Kisvakondok

2021\04\08

Virágok

Mese

Fésűs Éva: Kié a virág?

 

Malacka egyszer gyönyörű virágot talált az erdőben. Akkorát visított örömében, hogy a bükkfa oldalán dolgozó harkály félrenyelte a farontó kukacot.

- Ejnye! – bosszankodott. – Miféle csendháborítás ez?

- Én nem háborítok semmiféle csendet, csak kimondhatatlanul örvendezek az én szépséges virágomnak! – visított tovább malacka – Nézd meg, ha nem hiszed!

A harkály odasandított.

- Csakugyan gyönyörű. De mi a neve?

- Természetesen Neszepisze virág – ugrándozott a vadmalac, ekkor azonban odatoppant a kényes őzike.

- Tévedsz! Ilyen szép virágnak csak őzikefüzér lehet a neve!

- Semmi közöd hozzá! – visított a kukorifarkú. – Ez a virág az enyém, mert én találtam.

- De azon a tisztáson nőtt, ahol én szoktam játszani!

- Kár a szóért! – lépett közéjük fölényesen a rókakölyök. – Ez a virág a világszerte ismert rókatulipán és át fogom ültetni a saját kertembe!

- Ülteted ám az árvacsalánt! – huppant melléje a mókus. – Én láttam meg legelőször, onnan a magasból.

- Ugyan, mikor?

- Tegnap ilyenkor!

- Hiszi a piszi! Akkor mért nem szóltál?

- Mert a virág egyikőtöké sem, hanem az enyém! – válaszolt mókus helyett váratlanul macika, és mindjárt szagolgatni kezdte az üde szirmokat. – Mézszagú! Világos, hogy nekem termett!

Malacka segélytkérőn tekintett fel a bükkfára.

- Harkály bácsi, tégy köztünk igazságot!

- Nem vagyok én bíró – berzenkedett a harkály - , és úgy sem tudnék olyat mondani, hogy mindannyian elégedettek legyetek.

- De hát akkor mi lesz?

- Egyszer csak kiderül az igazság magától.

- Csakhogy én addig nem várok! – kiáltott malacka, és mindjárt egy botocskát ragadott, hogy vonalat húzzon vele a földön a virág köré; bűvös kört, amibe senkinek sem szabad belépnie.

Hanem a többiek azt hitték, hogy malacka verekedni akar a botocskával. A róka nagyot kanyarított lompos farkával, hogy kiüsse a kezéből, de ugyanakkor a kényes őzet is meglegyintette. Az őz visszarúgott, és eltalálta macika balhátsó lábát. Macika sem volt rest, visszabokszolt a mancsával. Közben mindenki azt visította, kiabálta, brummogta, hogy:

- Enyém a virág! Enyém a virág!

Akkor arra jött a sün. Letette csigákkal teli kis kosarát, körülnézett, és csodálkozva kérdezte:

- Hol van itt virág?

A virág, amelyen összevesztek, eltiporva, tönkretaposva hevert a tisztáson. Akkora csend lett, hogy a hangyák lépteit is hallani lehetett a fűben. Legelsőnek malacka pityeregte el magát.

- Jaj, odavan a virágom! Most már mindegy, hogy mi lett volna a neve.

- Úgy láttam, őzikefüzér volt – fintorgott az őz –, de azt hiszem tévedtem.

Megnézte a letiport növényt, azután sántikálva odébbállt.

- Giz-gaz! – legyintett a sunyi róka.

- Gyim-gyom! – brummogta macika, a mókus pedig még megtoldotta.

- Söprűnek sem való!

Egykettőre otthagyta mindenki, harkály doktor pedig folytathatta a dolgát. Le sem nézett a tisztásra, csak három sikeres féreg-operáció után vetett egy sajnálkozó pillantást az eltaposott, szép virágra – de akkor azt hitte, káprázik a szeme attól, amit látott.

A virág újra egyenes száron állt, mert valaki gondosan karóhoz kötötte, földjét megkapálta, elegyengette körülötte.

- Nini! – kiáltott harkálydoktor – Hát mégis van ennek a virágnak igazi gazdája?

Jobban körülnézett, s akkor látta, hogy a kicsi sün jön a patakról egy öntözőkannával döcögve, és nagyon jókedvűen dudorászik magában.

 

 

 

Kányádi Sándor: Néma tulipán...

Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma.     

Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.   

 De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.     

De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől.     

Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örül ta kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette.

S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot.     Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.     

De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek.     Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág vagy – rágondolni is rossz – a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen?     Féltékenyek lettek az illatukra.     

Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával, meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával.   

 Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökö

lbe zárta szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon.     Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött.

De hiába.     

A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.     

Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.     

Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámultában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva.

A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.

 

.A kert legszebb virágai

 

Ahogy a nyár vége közeledett minden virág tudni akarta, ki is a legszebb a virágoskertben.

 

A rózsaszín szirmú rózsák ekként vélekedtek: "Mi vagyunk a legszebbek, mert tavasszal mi bontjuk leghamarabb virágainkat."

 

A fehér százszorszépek ezt mondták: "Ó ó, nem, mi vagyunk a legszebbek, mert nekünk gyönyörű virágaink vannak, melyek egész nyáron virítanak."

 

A nagy sárga krizantémok szerint: "Ne butáskodjatok, mi vagyunk a legszebb virágok, mert ősszel mi virágzunk a legkésőbb."

 

Minden egyes virág azzal érvelt igaza mellett, hogy csakis ő lehet a legszebb, a legjobb. De, amikor az emberek eljöttek a kertbe, hogy megnézzék őket, abbahagyták a veszekedést. Minden virág ilyenkor csendben maradt és nagyon büszkék, voltak arra, hogy az emberek azt mondták rájuk ők, együtt a legszebbek.

 

Egy nap a kertész jött be a kertbe. A rózsaszínű rózsák kihúzták magukat, hogy ők látszódjanak a legnagyobbaknak. A fehér százszorszépek virágaikat csillogtatták a napfényben, a sárga krizantémok pedig akként fordultak, hogy a legszebb oldalukat fordítsák a kertész felé. Mindannyian azt várták, hogy a kertész egyiküket, de csakis az egyiküket fogja megdicsérni. Azonban a kertész csak mosolygott. Majd azt mondta: "Milyen szép virágaim vannak, együtt gyönyörűek!"

 

A kertész fogott ekkor egy kosarat és elkezdte lemetszeni a rózsákat, majd belerakta a kosarába. A rózsák meg voltak győződve arról, hogy ők a legszebbek, azért vágta őket először. De a százszorszépek csak nevettek rajtuk. "Ha-ha! Ti nem vagyok elég szépek, hogy itt maradjatok a kertben!"

 

A következő mozzanatában a kertész a százszorszépeket kezdte a kosarába tenni, mikor is a krizantémok kezdtek hahotába. "Te mondod! Mi vagyunk a legjobbak, mi maradtunk a kertben egyedül."

 

Végül a kertész a krizantémokat is belerakta a kosarába. A virágok ekkor újra kezdték szűnni nem akaró vitájukat arról, hogy ki is volt a legszebb.

 

Amikor a kertész bement a házba, belerakta az összes gyönyörű virágot egy vázába. Először a rózsaszín rózsákat tett bele, emlékezve arra, hogy az volt a legelső virág, mely virágzott tavasszal. Azután a fehér százszorszépeket tette bele, és visszaemlékezett arra, hogy milyen boldog volt mindig, amikor nyáron elsétált mellettük. Majd végül a sárga krizantémok kerültek a vázába. A kertész nagyon izgatott volt, mikor az ősz virágára tekintett. Egész nyáron azt várta, hogy lássa ezeket.

 

A kertész a vázát az asztal közepére tette, majd azt mondta: "Egy csodaszép virágcsokrom van. Minden virág szép magában is, de így együtt tökéletesek!"

 

Hirtelen a virágok megértették, hogy ők mindannyian nagyon szépek voltak, amennyire csak képesek voltak. De amint a kertész őket egy csokorba fűzte, valami igazán különlegessé váltak általa. Ebben a pillanatban a virágokat a boldogság érzése töltötte el.

 

Vers

Zelk Zoltán: A hóvirág

Jó, hogy látlak hóvirág,
megkérdezem Tőled,
mi hírt hoztál,
mit üzensz erdőnek, mezőnek?
Szedd a szárnyad szaporán,
vidd a hírt madárka,
útra kelt már a tavasz,
itt lesz nemsokára.

 

Osvát Erzsébet: Nyit a tulipán
Milyen nyüzsgés!
Milyen mozgás!
Tulipán nyit,
pirospozsgás,
a kék jácint
csupa illat,
bársony barka
avval biztat:
– Be vidám lesz
itt az élet.
Hazajöttek
a zenészek.

Mondóka, ének

 

Azt mondják a cinegék, itt a tavasz, nyitni kék!

Kék ibolya, gyöngyvirág, csupa öröm a világ!

 

 

 

Andi néni szép virágokat fényképezett

received_130752205645859.jpeg

 

received_158120769524502.jpeg

received_472269783818363.jpeg

received_955031638603500.jpeg

received_2879614285593003.jpeg

 

Ezek pedig nálunk bújtak elő a földből....

20210402_131955.jpg

20210402_132013.jpg

 

20210402_133623.jpg

és a pompáznak a fákon, bokrokon.

