradtak

2. Söröskupakot, üveggolyót, fa dobókockát tettünk a vízbe- melyik fog elsüllyedni?

A nehezebb süllyed le, megmértük, melyik nehezebb, de mégsem a fa kocka süllyedt le-

a fa szerkezete miatt maradt fenn.

 3. Két befőttes üvegbe ugyanannyi vizet tettünk. Megjelöltük a víz szintjét, majd az egyiket

    lezártuk, a másikat nem.

    A hétvége után a nyitott tetejűből elpárolgott egy ujjnyi víz, a zárt üvegből azonban nem.

Matematika

Kisebb nagyobb fogalma vizi állatok képeinek segítségével

Polip, teknős, csikóhal, delfin, bohóchal képeit kellett nagyság szerint sorba rakni a legkisebbel kezdve.

Anyanyelvi nevelés

Találós kérdések

Vízben élek, brekegek,

ismertek-e, gyerekek?

Szúnyoglábon élek,

a gólyától félek. (béka)

Nincsen hangom, nem beszélek,

tiszta vízben vígan élek.

Ugyan bizony mi lehetek? (hal)

 Lábon járó párna

gúnár úr a párja. (liba)

 Szógyűjtés

- vizi állatok

- "v" hanggal kezdődő szavak

Folytatásos mese: Jill Tomlinson: A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt

Vers

Sarkady Sándor: Tavaszváró

Fuss el,
Február,
Süss fel,
Napsugár;
Szellő kerekedj,
Langyos eső, megeredj,
Árpa,
Búza,
Kukorica
Cseperedj!

Mondóka, ének

Új dalt tanultunk

Boglya tetéjén áll egy gólya

Koromfekete szárnya, tolla,

Apró a sása, hosszú a lába.

Kis kacsa fürdik fekete tóba’.

Dalos játékokat ismételtük

Mondókákat ismételtünk

Gyakoroltuk a ritmustapsolást

- tapssal

- ritmus hangszerekkel

- két csoportban- egy egy sort felváltva mondtak, tapsoltak

. nevüket tapsolták le

Zenehallgatás: Bach: 3.Brandenburgi Koncert-részlet

Barkácsolás

Hóvirágos képet készítettünk hajtogatással és rajzos kiegészítéssel.

 Mozgás

Torna a szabadban - tetőtorna

- futás közben irányváltások

- futás párosával, irányváltások

- futás közben jelre szoborjáték, megkötésekkel - kéz legyen felemelve,láb legyen felemelve,térdelő

  szobor, guggoló szobor

Környezetünk-

séta közben nmegfigyeltük a rügyeket, hajtásokat, virágokat

- bio magvakat csíráztattunk, majd meg is kóstoltuk ezeket

- virághagymát hajtattunk (Nőszirom)

Matematika

Játék közben 10-es számkörben számolás, összeadás előkészítése - Néger mama kártyajáték

10 darab néger mama kártya, 5 zöld ruhás, 5 piros ruhás- közös pakliban, mindig egyet csapunk fel.

A gyerekeknél egyszerre 4-4 kártyalap van, melyeken piros, vagy zöld ruhás néger gyerekek vannak 1-10-ig.

A felcsapott mama kártyát az szerezheti meg, akinek az adott színből sikerül a saját gyerek kártyái közül 10-et kirakni.

Ha nem tud 10-et kirakni-vagy azért, mert az adott színből nincs 10, vagy azért, mert az adott színből több van, mint 10, de nem lehet úgy összarakni, hogy pont 10 legyen-mert például egy 8-as, egy 4-es, meg egy 7-es kártyája van, - vagy nincs is az adott színből kártyája - egy lapot el kell dobnia.

Minden esetben a következő körben 4-re ki kell egészíteni a kártyák számát.

Ha egy mama kártya elkelt, újat csapunk fel.

Anyanyelvi nevelés

Szógyűjtés - mi a boldogság neked?

Folytatásos mese: Bartos Erika: Hanna utazásai

Mese

Benedek Elek: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király, s annak egy olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának meg volt egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézõbe.

Felmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt mondotta:
- Ilyen legénnyel még a cipõmet sem takaríttatnám ki.
Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve, de mehetett, nem tudta kiverni a fejébõl a szép királykisasszonyt.
Azt mondta magában:
- Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a lány.
Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s égy. aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz, s beszegõdött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá.
De másnap elõvette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya.
Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz, s mondja nagy lelkendezve:
- Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyet még nem látott.
Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét.
Összecsapja a kezét:
- Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondta az inasnak. - Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.
Mondotta az inas:
- Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé.
A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az inast. Azzal felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét, szaladott nagy örömmel a szobájába.
Másnap az inas elõvette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobaleány, szalad a királykisasszonyhoz, s jelenti:
- Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot láttam az inas szobájában.
Futottak az inas szobájába, s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a szertelen ragyogástól.
- Jaj de szép guzsaly, de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebbõl! - mondotta a királykisasszony. - Kívánj akármit, megfizetem érte.
Mondotta az inas:
- Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot, s legyen a tiéd az aranyguzsaly.
Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast, s szaladott vissza a szobájába.
Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elõvette az aranytükröt, felakasztotta a falra, s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll elõtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz, s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni, de gyönyörûségesen.
Szaladott a királykisasszonyhoz.
- Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt?
Mennek az inas szobájába; hanem mikor beléptek, a tükör nem muzsikált.
- Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a királykisasszony.
Szólt az inas:
- Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!
Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája, s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve.
- Add nekem ezt a tükröt - könyörgött a királykisasszony.
- Neked adom - mondta az inas -, hogyne adnám, de három csók jár érte.
De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte és megcsókolta háromszor azt a csúnya legényt.
Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyû haragra gerjedt, amikor látta, hogy az õ leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya legényt.
- Ki a házamból - ordított a király -, ha kedves az életed! - S világgá kergette a leányát, világgá az inast.
Kimennek a városból nagy búsan, de csak a királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki és mi õ, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi városába.
A város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondta az inassá lett királyfi:
- Most én megmosdom, s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.
Szót se szólott a királykisasszony, vette a csizmát, s szépen megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ott magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba, s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért.
Bemegy a királykisasszonyhoz, s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének.
- Emlékszel-e - mondotta a királyfi -, amikor azt mondtad, hogy még a cipõdet sem engednéd velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.
Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak, s mondta lelkes szóval:
- Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába, s még aznap lett nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom.
Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.

Vers

Csanádi Imre: Hónap-soroló

Új év, új év, új esztendő!

Hány csemetéd van?
Tíz meg kettő!

Jégen járó január,
fagyot fújó február,
rügymozdító március,
április, füttyös, fiús,
május, május, virágdús,
kalászkonyító június,
kaszasuhintó július,
aranyat izzó augusztus,
szőlőszagú szeptember,
levélhullató október,
ködnevelő november,
deres, darás december.

Mondóka, ének

Új mondókát tanultunk

Sanyi banyi babonyi

lettek neki fülei

kétfelé áll a füle

lesz belőle pecsenye

Szemben áll egymással két gyerek. A mondóka első három sora alatt felemelt kézzel egymás tenyerében tapsolnak, majd az utolsó sornál egymás fülét simogatják. Ezután párcsere.

 Új dalt tanultunk

A gúnárom elveszett,

keresésére megyek,

nincsen annak más jegye, más jegye,

szárnya-farka fekete.

Játék- felelgetős

Egy farkas a körön kívül, egy gazda vagy gazdasszony a körön belül:

Farkas:- Nekem adós ez a falu, nekem adós ez a falu!

Gazda:- Mit ás, mit ás, farkas koma?

Farkas:- Kemencét!

Gazda:- Minek az a kemence?

Farkas:- Ludat kopasztani!

Gazda:- Minek az a lúd?

Farka:- Pecsenyét sütögetni!

Gazda:- Soványak még az én ludaim, inkább adok egy bárányt!

Körben álló gyerekek leeresztett kézzel egymás kezét fogva:

Tányér talpas, lompos farkas, huss el innen, huss, huss, huss!

Nem adjuk a báránykánkat, fuss el innen, fuss, fuss, fuss!

A gyerekek kaput emelnek, a gazda által kiválasztott bárány kifut, a farkas igyekszik elkapni.

Aki előbb visszaér a körhöz, az nyert.

Dalos játékokat ismételtünk.

Mondókákat ismételtünk egyenletes lüktetéssel, egy-egy gyerek által javasolt kétütemű mozgással.

Ritmustapsot gyakoroltuk a saját nevükkel- Erdő erdő gilice című dal segítségével.

 Zenehallgatás: Prokofjev: Péter és a farkas

 Ezt a hét másik napján el is játszottuk.

Barkácsolás

Naptárt készíettünk

A gyerekek kettesével, hármasával rajzolták meg a hónapokat.

Az Óz, a nagy varázsló című könyvhöz készítettek illusztrációt

Feltettük a születésnapos naptárt

Színeztünk

Mozgás

Futó játékok

Futás a teremben, jelre különböző feladatok végzése

- asztal alá bebújás

- szőnyeg közepére futás

- szőnyeg szélére térdelés

- szőnyeg közepére hasonfekvés

Környezetünk

- évszakok

- hónapok

- a hét napjai

- születésnapok-ki melyik évszakban, hónapban született

- a nap felosztása: hajnal, reggel, délelőtt, dél,délután, alkonyat, éjszaka, éjfél

- tevékenységek felsorolása külonböző napszakokban

- ismerkedés az órával: nagymutató, kismutató, másodperc mutató, egész órák

- az idő relatívitása: egy percig szaladgálunk, majd egy percig csöndben ülünk a szőnyegen:

Melyik tűnt rövidebbnek? Milyen volt csendben ülni? ( az is elhangzott, hogy érdekes, mert olyan  hangokat is meghallotunk, amit máskor nem,pl. madárcsicsergés, óra ketyegés!)

Matematika 

Számlálás 10-es számkörben tavaszi képek segítségével (köszönet Sárosdi Virágnak a képekért)

- 1-10- ig voltak képek, ezeket meg kellett számlálni, majd megkereseni a képek alatti sorban az odaillő

 számjegyet és megjelölni egy koronggal

- Melyikből volt a legkevesebb? Melyikből volt a legtöbb?

- Mutass eggyel többet, kevesebbet! Melyik páros, melyik páratlan?

Anyanyelvi nevelés

Szógyűjtés "k" hanggal, szógyűjtés "n" hanggal

Folytatásos: Otfried Preussler: A kis szellem

Mese

Kovács Barbara: A csillagruha

– Azt hiszem, csillag szeretnék lenni! – mondta a jóéjszakát-puszi után Zsófi anyának.

– Az óvodai farsangon? – kérdezte anya.

– Igen, ott. Már nemsokára lesz…csinálsz nekem csillagocska-jelmezt?

– Majd együtt megcsináljuk a hét végén, most aludj szépen!

Zsófi hamar elaludt és arról álmodott, hogy már készen volt a jelmeze, és abban pont úgy nézett ki, mint az ő kíváncsi csillagocskája, aki karácsony óta vele volt. Pontosan úgy ragyogott és pontosan ugyanolyan viccesen hunyorogva nézett.

 Másnap Zsófi, amikor hazajött az oviból, kezébe vette a csillagocskáját és elújságolta neki, hogy nemsokára ő is kiscsillag lesz, majdnem igaziból. A csillagocska biztatóan hunyorgott rá. Amikor elmúlt a karácsony, és apa leszedte és egy dobozba tette a fáról a díszeket, Zsófi a csillagocskát kivette közülük és a polcára tette a főhelyre, a nagy maci és a rózsaszín nyuszi közé, és azóta mindennap játszott és beszélgetett vele.

Eljött a hétvége. Zsófi alig várta, hoyg anya készen legyen a főzéssel meg a mosogatással, mosással és végre hozzáfogjanak a jelmez készítéséhez. Segített anyának a konyhában mindent a helyére rakni, felterítette a zoknikat a szárítóra, aztán ragasztóval, színes papírokkal, fonalakkal felszerelkezve letelepedett a szobai nagyszőnyegre. Anya is összeszedett mindenféle varrószerszámot, fényes selyemanyagot, csipkét, gombokat, szalagokat, kartonpapírt. Apa drótot, fogókat készített oda a dróthajlításhoz, szigetelő szalagot vett elő a szerszámos dobozából, hátha szükség lesz rájuk.