20210402_133611.jpg

20210402_133751.jpg

20210402_133724.jpg

20210402_141647.jpg

 

Ha sétáltok,kirándultok, biztosan ti is láttok virágban pompázó fákat, bokrokat, kerteket.

Tavasszal a természet is felébred, a napsütés előcsalogatja  a virágokat.

De azt is tudjuk, hogy víz is kell ahhoz, hogy a virágok pompázzanak, nőjenek.

Ezért fontos az eső.

 Barkácsolás

tulipan_n.jpg

https://fb.watch/4KziSWJbhv/

 

 

2021\03\31

Húsvét 2

 

 

Mesenyulacska-csengoje.jpg

Kormos István: Nyulacska csengője

 

 

Hol volt, hol nem, volt egy nyulacska

 

Bundája szürke, négy lába fürge, két füle hosszú, kurta a farka

Volt neki egy csöpp csengője, azzal járt sétálni erdőre.

Ha azt a csengőt megrázta, „csin-csin-csin” csengett az erdőn, csengett keresztbe, hosszába.

Egyszer a nyulacska sétálgatott, s hát! egy rét közepén elfáradott.

Ott állt egy kicsinyke almafa, a fűbe lefeküdt alatta, aludni egy kicsikét –

Almafa ágára felakasztotta „csin-csin-csin” csengettyűjét.

Aludt a nyulacska jó sokat – Fölébredt, héj, kutya mája!

Nem látott őkelme még olyat: megnőtt a kis fa nagyra, legalább hét araszra;

csengője ott csengett fenn magasan, hiába ugrált érte, nem érte el sehogyan.

Hosszúfül-kurtafark nyulacska néz, néz: „De magas a csengő!”

Aztán elpityerdül bánatosan, kéri a fát, kérleli, vékonyka hangja esengő:

„Fácska, te kedves, hallod-e? Pici csengőmet add ide, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

De a fa így szól: „Nem adom! Csak ha hintázol ágamon!”

Hosszúfül-kurtafark koma keserves könnyeket hullat, s szalad négy fürge lábán, szalad a fa alól tova.

Egy fejszére talál, annak így kunyorál: „Fejszécske, kedves, vágd ki a fát! Ne sajnáld, kérlek, a komiszát! Nem adja vissza csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

A fejsze így szól: „Nem vágom! Felőlem a te csengettyűd hintázhat holtig az ágon!”

Hosszúfül-kurtafark koma keserves könnyhullatással szalad négy fürge lábán, szalad a fejszétől tova.

Egy nagy kőre talál, annak így kunyorál: „Kövecske, kedves, csorbítsd ki a fejszét! Mért nem megy vágni a fát, a bestét? Nem adja vissza csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

De a kő így szól: „Nem! Nem kedves amúgy sem, hallod-e, a csengettyűszó nekem!”

Hosszúfül-kurtafark koma könnyeit törülgeti, s szalad négy fürge lábán, szalad a kőtől tova.

Egy gémeskútra talál, annak így kunyorál: „Kutacska, kedves, nyeld el a kövecskét! Mért nem csúnyítja csorbára a fejszét? Fejsze mért nem vág fát? A csengettyűs ágát! Nem adja vissza csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

De a kút így szól: „Nem! A követ el nem nyelem! A te bolondos csengettyűd ugyan mivégre kell nekem?” Hosszúfül-kurtafark koma hüppöget egy kicsikét, s szalad négy fürge lábán, szalad a kút mellől tova.

Egy emberre talál, annak így kunyorál: „Ember, te kedves, a kutat merd ki! Nem akar, kérlek, követ elnyelni! Kő nem csorbít fejszét, fejsze fát nem vágja, fa nem adja csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

Az ember így szól: „Nem! A te csöpp csengettyűdért a kutat ki nem merem!” Hosszúfül-kurtafark koma pityereg egy sort magában, s szalad négy fürge lábán, szalad az embertől tova.

Egy bikára talál, annak így kunyorál: „Bika, te kedves, döfj az emberbe. Kutat kimerni mért nincsen kedve? Kút nem nyel kövecskét, kő nem csorbít fejszét, fejsze nem vág fát, fa nem adja csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyű szóra léphessek!”

A bika így szól: „Nem döföm! A te fán csüngő csengettyűdhöz nincs közöm!

Hosszúfül-kurtafark koma keserű könnyeit nyeli, s szalad négy fürge lábán, szalad a bikától tova.

Egy pulikutyát talál, annak így kunyorál: „Kis puli, kedves, szaladj! Bika farkába harapj! Bika embert nem döföl, ember kutat nem merít, kút nem nyeli a követ, kő fejszét nem csorbítja, fejsze nem vágja a fát, fa nem adja csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

Hát az a puli, csöpp fekete, ugat egy akkorát, de milyen mekkorát, hogy ég-föld szakad bele. Ugrik: ott a bika farka, nosza, kutyául harapja, bika az ember után, szarvával döföl csúnyán, ember a kutat meri, merítő vödre teli, kút a követ nyeli: hopp! kő fejszét csorbítja: kopp! fejsze vágja a fát, döngeti a komiszát, adja a csengőt a fa, nyújtja a nyúlnak maga.

Hosszúfül-kurtafark koma szalad a csengővel tova. Vidáman kalimpál csengője, azzal jár sétálni erdőre. Ha azt a csengőt megrázza, „csin-csin-csin” csendül az erdőn, csendül keresztbe, hosszába. Talán épp most is cseng, a nyulacska fülébe zeng.

 Barkácsolás

 

WC papír guriga nyuszi

  wc_papir_nyuszicc.jpg

2021\03\23

Húsvét

Mese

 

Enyedy György: Tojásfestés - bökkenőkkel

 

 

 nyuszi_mese_kep.jpg

 

 

Pár nappal húsvét előtt jókora plakátot szegeztek ki a Kerekerdő közepén álló bikkfa törzsére:

 

FIGYELEM, FIGYELEM!

 

NAGY HÚSVÉTI TOJÁSFESTŐVERSENYT

 

RENDEZÜNK KEREKERDŐ

 

VALAMENNYI TAPSIFÜLES NYUSZIJA RÉSZÉRE.

 

A LEGSIKERÜLTEBB HÚSVÉTI TOJÁST

 

MALOMKERÉK-NAGYSÁGÚ KÁPOSZTAFEJJEL

 

JUTALMAZZA A VERSENYBIZOTTSÁG.

 

 

- Ejha! – álmélkodott Tapsi Lajkó, amikor elolvasta a plakátot. – Hallod, Miska? – fordult a pajtásához. – A legsikerültebb tojást malomkerék-nagyságú káposztafejjel jutalmazzák!

 

- Hallom, hallom – bólogatott Makmak Miska.

 

- Nevezzünk be mi is a versenyre! – indítványozta Tapsi Lajkó.

 

- Hát nevezzünk!

 

- Az ám! De valami nagyszerű ötlet kéne!

 

- Úgy bizony!

 

- Hopp! – rikkantott fel ekkor Tapsi Lajkó. – Kitaláltam valamit: fessünk virágokat a tojásokra!

 

- Virágokat?! – meresztett nagy szemeket Makmak Miska.

 

- Hát persze! Virágokat! Ez teljesen eredeti ötlet! – lelkendezett Tapsi Lajkó. – Virágos tojásokról még sosem hallottam.

 

- Én sem – ismerte be Makmak Miska.

 

- Fogjunk hát nyomban hozzá a festéshez!

 

- A legelső tojásra harmatos rózsaszálat pingálok! – jelentette ki Tapsi Lajkó, mihelyt hazaértek és előszedték az ecsetet meg a festékesbögréket.

 

- - Jó! – egyezett bele Makmak Miska, és az ecsetet bemártotta a piros festékbe.

 

- Így ni! – mondta elégedetten Tapsi Lajkó, amikor elkészült a rózsával.

 

- Most még szárat festek neki – két levélkével! … Addsza a zöld festéket!

 

- Máris adom! – készségeskedett Makmak Miska, és a zöldfestékes bögre után nyúlt. – Azazhogy mégsem … Sajnos, nincs zöld festékünk! Kifogyott! – motyogott szomorúan.

 

- Micsoda-a-a-a? Kifogyott a zöld festék?! – ijedt meg Tapsi Lajkó.

 

- Egy csepp sincs a bögrében!

 

- Akkor hogyan fessek szárat a rózsának? Nem mondanád meg?! – fortyant fel Tapsi Lajkó.

 

- Nem tudom – nyögte Makmak Miska.

 

- Telefonálnunk kell a festékgyárba, hogy küldjenek sürgősen zöld festéket … Irány a posta! – pattant fel Tapsi Lajkó.

 

- Halló! Tarkabarka Festékgyár?! – lihegett bele a kagylóba a futástól kifulladva.

 

- Igen! Itt a Tarkabarka Festékgyár beszél!

 

- Küldjenek kérem sürgősen egy bögre zöld festéket Tapsi Lajkó címére a Kerekerdőbe …

 

- Sajnos, egy szemernyi zöld festékünk sincs raktáron – hallatszott akkor a kagylóból. Egy jó tanáccsal azonban szolgálhatunk: keverjen a krrk-krk-katt festékhez krrrk-katt festéket, és olyan szép zöld színt nyer, hogy no!

 

- Halló! Halló! Ismételje meg, kérem, amit mondott, mert recsegett a készülék! – kiáltott bele Tapsi Lajkó izgatottan a kagylóba.

 

Akkor azonban nagyot kattant valami, és a telefon elnémult.

 

- Letette – dadogta Tapsi Lajkó kétségbeesve. – Csak annyit hallottam, hogy valamilyen festéket kell keverni valamilyen festékhez, és szép zöld színt nyerek.

 

- Akkor nincs más hátra, minthogy végigpróbáljuk valamennyi festéket – csillant fel Makmak Miska szemecskéje.

 

- Mondasz valamit! – rikkantott fel erre Tapsi Lajkó. – Futás haza!

 

Otthon legelőször is piros festéket kevertek a sárgához, és narancsszínt kapta. Aztán kékkel elegyítették a pirosat, aztán lila színt nyertek. Majd a piros festékhez kevertek fehéret, és az eredmény rózsaszín lett. Végül a fehérrel és a feketével próbálkoztak, zöld helyett azonban hamuszürkét kaptak.

 

Már egészen elszontyolodtak, amikor Makmak Miskának mentőötlete támadt.

 

- Te Lajkó! – kiáltott fel izgatottan. – A sárgához még nem kevertünk kék festéket!

 

- Az ám! – kapott a fejéhez Tapsi Lajkó, és kék meg sárga festéket löttyintett hirtelen egy tálacskába, majd amikor az ecsetjét végighúzta egy hófehér tojáson, nagyot ugrott örömében:

 

- Hurrá!!! Megvan a zöld festék! – és nyomban nekilátott, hogy megfesse a piros rózsa hiányzó szárát és levélkéit.

 

De pingált még a tojásokra másféle virágokat, kék nefelejcset, lila orgonaágat, és olyan gyönyörűre sikerült valamennyi, hogy cseppet sem csodálkoznék, ha a versenybizottság neki ítélné oda a malomkerék-nagyságú káposztafejet.

Vers

 

Mondóka, ének

 Felmászott a nyúl a fára,

csizmát húzott a lábára.

Kalapot tett a fejére,

ne süssön a nap szemébe.

 

 

 

 

 

Barkácsolás

Söröskupak nyuszifej

Anyanyelvi nevelés

 

Találós kérdések

 

Fülem hosszú, bundám selymes,
a farkincám  pöttöm.
Húsvétkor a gyereksereg
nagyon várja a jöttöm.            (nyuszi) 

 

Tojáshéjból ha kikelek,                                                                                                         

rögtön kapirgálni megyek      (csibe)

 

Kicsi fehér házikó, 

 benne sárga kiscsikó

Széttörött a házikó, 

kiugrott a kiscsikó.               (tojás)

2021\03\16

Víz Világnapja

 

A tó szárazfölddel körülvett állóvíz. A tavak többsége édesvizet tartalmaz. Természetes tavak a Föld szinte bármely részén kialakulhatnak, de a legtöbb tó az északi félteke magasabb szélességi körein található.

https://photos.app.goo.gl/saciRr7cRrhyNLtP8

 

Mese

 

Gárdonyi Géza: A kiskacsák

Még javában tartott a tél, mikor kácsa anyó ráült a tojásaira. Kilenc tojása volt összesen. Tudta azt kácsa anyó, hogy abból kilenc kiskacsája lesz. Mikor a hó elment, kácsa anyó fülelni kezdett a tojásokra.

- No, melyitek él már? Amelyik él, zörgessen.

Egyszer csak megkoppant az egyik tojás. Gyönge kopogtatás hallatszik belőle. Kácsa anyó behorpasztotta az orrával a tojást, hát kibukkan ám egy kis sárga ostoba fejecske a tojásból, és azt mondja vékony gyerekhangon:

- Sáp, sáp.

Ami bizonyosan annyit tesz:

- Jó reggelt kívánok.

Kácsa anyó visszafelel erre vastag öreg hangon:

- Sáp, sáp.

Ami meg valószínűleg annyit jelent:

- Isten hozott! Bújj csak elő!

A kiskacsa előkecmereg a tojásból ügyetlenül, ostobán. A nagy kacsa meg fölemeli a szárnyát, és azt mondja:

- Bújj csak ide! Itt jó meleg van.

Persze, ezt is sáp szóval mondta. A kacsanyelv csak ebből az egy szóból áll, de ezzel ők mindent meg tudnak mondani.

Aztán még aznap előbújt valamennyi.

Olyan sárgák voltak, mint a tojás sárgája és olyan gyöngék, hogy alig tudtak a lábukon állni. Kácsa anyó akkor nagyot kiáltott a konyha felé:

- Sáp, sáp.

Ott meghallották. Hamar vizes korpát meg a vágott csalánt odahintettek a szakajtó kosár elé, és kirakták a kiskacsákat. Azok eleinte kedves butasággal néztek a vizes korpára: nem tudták, mire való. De kácsa anyó megint sápogott nekik s megmutatta, hogyan kell felnyitni azt a kis lapátforma kacsaszájat, és hogyan kell belevetni a vizes korpát.

No, belaktak ott mindjárt úgy, hogy félreállott a bögyük is a vizes korpától. Hanem akkor nagy sírás következett az evés után:

- Mi bajotok van? - kérdezte az öreg kácsa.

- Szomjasak vagyunk - felelték az aprók.

Akkor az öreg kácsa a vizes tányérhoz billegett, és ivott.

- Így igyatok.

A kiskacsák bámulva nézték, hogyan kell inni. Nem nehéz az, csak bele kell dugni a kis lapátot, aztán fölnézni a gerendára: a víz leszalad a gégén.

Mikor ezt elvégezték, az öreg kácsa azt mondta nekik:

- Aludjunk, gyerekek.

A szárnya alá szedte őket. Az egyik olyan ostoba volt, hogy csak a fejét dugta be anyja tollai közé, azt gondolta, hogy egészen benne van.

- Jaj, de ügyetlen vagy! - mondotta az öreg kácsa. Azzal betolta az orrával maga alá azt is.

Alvás után már olyan erősek voltak a kiskacsák, hogy valamennyien tudtak járni. Ott illegtek-billegtek az anyjuk mellett. Egyik-másik még lerogyott, vagy felfordult, és az ég felé kapálódzott a lábával, de félnapi gyakorlás után már valamennyi jól tudta rakni a lábát.

A vizes tányér különösen tetszett nekik. Belement volna mind a kilenc egyszerre, ha belefért volna.

- Fürödjünk - mondották az anyjuknak.

- Megálljatok - felelte az anyjuk -, majd egy-két hét múlva elvezetlek benneteket a tóra. Az nagy víz. Nagyobb, mint az egész szoba, még az udvarnál is nagyobb. Abban aztán fürödhettek akár egész nap is.

A kiskacsák türelmetlenül várták ezt a napot.

Végre egy szép enyhe napon megindult velük. Ő már tudta a járást. Ment, ballagott, egyenesen le a tóhoz.

Amint a kiskacsák meglátták a tavat, nagy örömmel kiáltozták:

- Mekkora víz! Milyen nagy víz ez!

Rohantak a partról, de úgy rohantak, lefelé, hogy egyik-másik hatot is bukfencezett.

- Megálljatok! - kiáltott az öreg kácsa -, majd én megyek elől.
De már akkor a kis kacsák mind ott úszkáltak a vízben. Lel-lebuktak, nagyokat ittak. Most is ott vannak, ha még haza nem mentek.

 

Vers

Osvát Erzsébet: Kacsaláb, kacsaláb

 

 kacsa.jpg

 

Kacsaláb, kacsaláb

tityeg-totyog meztélláb.

Kacsázik a kacsastrandra,

vízcsobogás csalogatja.

Hívogatja patak partja,

kavicsos út vezet arra.

Ott várja

száz társa,

egynek sincs strandruhája.

 

 Mondóka, ének

 

Háp-háp!  (Osvát Erzsébet: Kedvenceink a háziállatok című versének részlete)

Tityi-totyi kiskacsák
csemegézik a csalánt.
Tasikáim, vár a tó, vár a tó,
vár a kacsaúsztató.

 

 

 

Barkácsolás

 

Találós kérdések

 

Benn a vízben vígan élek,

De vergődöm a partra téve,

Szálka nélkül nem létezem,

Testem fedi sok pikkelyem.  (hal)

 

Nagy hidegben jég leszek,

nagy melegben pára.

Szárazságban rálocsolnak fűre meg a fára. (Víz)

 

 

Lábujjain hártya feszül,

Jobban úszik, mint ahogy repül,

A gyerekek azt éneklik róla,

Hogy fürdőzik a fekete tóban.  (kacsa)

 

2021\03\06

Közeledik a tavasz-csíráztatás

Mese

Fésűs Éva: A pajkos napsugár

 

 

– Süss fel nap, fényes nap!…-ezt a dalt énekelte télidő végén néhány kipirult arcú, csillogó szemű kisgyerek – de olyan szépen, hogy a felhőkbe takarózott nap nem is tudott ellenállni a kedves hívogatásnak.

 

 Először csak egyetlen elszánt fénysugár keresett magának rést a a vastag fellegek között, hogy lekandikáljon a földre, de amikor sikerült a próbálkozása, egyre többen tódultak utána. Elcsúsztak a tó vékony jéghártyáján, megcsillantották a nedves, kopasz faágakat, s egy szempillantás alatt millió kicsi fény kacagott, ugrált, sziporkázott piros gyereksapkákon, fehér hófoltokon, csepegő háztetőn és sima ablaküvegen.

 – Kikelet! Kikelet! – ujjongtak a magdarak.

  – Süt a nap! Süt a nap! – kiabálták a gyerekek.

 – Utat a tavasznak! – füttyentett a szél és sepregetni kezdte az utakat.

 Nap-anyó most már egész kerek arcával lemosolygott a földre és így szólt a sok kis fickándozó napsugárhoz:

 – Ideje, hogy munkához lássatok! Vigyétek el mindenhová az élet melegét!

 Kit a rétre küldött, kit az erdőre, kit a kiskertekbe, hogy olvasszanak, melengessenek, alvó csírákat ébresztgessenek. Mindegyik örömmel tette a dolgát, csak az egyík aranyszínű napsugárka duzzogott.

 – Még mit nem! Hogy én folyton csak egy sáros, piszkos hófoltot kerülgessek? Ugyan minek? Igazán nem azért vagyok fényes, tavaszi napsugár, hogy ilyen unalmas munkát végezzek!

 Hipp-hopp!…végigtáncolt a pocsolyák tükrén, ezüstöset bokázott a patakon és csúfondárosan megríkatott egy makacs jégcsapot.

 – Ó, de pompás! Így érvényesül igazán az én ragyogásom! – tünkdöklött a boldogságtól és olyan helyet keresgélt, ahol fényessége megsokszorozódnék. Ebben a pillanatban megjelent egy ablakban egy kisfiú. Éppen unatkozott odabent és csintalanságon törte a fejét.

 – Kisütött a nap! – kiáltott vidáman. – Napsugárral fogok játszani!

Elővett a zsebéből egy kicsi tükröt és oda tartotta a fény elé. Az önfejű napsugár belepillantott és valósággal elámult a tulajdon ragyogásától. Csillogott, villogott büszke örömében és csúszkálni kezdett a tükrön, ahogyan azt a kisfiú forgatta. Éles fénye átvetődött a tükörlapról a szemközti házfalra és végigtáncolt rajta, mint vakító aranyfoltocska.

 A kisfiú eleinte csak hunyorgó cicákat bosszantott vele, de azután merészet gondolt és úgy tartotta a tükröt, hogy a haszontalan napsugár belevillanjon róla a járókelők szemébe. A sugárkának tetszett a mulatság. Ez igen! Így mindenki észreveszi! Nicsak, máris milyen nevetségesen kapkodja a fejét a sarki újságárus néni!

 – Ide nézz, milyen vakító vagyok!

 – Ide nézz, te padon üldögélő bácsi, hogy elkápráztatlak!

 – Csodáljatok meg, emberek! Ilyen az igazi napsugár!

 – Ámulj-bámulj, te rollerozó kislány, akkora ragyogást varázsolok a szemed elé!

 Különösen fényeset akart kacagni, amikor a rolleros kislány ijedten a szeme elé kapta a kezét, elengedte a kormányt és nagyot esett. Csúnyán megütötte a térdét és hangosan sírva fakadt. A fákon haragosan lármázni kezdtek a verebek.

 – Mit csináltál, te haszontalan, semmirekellő napsugár? Megállj csak, bepanaszolunk Nap-anyónál!

 A napsugárka maga is  megijedt a váratlan balesettől, akárcsak az ablakban a csintalan kisfiú, aki most megszeppenve bújt el a függöny mögé. Zsebében eltűnt a fényszóró tükör és a napsugár elsápadva, tétován simogatta a rolleros kislány arcát, de bizony azon csak a könnyeket tudta megcsillantani. Elszégyellte magát, mert hiszen nem volt ő rossz, csak meggondolatlan és pajkos.

 – Bocsáss meg! Na, igazán ne haragudj rám! – suttogta bűnbánóan, de a kislány nem értett napsugárnyelven, és csak otthon az édesanyja tudta megvigasztalni. A napsugár utánaillant, belesett a házuk ablakán, ott ugrabugrált a kertjükben és nagyon szerette volna jóvátenni azt, ami történt.

 Mindennap az ablak alatti hófoltocskán táncolt, minden melegét odaszórta, csak megbocsájtana az a kislány!…Közben észre sem vette, hogy a hófolt egyre zsugorodik, alatta megpuhul a föld, sőt, mintha megmozdulnának a sáros rögök. Egyszer csak egy apró repedésből ágaskodni, tolakodni kezdett kifelé egy icipici, zöld hajtás.

 – Hát ez mi? – lepődött meg a napsugárka és minden fényével még jobban odacsodálkozott. A zöld szár másnapra csaknem arasznyira nőtt, harmadnapra pedig – ó, csodák csodája! – apró, fehér szirmok bomlottak ki a végén.

 – Hóvirág! – csendült meg az ablak mögött a kislány kacagása. – Anyu, nézd, milyen szép!

 – Előcsalogatta ez az áldott, tavaszi napsugár – felelte egy kedves hang.

 A napsugár csak most értette meg, hogy mi történt. Akaratlanul is virágot fakasztott, elhozta a földnek az élet melegét. Körös-körül fiatal rügyek pattogtak, friss füvek serkentek a napsugár testvérek munkája nyomán. A pajkos napsugár azt sem tudta, hová legyen örömében! Milyen jó, hogy ő is hozzájárult ehhez a nagy csodához! Mindjárt körül is néz, hogy hol kell még melengetni, érdes rögöket cirógatni, fagyot olvasztani, hogy minél szebb legyen a világ.

 Az ablakban nevetett a kislány. Arcán nyoma sem látszott már a múltkori könnyeknek, s odafent a kék égen Nap-anyó is mosolygott, legderűsebb tavaszi mosolyával.

(Ezt a mesét a karantén alatt már átküldtem, most újra elővettük)

 Vers

Péter Erika: Kibújócska (Kiszámoló mondóka)

Ipiapacs kikelet,
bújócskáznak a rügyek.
– Nem találsz meg, ágba bújtam,
egész telet átaludtam.
Ipiapacs, egy, két, három,
jövök, csak a tavaszt várom!

Mondóka,ének

Új dalt tanultunk

Beültettem kiskertemet

Beültettem kiskertemet a tavasszal,
Rózsa szegfű, liliom és rezedával,
Ki is nyíltak egyenkint, el szeretném adni mind,
De most mindjár!

Én megveszem virágodat, ha eladod,
Ha az árát te magad is nem sokallod,
Versenyfutás az ára,uccu fussunk utána,
De most mindjárt!

 

 

 

 Mondókát tanultunk

 

Megfogtam egy magocskát...

 

Megfogtam egy magocskát,

(összecsippentjük az egyik kezünk mutatóujját)

Fúrok neki lyukacskát,

(másik kezünk mutatóujjával lyukat fúrunk magunk elé a földre)

beleteszem,

(beletevés imitálása)

betemetem,

(előbb az egyik aztán a másik kezünkkel betemető mozdulatot végzünk, a „lyuk” felett )

gereblyézem,

(egyik kezünk ujjait behajlítva végezzük a gereblyéző mozdulatot)

öntözgetem.

(öntöző mozdulatok)

Megsüti a napocska.

(két kezünkkel karikát rajzolunk a levegőbe)

Kibújik,

(hüvelyujjunk kibújik az öklünkből felfelé)

nő a szára,
(kinyújtjuk a többi ujjunkat, majd összezárjuk a tenyerünket és virágformára szétnyitjuk)

akkor a szél megfújja,

(ráfújunk a képzeletbeli virágra)

(Ezt a mondókát a karantén alatt már átküldtem, most újra elővettük)

 

Ismételtünk régebben tanultakat.

Zenehallgatás: A csitári hegyek alatt

Barkácsolás

 

Virágokat hajtogattunk papírzsebkendőből és színes papírból.

 

20210304_111114.jpg

 

Tejesdobozból készítettünk kis házikókat, amibe búzát ültettünk.


20210305_143421.jpg

20210305_143428.jpg

 

Környezetünk

A csíráztatás volt a fő témánk a héten.

Közeledik a tavasz, amikor mi történik a természettel?

Kibújnak a virágok, rügyezés, éled a természet.

Virághagymát gyökereztettünk bébiételes üvegekben-így megfigyelhetjük a gyökerek kibújását, amit egyébként nem látnánk, mert a földben van.

20210303_120031.jpg

20210303_120014.jpg

Mi kell ahhoz, hogy a növény nőjön?

Víz- vízbe állítjuk a hagymát

Fény- napos helyre kell tenni

A tejesdoboz házikóba ültetett búzát is locsolni kell, napfényes helyre kell tenni.

A túl sok víz sem jó, mert akkor kirohad.

Levágott répa és hagyma végeket beállítottunk vízbe.

20210304_111340.jpg

 

20210304_111317.jpg

Mozgás

-          egyensúlyozó járás különböző magasságú gerendákon előre - és hátrafelé.

-          Hason, háton csúszás a gerendák alatt

-          átmászás a gerendák fölött négykézláb

-          akadályok átlépése

 

Anyanyelvi nevelés

Szógyűjtés- tavasz

Folytatásos mese:

Joel Chandler Harris (feldolgozta Vázsonyi Endre) : Rémusz bácsi meséi

 

 

2021\03\01

Család-szeretet 2. hét

Mese-vers

Visszajött a répa

Francia mese

 Igen nagy hó esett, a völgyeket, a hegyeket mind magas hó takarta. A nyuszinak elfogyott az ennivalója, útnak indult hát, hogy szerezzen valamit. Egyszer csak boldogan kiáltott fel a nyuszi:

- Hohó! Két répát találtam!

Megette az egyik répát. Maradt meg egy. Azt gondolta a nyuszi: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A csacsi otthon van, bizonyára nincs mit

ennie. Elviszem ezt a répát, hadd lakjék jól!"

Szaladt a nyuszi a csacsi házához, hanem a csacsi nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a csacsi házában.

Azért nem volt otthon a csacsi, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy nagy édeskrumplit, örömmel hazavitte.

Belepett csacsi a házába, látta a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?!"

A csacsi megette az édeskrumplit, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A bárányka otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!"

Szaladt a csacsi a bárányka házához, hanem a bárányka nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a bárányka házában.

Azért nem volt otthon a bárányka, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy káposztát, örömmel vitte haza.

Belepett a bárányka a házába, látta ám a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?"

A bárányka megette a káposztát, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. Az őzike otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki azt a répát, hadd lakjék jól!"

Szaladt a bárányka az őzike házához, hanem az őzike nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta az őzike házában.

Azért nem volt otthon az őzike, mert ő is ennivaló után járt. Talált is karalábét, örömmel hazavitte.

Belepett az őzike a házába, látta a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?!"

Az őzike megette a karalábét, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A nyuszi otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!"

Szaladt az őzike a nyuszi házához. Hanem a nyuszi mar jóllakott, és aludt édesen. Az őzike nem akarta felkelteni a nyuszit, letette a répát, s otthagyta.

Felébredt a nyuszi, s nagyra nyitotta a szemet csodálkozásában.

,,Ejnye! Visszajött a répa! Nohát!" Gondolkozott egy keveset a nyuszi, s hamar kitalálta, hogy csak a barátai hozhatták neki ajándékba.

 

Döbrentey Ildikó: A csigacsalád meséje

 

 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csigacsalád. Heten voltak: csigamama, csigapapa és öt csigacsemete. Mindegyiküknek volt saját háza és uzsonnás táskája.
Csigamama minden reggel letépett egy friss salátalevelet, azt hétfelé osztotta, és a táskákba csomagolta. Csigapapa kiadta a jelszót:
– Megvan már az eleség, indulhatunk feleség! – és elindultak libasorban sétálni.
Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott öt csigacsemetéje, hátul vigyázott rájuk csigapapa.
Minden nap megmászták a Virágos-dombot. Fölfelé lassan kapaszkodtak, lefelé gyorsan csúsztak.

Lassan mászik csigabiga,
táskájában eleség,
mászik véle lánya, fia,
csigabiga feleség.
Lefelé gyorsan csúsztak:
Gyorsan csúszik csigabiga,
kéne már az eleség,
éhes lett a lánya, fia,
csigabiga feleség.

A domb aljában kicsomagolták az eleséget, és eszegetni kezdtek.
Arra ment egy éhes tücsök. Nagyot kordult a gyomra:
– Mennyi finom saláta, megenném egy falásra!
A legkisebb csiga megsajnálta az éhes tücsköt. Adott neki egy falat salátát.
Tovább eszegettek.
Arra repült egy csavargó madárka. Vágyakozva pillantott a salátára:
– Mindjárt vígabb lennék, ha egy kicsit ennék!
A legkisebb csiga megsajnálta a csavargó madárkát. Adott neki is egy falatot.
Megint tovább eszegettek.
Arra futott egy vézna nyúl. Úgy lihegett, mint egy fújtató:
– Reggel óta szaladok, adjatok egy falatot!
A legkisebb csiga a vézna nyulat is megsajnálta. Nekiadta az utolsó falatját.
Mikor befejezték az eszegetést, összecsomagoltak, és hazaindultak:

Elfáradt a csigabiga,
elfogyott az eleség,
elfáradt a lánya, fia,
csigabiga feleség.

A Virágos-domb tetején szembejött velük a forgószél. Úgy zúgott-búgott, mint egy búgócsiga. A csigacsemeték mindjárt elfelejtették a fáradtságot, és csúfolódni kezdtek:
– Búgócsiga! Búgócsiga!
– Elhallgassatok! – röstelkedtek a csigaszülők. – Ne csúfolódjatok! Kérjetek szépen bocsánatot!
Ám a nagy zúgás-búgásban a csigacsemeték nem hallották meg a csöndes szülői szót.
– Búgócsiga! Búgócsiga! Brrrr! Brrrr!
Megelégelte a csúfolódást a forgószél:
– Majd adok én nektek búgócsigát! Egyszer voltam nálatok, elviszem a házatok! – azzal fogta, és felragadta mind a hét csigaházat. Megforgatta, megpörgette, mint a porszemeket.
– Egyszer voltam nálatok, forgatom a házatok! – Úgy játszott velük, mintha labdázna.
Mikor kijátszotta magát, visszapottyantotta a házakat a csigák hátára, és hahotázva elnyargalt:
– Ugye jó tréfa volt?!
– Mi az a tréfa?... – szepegte a legkisebb csiga.
Fáradtan érkezett haza a csigacsalád. Hang nélkül rakták le az üres uzsonnás táskákat.
– Holnap bocsánatot kell kérnetek a forgószéltől! – jelentette ki csigapapa.
– És minden rendbe jön! – tette hozzá csigamama.
– Igen mama, igen papa! Jó éjszakát mama, jó éjszakát papa! – válaszoltak kórusban a csemeték, és bevonultak a házaikba.
– Aludj te is, kicsim! – simogatták meg a csigaszülők a legkisebbet, aki még mindig ébren téblábolt. Azután házukba vonultak a szülők is. Az ajtót belülről jól bezárták.
Bezárkózott csigamama, elaludt csigapapa, bebújtak a testvérek... Csak a legkisebb csiga motoszkált a háza körül:
– Itt volt... Itt van!... Nem, ez nem az... Ez az!... Nem, ez sem az... Hol van hát?!... Hol az ajtóm?! Nincs meg az ajtóm!! Segítség! Elveszett az ajtóm!
Próbálta elölről, próbálta hátulról, próbálta jobbról, próbálta balról, de hiába.
– Nem tudok bemenni a házamba! Segítség!!
Abban a pillanatban megzörrent mellette a fű: ott állt az éhes tücsök. Megreccsent fölötte az ág: ott ült a csavargó madárka. Megdobbant előtte a föld: ott magasodott a vézna nyúl.
– Mit segítsünk, legkisebb csiga?
– Keressétek meg az ajtómat!
– Az ajtódat? De hiszen ott van!... – kezdte a nyúl.
– A házadnak a... – folytatta a madárka.
– Tetején! – fejezte be a tücsök.
– Ó, jaj! – jajgatott a legkisebb csiga. – A forgószél! Fordítva adta vissza a házamat!
– Ne búsulj, legkisebb csiga, segítünk mi a bajodon! – s a tücsök, a madárka meg a nyúl addig hórukkoltak, míg a házat visszafordították a talpára.
– Tessék, legkisebb csiga: az ajtó!
– Fáradj be rajta!
– Nyugodalmas jó éjszakát!
– Köszönöm barátaim! – ásította kimerülten a legkisebb csiga. – Jóéjszakát világ! – és úgy aludt reggelig, mint a bunda.
Reggel napsütésre ébredtek. A forgószél újra vidáman táncolt a réten.
– Nem vagy búgócsiga! Nem vagy búgócsiga! – kiabálták neki kórusban a csigacsemeték. A forgószél örömében úgy elnyargalt, hogy aznap elő sem került többet.
Csigamama friss salátalevelet tépett, hétfelé osztotta, az uzsonnatáskákba csomagolta, aztán tépett még egy levelet, háromfelé tépte, s adott a tücsöknek, a madárkának meg a nyúlnak is. Csigapapa rázendített:
– Megvan már az eleség, indulhatunk, feleség! – és elindultak a Virágos-domb felé.
Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott az öt csigacsemete, hátul vigyázott csigapapa. Mellettük mászott a mindig éhes tücsök, fölöttük repült a csavargó madárka, előttük nyargalt a vézna nyúl. Aki nem hiszi, keresse meg őket a réten!

 (Ezt a mesét a karantén alatt már átküldtem, most újra elővettük)

Ismételtük Fecske Csaba versét, lásd előző hét.

Mondóka, ének

Ismétlések

Lassan jár a csigabiga

Ha akarunk fonni, fonni koszorút

Zenehallgatás: Ha jó a kedvem-dal az érzelmekről

Barkácsolás

Családrajzok készültek ceruzával

 

 Környezetünk

Az érzelmekről beszélgettünk, érzelem labdák és érzelem kártyák segítségével.

erzelem_kartyak.jpeg

erzelem_labdak_73580.jpg

Mozgás

Labdagyakorlatokat végeztünk párosával

-          gurítás a párnak terpeszállásból

-          gurítás a párnak térdelésből

-          gurítás a párnak terpeszülésből

-          gurítás a párnak terpeszállásból, egymásnak háttal állva

Labdafogó játék

Matematika

Névutók ismétlése

                                                                      Kint sincs senki, bent sincs senki.

                 Fent sincs senki, lent sincs senki.

                 Alattam sincs senki, fölöttem sincs senki.

                 Előttem sincs senki, mögöttem sincs senki.

                 Jobbra sincs senki, balra sincs senki.

                 Sehol sincs senki és már nem is félünk.

Mozgásos, számlálós játék

5 habszivacs lapot letettünk a földre.

Futás körbe csörgődob hangjára, majd amikor elhallgat, az 5 legfürgébb gyerek leül az 5 lapra.

„Ki van melletted? Ki van elötted? Ki van középen?”

 

Anyanyelvi nevelés

Érzelmeink - visszaemlékezés a nap eseményeire

-          milyen érzés volt?

-          mutasd az arcodon!

-          nézd meg a tükörben!

-          nevezd meg!

 

Folytatásos mese:

Joel Chandler Harris (feldolgozta Vázsonyi Endre) : Rémusz bácsi meséi

 

 

 

 

 

2021\02\20

Család-szeretet 1. hét

Mese

Fésüs Éva: Szeplőcske

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meseország, mesevár,

tavaszi szél arra száll,

mesevárnak ablakából

három kislány kandikál.

Egyik ékes almaág,

másik csengő gyöngyvirág,

harmadik még gyönge bimbó,

szél sem érti sóhaját ...

 

- Három édes lányom, három szál virágom, szépséges Arankám, nevető Fodorkám, kedves kis Szeplőcském, melyikőtök szeret engem igazán? - kérdezte minden áldott reggel Meseország öreg királya, mire a három kisleány vidám kacagással, hízelegve, kedveskedve borult a nyakába:

 

- Én! Én! ... Én szeretlek igazán!

 

Az öreg király alig győzte kapkodni a fejét a reá záporozó csókok, hízelgő simogatások elől. De amikor a három kislány elszaladt játszani, mégis elborult a homloka.

 

Éppen jött a kincstartó jelenteni, hogy minden hiánytalanul megvan a palota kincseskamrájában, a legnagyobb kincs: a Tündérek Köve is, az a csodálatos gyémánt, amelyből csak egyetlenegy van egész Meseországban.

 

De a király arca ettől sem derült fel.

 

- Miért búsulsz, felséges királyom? - kérdezte meg tőle az udvari bolondja.

 

- Azért búsulok, mert nem tudom eldönteni, hogy három lányom közül melyiknek adjam a Tündérek Kövét. Melyik érdemli meg igazán?

 

- Csakis az, aki téged a legjobban szeret.

 

- Igen ám, de honnan tudjam, melyikük az? A hízelgés, kedveskedés még nem szeretet. A két nagyobbik lányom olyan szép, hogy minél tovább nézem őket, annál kevésbé látok a szívük mélyére ... Szeplőcske meg olyan csendes és csúnyácska, hogy a szeretetét azért nem látom.

 

- Mi sem egyszerűbb ennél! - kiáltott fel az udvari bolond.

 

- Ugyan mit tehetnék? - csodálkozott a király.

 

- Vakulj meg, felség, hogy egy kicsit láss! - halkította le hangját az udvari bolond, s utána nyomban összesúgott-búgott a királlyal ...

 

Ezalatt a királykisasszonyok vígan énekeltek, táncoltak a rózsáskertben az udvarhölgyekkel. Azok bizony hízelegtek, kedveskedtek a két nagyobbiknak, de a játék vége mindig az volt, hogy Szeplőcskét kicsúfolták.

 

Most is azt énekelték, hogy:

 

Szép Aranka, szép Fodorka,

mintha meggyfa ága volna,

úgy kivirágzik, úgy kivirágzik!

Egyikért jön egy királyfi,

másikért egy herceg áll ki,

lesz csuda lagzi, lesz csuda lagzi!

Harmadik meg szemlesütve

itt marad a sámlin ülve,

senki se kéri, senki se kéri!

Orrocskáján annyi szeplő,

homlokán is tizenkettő,

jaj, de csúnyácska! Jaj, de csúnyácska!

 

És kacagva hozzátették: - Pulyka tojása! Pulyka tojása!

 

Szeplőcskének már éppen lefelé görbült a szája, amikor lélekszakadva érkezett egy apród a palotateremből.

 

- Jaj, királykisasszonykák! Borzasztó baj történt! A felséges király megvakult!

 

Amilyen hangos volt az imént a nevetés, ugyanolyan hangos lett egyszerre a zokogás. Aranka, Fodorka szívettépő sírással borultak egymás nyakába. Szeplőcske pedig csak állt, és egy szót sem tudott szólni.

 

- Sem orvosság, sem pápaszem nem használ - csóválták fejüket a tudós doktorok, akik a világ minden szemüvegét felpróbálták a király orrára.

 

- Igazán semmit sem lát, felséges királyapám? - kérdezte sírva Aranka.

 

- Semmit! - bólintott búsan a király, és hogy bebizonyítsa, még a kristálypoharát is leverte a könyökével.

 

- Engem se lát, édesapám? - kérdezte szepegve-szipogva Fodorka.

 

- Csak a hangodat hallom - mondta a király.

 

Az udvari bolond is szomorúan bólogatott.

 

- Bizony, bele kell törődnünk, hogy őfelsége nem látja sem a napot, sem a csillagokat, sem a leánykái rá mosolygó arcát.

 

Az öreg király attól kezdve egész nap a karosszékében üldögélt, odavárta reggelenként köszöntésre a leányait.

 

Aranka, Fodorka lábujjhegyen jöttek, csöndesen, szepegve. Nem is mosolyogtak, nem is hízelegtek. Csak Szeplőcske szaladt be ezután is mosolyogva. Arcocskája felderült, valahányszor a szobába lépett. Meg is rótták érte, szívtelennek mondták a testvérei.

 

Egy szép napon Szeplőcske vitte be édesapjának az uzsonna-kávét.

 

- Nem unatkozik, édesapám? - kérdezte kedvesen.

 

- Dehogyisnem, kislányom - felelte a király. - Ezért arra kérlek, hívd ide Arankát, hogy játssza el kedves dalomat a hárfán, Fodorka pedig énekeljen nékem. Úgy érzem, attól felvidulnék.

 

Szeplőcske szaladt a testvéreiért.

 

Aranka éppen labdázott az udvarhölgyeivel.

 

- Most menjek, amikor olyan jól mulatok? - duzzogott kedvetlenül. - Ráérek akkor hárfázgatni, amikor rossz idő lesz!

 

Szeplőcske továbbszaladt, Fodorkához.

 

Fodorka új ruháit próbálgatta a tükör előtt.

 

- Nem érek rá! - mondta. - Annyi az új ruhám, mind fel kell próbálnom, hogy csinosan állnak-e rajtam.

 

Elszomorodott Szeplőcske. Mit tegyen? ... Nem akarta megmondani a valóságot az édesapjának, nehogy elszomorítsa. Egy kicsit gondolkozott, majd felcsillant a szeme. Eszébe jutott, hogy hiszen az édesapja úgysem lát ...

 

Visszament szépen, egyedül a király szobájába, de a hangját kissé elváltoztatta, úgy mondta:

 

- Itt vagyok én, Aranka! ... Itt vagyok én is, Fodorka!

 

Azután leült a hárfa mellé és játszani kezdett, mint Aranka, és úgy énekelt hozzá, mintha Fodorka énekelt volna.

 

A király meg se moccant a karosszékében. Végighallgatta a dalt, azután meleg hangon így szólt:

 

- Köszönöm, S z e p l ő c s k e ! ... Még sohasem örültem úgy ennek a dalnak, mint most. Gyere ide hozzám, hadd jutalmazzalak meg érte!

 

Szeplőcske elsápadt.

 

- Édesapám honnan tudja, hogy én vagyok itt?

 

- Hiszen látlak, édes kicsi lányom! - mosolygott a király. - Sőt, még a szívedbe is beleláttam!

 

- Hát nem veszítette el a szeme világát?

 

- Nem bizony! Csak azért tettettem magam vaknak, hogy megtudjam, ki szeret engem igazán, és melyikőtök érdemli meg a Tündérek Kövét.

 

- Nem való az nekem, hiszen csúnya vagyok - szabadkozott Szeplőcske.

 

- Az igazi szépség nem rózsás szájacska, sem formás orrocska, hanem a jóság fénye, ami az arcot beragyogja! - felelte az öreg király, és a gyémántot a legkisebbik lánya szíve fölé tűzte.

 

Azután nagy ünnepség volt a mesevárban. Mindenki örvendezett, hogy lát az öreg király, nem is volt semmi baja. Csak a két nagyobbik lány szégyenkezett lesütött szemmel, és a csúfolódó, csípős nyelvű udvarhölgyek hallgattak mélyen.

 

Az öreg király valamennyiük előtt magához ölelte Szeplőcskét és így szólt:

 

- Még csak egy kérdésemre válaszolj, Szeplőcske! Miért jöttél hozzám minden reggel mosolyogva akkor is, amikor úgy tudtad, hogy én azt úgysem látom?

 

- Azért, mert örültem, hogy én láthatom édesapámat ... súgta halkan Szeplőcske.

 

Fecske Csaba: A mi családunk-részlet

 

A mi házunk

Piros tetős a mi házunk,
benne nem fázunk, nem ázunk.
Szája ajtó, szeme ablak,
szép ház, soha el nem hagylak.

Anya

Anya ügyes, anya szép,
haja szőke, szeme kék.
Két karja ha átölel,
nem cserélek senkivel.

Apa

Apa erős, okos, bátor,
olyan, mint egy terminátor,
minket minden bajtól megvéd,
földhöz teremti a medvét.

 

Nagyi

Palacsintát süt nagyi,
nem kell kétszer mondani,
megkeveri megkavarja…
Hogy örüljünk, azt akarja.

Nagyapó

Dirmeg-dörmög nagyapó,
nagy a hideg, nagy a hó,
nahát, rúgja meg a ló!
Öregnek tél nem való.

 

Mondóka, ének

Új mondókát tanultunk

Janicsák István: Fenyvesben

Este a hegyre felementem,

ördögöt láttam a fenyvesben.

Nyúlcipőm gyorsan felvettem,

nem maradok vele kettesben.

 

Új dalt tanultunk

Ujj család

Apa ujja, apa ujja merre vagy?

Itt vagyok, itt vagyok, el ne szaladj!

Anya ujja, anya ujja merre vagy?

Itt vagyok, itt vagyok, el ne szaladj!

Bátyó ujja, bátyó ujja merre vagy?

Itt vagyok, itt vagyok, el ne szaladj!

Hugi ujja, hugi ujja merre vagy?

Itt vagyok, itt vagyok, el ne szaladj!

Baba ujja, baba ujja merre vagy?

Itt vagyok, itt vagyok, el ne szaladj!

 

Ezt elénekeltük minden gyerek családjáról is, a neveket behelyettesítve.

 

Ismételtünk régebben tanult mondókákat és dalokat.

Zenehallgatás

Közkívánatra  meghallgattuk ismét Leopold Mozart: Zenés szánkózás című darabját.

Mint báli vendégek, természetesen táncoltunk is a bálban.

 

 

Barkácsolás

Kavics -családot készítettünk

20210217_113035.jpg

20210217_113050.jpg

 

20210217_113057.jpg

20210217_113101.jpg

20210217_113105.jpg

 

20210217_113110.jpg

20210217_113114.jpg

20210217_113118.jpg

 

Környezetünk

A családról beszélgettünk.

A szűk család: anya-apa-gyerekek, testvérek

Mitől család a család?

Nagyon szépeket mondtak a gyerekek:

  • együtt lakunk
  • szeretjük egymást
  • segítünk egymásnak
  • ha bajba jut valaki, segítünk neki
  • játszunk együtt

Mindenki családját megismertük, elmondták apa, anya és a tesók nevét.

A testvérekre használatos neveket is átvettük- húg, nővér, öcs, báty.

Valaki lehet öcs is, báty is egy családban, ahogy nővér is, húg is.

(Van rá példa a csoportban)

Családi képeket nézegettünk (újságból kivágott)

Hasonlóságok és különbségek észrevétele, megnevezése.

Érzelmek

Az aznap reggeli játékszituációk felidézésével a gyerekek megélt érzelmeinek felidézése.

Mosolygós vagy szomorú arc felmutatásával ezek tudatosítása.

Érzelem labdák

9 féle érzelmet mutató labdával játék – nem mind egyértelmű, tehát a gyerekek fantáziája is szerepet kap.

Mit szeretek benned ? játék

Egy-egy gyerekről mindenki mondott valamit, amit szeret benne (ennek még nem értünk a végére, folyamatosan csináljuk majd)

 

 Mozgás

Body roll hengerrel páros gyakorlatokat végeztünk.

Henger gurítása terpeszállásból, térdelésből és hason fekvésből a párjának.

Kislabdák

Gurítás, lökés, célba gurítás.

 

 Matematika

A névutókat gyakoroltuk.

Elé-előtt, mögé-mögött, előtte-mögötte, alá-fölé-rá, mellé-mellett

Először a gyerekeket mozgatva: állj elé, mellé, mögé, stb

Ezután plüss játékokat kellet elhelyezni egy székhez viszonyítva az utasításoknak megfelelően.

Majd én helyeztem el ezeket, és nekik kellett megmondani, hol van.

(Passzív és aktív szókincs)

Kisautót kellett letenni valahová.

Itt azt is gyakoroltuk, hogy adott esetben több  megoldás is jó lehet:

„tedd az autót az asztal alá” - mivel nem mondtam meg, MELYIK asztal alá, így több megoldás is jó volt. Ha viszont azt mondtam, „tedd az autót a rajzasztal alá”, már csak egy megoldás a jó.

 

Anyanyelvi nevelés

  • Névutók (matematikánál)
  • Mit tud?

A kutya tud……..

A macska tud……..

(Főnévi igenév forma: ugatni, szimatolni, nyávogni, stb.)

Folytatásos mese:

Joel Chandler Harris (feldolgozta Vázsonyi Endre) : Rémusz bácsi meséi

 

 

 

2021\02\14

Itt a farsang, áll a bál

Mese

Medvecukor farsangol

 

– Itt a farsang, áll a bál, …áll a bál, áll a bál! – dúdolta Medvecukor századszorra. Mert sajnos a bál tényleg állt a farsangi készülődés körül. Medvecukor már legalább egy hete másra sem tudott gondolni.

– Miért is kell farsangolni? – dörmögött magában Medvecukor mérgelődve. – Hát kell nekem még ez a bonyodalom is? Azt mondta a tanító néni, hogy öltözzünk be valamilyen jelmezbe. De mit vegyen magára egy medve? Az elején még voltak ötleteim, de lassan mind elfogyott. Mert lehettem volna pilóta, hajóskapitány vagy akár tűzoltó. De kiderült, hogy Panda Peti anyukája már három hete elkészítette Petinek a pilótaruhát, Sün Simi hajóskapitány lesz, és Róka Réka közölte, hogy ő pedig tűzoltónak öltözik a farsangi bálon. S akkor énbelőlem mi legyen? Másodpilóta? Na, nem!

A farsangkor pont az a lényeg, hogy mindenki másnak öltözzön be. Épp ettől olyan érdekes! Az ötletversenyt is mindig az nyeri, aki a legérdekesebb, leglátványosabb jelmezbe bújik. Az a legjobb móka, amikor még a tulajdon osztálytársaid sem ismernek fel, csak találgatják, hogy ki vagy valójában. De ehhez egy jó ötlet és egy ügyesen elkészített jelmez is kell! Medvecukor pedig most híján volt mindkettőnek…

Ezen a ponton a kis bocs már mérgében az iskola folyosóján rohangált fel-alá, miközben a hajók kürtjének hangját próbálta utánozni. Szerencsére becsengettek és úgy tűnt, ez egy időre szünetelteti majd a megoldhatatlannak látszó problémát. A csengő hangjára Medvecukor már éppen abba akarta hagyni a rohangálást, amikor egyenesen az osztályteremből kilépő tanító nénibe ütközött. A tanító néni kedvesen megsimogatta a kismackó felhevült képét és azt kérdezte:

– Gyakorolsz?

Medvecukor, aki lélekben már fel is készült tanítója megrovására a folyosón való szaladgálás miatt, meghökkenve kapta fel a fejét:

– Mit gyakorolok?

– Hát – mondta a tanító néni kuncogva – gondolom, búgócsigával keresztezett ködkürtnek fogsz öltözni a farsangon, mert úgy tűnik, arra gyakorolsz. Igencsak pörögsz, s a kürt hangját is már remekül utánoztad!

Medvecukor ahelyett, hogy elkacagta volna magát, bánatosan lehorgasztota a fejét és sóhajtva mondta:

– Lehet, hogy tényleg az leszek végül, mert egyetlen épkézláb ötlet sem jut az eszembe…Illetve, ami volt, azt már elhalászták előlem a szemfülesebbek – tette hozzá halkan.

– Meglátod – biztatta a tanító néni az elkeseredett bocsot -, valamit majd csak kitalálunk előbb-utóbb! Gyere inkább a terembe, mert mindjárt mesélni fogok nektek valami nagyon érdekeset – tette hozzá.

S valóban, meselepke szállt a körben ülő gyerekek feje fölé, ahogy hallgatták a farsangról szóló történeteket. Minél többet tudtak meg erről az ünnepről, úgy nőtt a vidámság is bennük. Hiszen a farsang a vigasság, a mulatság időszaka. Január elejétől, vízkereszttől február közepéig, hamvazószerdáig tartó folyamatos ünneplés, móka, tánc. A hagyomány szerint a tél és a tavasz küzdelmének ünnepe ez. Az egyik legismertebb farsangi szokás, az álarcosbál is ennek kapcsán alakult ki. Régen az emberek jelképes temetést rendezte a tél számára, hogy ezzel is segítségk a tavasz eljövetelét. Ilyenkor álarcot öltöttek, és jelmezbe bújtak.

– De tudjátok, kik a legérdekesebbek? – folytatta halkabban a tanító néni.  – A busók!

– Misók? – visították elragadtatottan a gyerekek.

– Nem misók, hanem busók – nevetett a tanító néni. Olyan maskarások, akik csak a magyar hagyományokban léteznek. Tudjátok régen, amikor még a magyarok a törökökkel és a vad tatárokkal viaskodtak, élt a mai Mohács mellett egy bátor emberekből álló közösség. sokácoknak nevezték magukat. A legenda szerint a Mohács-szigetre menekült sokácok rettentően félelmetes álarcokat készítettek maguknak báránybőrből, kecskeszarvakból és fából. Ezzel kergették el a törököket. Ma már inkább csak a telet ijesztgetik a félelmetes maskarákkal. Minden februárban felvonulnak, kolompot ráznak, ostort csatttogtatnak, kiabálnak, dobolnak, hogy megfutamítsák a Télkirályt és előcsalogassák a tavaszt…

Medvecukor csendesen üldögélt még egy darabig a mesekörben, s csak sokára osont a tanító néni után, arcán ravaszkás és elégedett mosollya: – Hogy is néztek ki pontosan azok a busók? – kérdezte suttogva.

 

Vers

Garai Gábor: Táncdal

 

Citera pengi: körbe, járjad,
Katica, Böske, szedd a lábad!
Lobog a rózsa, rezeda bokra,
tavaszi lázban rezeg a szoknya.

 

Simkó Tibor: Csűrdöngölő (részlet)

 Dinge-donga -
döng a ház,
itt a farsang,
most bokázz,
verd a padlót,
hogyha kell,
úgyse mégy ma
innen el!

Mondóka, ének

 Új dalt tanultunk

A, a, a , a farsangi napokban

A, a, a, a farsangi napokban.
A farsangi napokban,
Legyünk mi is vígabban
A, a, a, a farsangi napokban.

A, a, a, a farsangi diákok.
A farsangi diákok,
Piros nadrágban járnak,
A, a, a, a farsangi diákok.

Ku, ku, ku, a kakas kukorékol.
Szeretem a taréját,
Jó metéltbe a nyakát
Ku, ku, ku, a kakas kukorékol.

 Ha, ha, ha, itt a farsang dereka
Leánynak kell szép ruha
Férjhez menne ihaha
Ha, ha, ha, itt a farsang dereka.

 

 

Ismételtük a

-          Dirmeg, dörmög a medve

-          Egyedem, begyedem bú

mondókákat.

Gyakoroltuk a lassú-gyors váltakozását a mondókákon:

Már nem csak soronként váltakozva, hanem szavanként váltottuk a tempót.

Zenehallgatás: _

-          Gryllus Vilmos : Maszkabál CD

-          Erdei mulatság dal

 

 

 

 

Barkácsolás

-          bohócokat készítettünk papírtányérból festéssel, vágással, ragasztással

20210210_154749.jpg

-          bohócot hajtogattunk papírból, színes díszítéssel

20210210_161051.jpg

20210210_161059.jpg

20210210_161108.jpg

20210210_161116.jpg

20210210_161124.jpg

-          bohócos képet varrtunk körbe

Környezetünk

A farsangi népszokásokról beszélgettünk

-          jelmezbe öltözés

-          télűzés-zajkeltés

-          mulatozás, vidámság

És farsangi mulatságot rendeztünk!

Mozgás

Újrahasznosított anyagokból készített tornaszerekkel tornáztunk, mintegy előkészülve a farsangra:

-          PET palackba szívószál gyűjtése a kupakon fúrt lyukon át, de csak a kupak színével megegyező  színűeket. adott testhelyzetben megközelítve a szétszórt szívószálakat (hason csúszva, páros lábon szökdelve, popsin csúszva)

-          színes rizzsel töltött PET palackokat kellett feldönteni kislabdával

-          zokni párosítás

-          napocskára sugarak gyűjtése - csipeszeket kellett a papír napkorongra rácsíptetni

-          felmosórongyon kellett csúszni csak lábbal segítve, csak kézzel segítve, hason, háton, előre   és hátra felé is, majd  egyszer jobb, egyszer  bal láb alá téve „korcsolyázni”

Matematika

Párosítás

-          visszautalva a testünk témakörre: melyik testrészünkből van kettő?

-          zokni párosító játék

Számlálás

-          kinek hány zoknija lett?

-          kinek van több, kinek kevesebb, kinek ugyanannyi?

Anyanyelvi nevelés

-          szógyűjtés- farsanggal kapcsolatos szavak gyűjtése

-          mondat befejezés: Mérges vagyok, amikor…..

-          mondj három dolgot, amit szeretsz játszani

Folytatásos mese:

Joel Chandler Harris (feldolgozta Vázsonyi Endre) : Rémusz bácsi meséi

 

 

2021\02\06

Medve napok

Mese

Mese  medvebocsról, aki madár akart lenni


Volt egyszer egy kis barna medvebocs, aki mindenáron madár akart lenni. Keresztültotyogott az erdőn, s a magas lombok között meglátta a madarakat.
— Jó napot!— kiabálta a kis barna medvebocs.— Én is madár vagyok ám!

De a madarak kinevették:

— Nem vagy te madár! A madaraknak csőrük van.

A kis barna medvebocs elbaktatott az erdő szélére, ott talált egy alkalmas fadarabkát, azt gyantával az orrára ragasztotta, és visszament a madarakhoz.

— Én is madár vagyok ám! — kiabált feléjük. — Van már csőröm!

— Hogyisne — nevettek a madarak. — A madarak tudnak énekelni!

A kis barna medvebocs már-már elszomorodott, de eszébe jutott, hogy az erdő szélén lakik egy énektanár. Rögtön el is ment hozzá, és azt mondta:

— Kérlek, taníts meg engem énekelni!

— Nem hinném, hogy sikerül — csóválta a fejét az énektanár —, de ha nagyon akarod, megpróbálhatjuk. A tanítási módszerem kitűnő! Próbáld csak meg!... Do, re, mi, re, do...

A kis barna medve buzgón brummogott napokon át: — Do, re, mi, re, do — és az énektanár megdicsérte szorgalmáért.

Aztán ismét elment a madarakhoz, és brummogott nekik: — Do, re, mi, re, do...

A madarak csak nevettek, és azt mondták:

— Nem vagy madár! Nem tudsz repülni!

A kis barna medvebocs megsértődött, és kijelentette, hogy hamarosan megtanul repülni is. Azzal fölemelte az első két lábát, ugrott egyet, de ez csak ugrás volt, és nem repülés, aztán fölemelte a két hátsó lábát, így is ugrott egyet, de ez az ugrás sem hasonlított a madarak röptéhez, és a madarak egyre csak nevettek.

— No, most figyeljetek rám! — kiabált a medvebocs. Azzal fölkapaszkodott egy sziklára, hogy majd onnan leröpül a földre. Vett egy nagy lélegzetet, behunyta a szemét, s nekilódult. Jókorát puffant a földön, sajgott utána minden bordája, és letört a fából ragasztott csőre is. Nagy keservesen föltápászkodott, nyögdécselt, a madarak meg nevetve odébb röppentek.

A kis barna medvebocs betotyogott az erdő sűrűjébe, és szüntelenül nyögdécselt. Nyögdécselve ült le a legsűrűbb sűrűbe, és egyszer csak finom málnaillat ütötte meg az orrát. Körülnézett, s látja, hogy az egyik bokor tele van illatos, piros málnával. Nyögdécselve, szuszogva lakmározni kezdett a kis barna medvebocs.

Még javában lakmározott, mikor arra jött egy kis fekete medvebocs.

— Brumm... brumm... — üdvözölték egymást.

— Brumm... — mondta a kis fekete medvebocs. — Mézet találtam az odvas tölgyfa üregében. Nem jönnél velem uzsonnázni?

— Brumm... brumm... hogyne mennék! — mondta a kis barna medvebocs, azzal nyögdécselve föltápászkodott, nyögdécselve elindult, és arra gondolt, hogy ő bizony soha többé nem akar madár lenni, meg arra, milyen jó dolguk van a kis barna meg a kis fekete medvebocsoknak.

 

 Mit alszik a medve télen?

Réges-régen történt, amit most itt elmesélek, egy tavasszal a világ leghatalmasabb rengetegének közepén. Valamennyi állat összegyűlt az erdei tisztáson, hogy megválasszanak valakit, aki a méhkaptárakra felügyel.

A méhecskék ugyanis panasszal fordultak az erdő lakóihoz, hogy valamiféle ismeretlen tettes a távollétükben folyton dézsmálja a mézet.

Mindenki ott volt bizony, aki valamit is számított az erdőben. Ott volt az ezermester harkály, ott volt a róka, ott voltak az őzek, a farkasok, mert ebben a régi, mesebeli időben még békességben éltek egymás mellett valamennyien.

Egy hosszú fülű nyuszi volt az értekezlet elnöke.

- Azért gyűltünk itt össze – pislogott álmosan -, hogy kinevezzük a méhkaptárak őrizőjét. Ugyan ki vállalkozna erre a megtisztelő feladatra közületek?
A meghívottak között ott volt természetesen Miska medve is, vadonatúj, pompás barna öltönyében. A nyuszi kérdését néma csend követte, senki sem sietett jelentkezni, mert hiszen mindenki éppen eléggé el volt foglalva az erdőben.

- Nos hát ha senki nem vállalja – dörmögte Miska medve -, én hajlandó vagyok meghozni ezt az áldozatot az erdő lakóinak kedvéért!

Az egybegyűltek közfelkiáltással nevezték ki Miska medvét az erdei mézek őrizőjévé. Méltóságteljesen, szorgalmasan látta el feladatát – legalábbis ezt híresztelte magáról -, mert bárki merészkedett a méhkaptárak közelébe, mindenkit sorra elzavart