Vasárnap estére elkészült a jelmez. Nagyon szép lett. Apa csillagformára hajlította a drótot, anya rávarrta a fényes selyemanyagot, Zsófi pedig két huncut gombszemecskét, pici orrocskát és egy mosolygó szájacskát ragasztott rá.

Este Zsófi a párnájára tette a csillagocskáját és elalvás előtt sokáig nézegette.

– Holnap nagy meglepetés vár rád! – mondta neki.

- Jaj de jó! Micsoda? – kíváncsiskodott a kiscsillag.

– Majd meglátod! Nem árulom el, titok! De nagyon fogsz neki örülni – válaszolta Zsófi.

– Ugye holnap lesz a farsangi jelmezbál az oviban?

 – Igen, és holnap csillagocska leszek, mint te.

– Úgy szeretnék egyszer én is elmenni az oviba! Már olyan sok érdekes dolgot meséltél róla!

– Na, most aludjunk! – mondta Zsófi és gyorsan becsukta a szemét, mert attól félt, ha tovább beszélgetnek, még el találja árulni a meglepetést.

Másnap reggel indulás előtt gyorsan a zsebébe dugta a kiscsillagot, aki izgatottan ficánkolt, míg az oviba nem értek. Anya az öltözőben ráadta Zsófira a csillagjelmezt, elköszönt és elment.

– Itt a meglepetés! – suttogta Zsófi a kiscsillagnak, miközben elővette a kabátzsebéből és a hajába tűzte.

– Az óvoda! Jaj de jó! De jó, hogy elhoztál! De szép itt minden, milyen érdekes! És bemehetek veled a gyerekek közé is? – örvendezett a kiscsillag.

– Már megyünk is! – indult az ajtó felé Zsófi.

– Várj, várj! Nekem is van egy meglepetésem! – állította meg Zsófit a csillagocska. Aztán háromszor felvillantotta ragyogó fényét… Zsófi hirtelen nem is értette, mi történt. Az öltöző eltűnt, és valami mindent betöltő, csodálatosan szép, mélykék puhaság vette körül. Amerre csak nézett, ragyogó csillagok sziporkáztak mindenfelé. Zsófi úgy érezte, mintha lebegne, sőt mintha egyre feljebb emelkedne. Kedvesen kanyargó dallamokból szőtt ünnepi zene szólt, s erre a zenére táncoltak, pörögtek körülötte a csillagok. Egyre több és több csillag kavargott körülötte, s a csillagörvény egyre magasabbra emelte, miközben ragyogó fénnyel szórták be a ruháját, a haját, a cipőjét. A tenyérnyi csillagocskák lágyan megtelepedtek a kezén, az arcán, a homlokán. Az ünnepi zene csak szólt, szólt, egyre szebb lett, és ebben a meseszép csillagtáncban Zsófi úgy érezte, mintha ő maga is csillaggá vált volna.

Aztán egyszerre csak újra ott volt az öltözőben. a zene véget ért. a sok csillag eltűnt, de ragyogó fényük ott maradt Zsófi ruháján és haján. Zsófi lassan magához tért ámulatából és bement az öltözőből a szobába.

– De szép vagy, Zsófi! Gyönyörű vagy! – lelkendeztek a gyerekek.

-Pontosan olyan vagy, mint egy igazi csilag – mondta az óvó néni. – Ki csinálta a jelmezedet?

– Apa, meg anya, meg én, és még valaki…-felelte Zsófi titokzatosan. Aztán nagy-nagy szeretettel megsimogatta a hajában gyémántfénnyel ragyogó csillagocskáját.

Molnár-Kovács Emese és Ferencz Edit: Medvecukor farsangol

– Itt a farsang, áll a bál, …áll a bál, áll a bál! – dúdolta Medvecukor századszorra. Mert sajnos a bál tényleg állt a farsangi készülődés körül. Medvecukor már legalább egy hete másra sem tudott gondolni.

– Miért is kell farsangolni? – dörmögött magában Medvecukor mérgelődve. – Hát kell nekem még ez a bonyodalom is? Azt mondta a tanító néni, hogy öltözzünk be valamilyen jelmezbe. De mit vegyen magára egy medve? Az elején még voltak ötleteim, de lassan mind elfogyott. Mert lehettem volna pilóta, hajóskapitány vagy akár tűzoltó. De kiderült, hogy Panda Peti anyukája már három hete elkészítette Petinek a pilótaruhát, Sün Simi hajóskapitány lesz, és Róka Réka közölte, hogy ő pedig tűzoltónak öltözik a farsangi bálon. S akkor énbelőlem mi legyen? Másodpilóta? Na, nem!

A farsangkor pont az a lényeg, hogy mindenki másnak öltözzön be. Épp ettől olyan érdekes! Az ötletversenyt is mindig az nyeri, aki a legérdekesebb, leglátványosabb jelmezbe bújik. Az a legjobb móka, amikor még a tulajdon osztálytársaid sem ismernek fel, csak találgatják, hogy ki vagy valójában. De ehhez egy jó ötlet és egy ügyesen elkészített jelmez is kell! Medvecukor pedig most híján volt mindkettőnek…

Ezen a ponton a kis bocs már mérgében az iskola folyosóján rohangált fel-alá, miközben a hajók kürtjének hangját próbálta utánozni. Szerencsére becsengettek és úgy tűnt, ez egy időre szünetelteti majd a megoldhatatlannak látszó problémát. A csengő hangjára Medvecukor már éppen abba akarta hagyni a rohangálást, amikor egyenesen az osztályteremből kilépő tanító nénibe ütközött. A tanító néni kedvesen megsimogatta a kismackó felhevült képét és azt kérdezte:

– Gyakorolsz?

Medvecukor, aki lélekben már fel is készült tanítója megrovására a folyosón való szaladgálás miatt, meghökkenve kapta fel a fejét:

– Mit gyakorolok?

– Hát – mondta a tanító néni kuncogva – gondolom, búgócsigával keresztezett ködkürtnek fogsz öltözni a farsangon, mert úgy tűnik, arra gyakorolsz. Igencsak pörögsz, s a kürt hangját is már remekül utánoztad!

Medvecukor ahelyett, hogy elkacagta volna magát, bánatosan lehorgasztota a fejét és sóhajtva mondta:

– Lehet, hogy tényleg az leszek végül, mert egyetlen épkézláb ötlet sem jut az eszembe…Illetve, ami volt, azt már elhalászták előlem a szemfülesebbek – tette hozzá halkan.

– Meglátod – biztatta a tanító néni az elkeseredett bocsot -, valamit majd csak kitalálunk előbb-utóbb! Gyere inkább a terembe, mert mindjárt mesélni fogok nektek valami nagyon érdekeset – tette hozzá.

S valóban, meselepke szállt a körben ülő gyerekek feje fölé, ahogy hallgatták a farsangról szóló történeteket. Minél többet tudtak meg erről az ünnepről, úgy nőtt a vidámság is bennük. Hiszen a farsang a vigasság, a mulatság időszaka. Január elejétől, vízkereszttől február közepéig, hamvazószerdáig tartó folyamatos ünneplés, móka, tánc. A hagyomány szerint a tél és a tavasz küzdelmének ünnepe ez. Az egyik legismertebb farsangi szokás, az álarcosbál is ennek kapcsán alakult ki. Régen az emberek jelképes temetést rendezte a tél számára, hogy ezzel is segítségk a tavasz eljövetelét. Ilyenkor álarcot öltöttek, és jelmezbe bújtak.

– De tudjátok, kik a legérdekesebbek? – folytatta halkabban a tanító néni.  – A busók!

– Misók? – visították elragadtatottan a gyerekek.

– Nem misók, hanem busók – nevetett a tanító néni. Olyan maskarások, akik csak a magyar hagyományokban léteznek. Tudjátok régen, amikor még a magyarok a törökökkel és a vad tatárokkal viaskodtak, élt a mai Mohács mellett egy bátor emberekből álló közösség. sokácoknak nevezték magukat. A legenda szerint a Mohács-szigetre menekült sokácok rettentően félelmetes álarcokat készítettek maguknak báránybőrből, kecskeszarvakból és fából. Ezzel kergették el a törököket. Ma már inkább csak a telet ijesztgetik a félelmetes maskarákkal. Minden februárban felvonulnak, kolompot ráznak, ostort csatttogtatnak, kiabálnak, dobolnak, hogy megfutamítsák a Télkirályt és előcsalogassák a tavaszt…

Medvecukor csendesen üldögélt még egy darabig a mesekörben, s csak sokára osont a tanító néni után, arcán ravaszkás és elégedett mosollya: – Hogy is néztek ki pontosan azok a busók? – kérdezte suttogva.

Vers

Szalai Borbála: Ez aztán a gyöngyélet

    Lánc, lánc,
    eszterlánc!
    Kezdődhet a
    medvetánc!
Sárgarigók zenélnek:
híre sincs már a télnek.
    Tip-top,
    tipi-top!
    Kizöldült a
    libatopp!
Két medvebocs - pont egy pár-
rigófüttyre táncot jár.
    Tip-top,
    tipi-top!
    Tányértalpuk
    nem kopog.
Cifrázzák a bocslábak:
mackómódra bokáznak.
    Lánc-lánc
    eszterlánc!
    Tyű, de fürge
    medvetánc!
Sárgarigók zenélnek:
ez aztán a gyöngyélet!

Mondóka, ének

Új dalt tanultunk

Az én uram olyan kövér,hogy a székre reá sem fér!

Csiri-bunda, köpönyeg,

nincsen benne köszönet!

Csiri-bunda, köpönyeg

nincsen benne köszönet!

Térességes, tágasságos,

hadd csináljunk vigasságot!

Csiri-bunda köpönyeg

nincsen benne köszönet!

Csiri-bunda, köpönyeg,

nincsen benne köszönet!

Hoppadáre, hopp oda,

ahol adnak, csak oda!

Csiri-bunda köpönyeg,

sose leszek a tied!

Csiri-bunda, köpönyeg, sose leszek a tied!

Ismételtünk régebbi dalokat és mondókákat.

Tánclépéseket gyakoroltunk a farsangi dalhoz.

Zenehallgatás

Gryllus Vilmos: Maszkabál

A malomnak nincsen köve - népdal ( 1. - 2. versszak)

Barkácsolás

Lampionokat készítettünk

Vasalható gyöngyből bohóc fejet készítettünk

Álarcot színeztünk, díszítettünk

Bohócot készítettünk papírtányérból

Mozgás

Egyensúlyozás

- átlépés székről - székre

- billenő hinta

- billenő létra

- érzékelő korongok

Bújás

- asztal alatt

 - szék alatt

Környezetünk

Farsangi mulatság

- jelmezbemutató

- énekek, versek

- versenyjátékok: szörpivó, csokievés hátratett kézzel, zokni párosítás csipeszeléssel, zsákban ugrálás, 

                              hosszú papírcsík behúzása lábbal a szék alá, a rajta lévő plüss leemelése

- seprűtáncoltatás 1, majd 2 seprűvel

- táncolás

- evés. ivás

Megnéztünk videón:

. busó álarcokat

- busófelvonulást

- busó máglyát

- velencei jelmezeket, felvonulást

Matematika

- hosszúság mérés fa sínekkel

- sínek segítségével: hosszabb, rövidebb, ugyan olyan hosszú

- mi változott meg ? 

  egy gyerek kimegy, közben a bent lévő, szőnyegen  törökülésben ülő gyerekeken valami megváltozik:

- helyet cserél két gyerek

- kinyújtja a lábát egy gyerek

- kibontja a copfját egy kislány

- feltűri a póló ujját egy gyerek

- leveszi a cipőjét egy gyerek

- vállára teszi a kezét egy gyerek

- átül a sor végére egy gyerek

 Anyanyelvi nevelés

Érzelmeket kifejező szavak gyűjtése maci képek segítségével (köszönet a képekért Sárosdi Virágnak)

Folytatásos mese: Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben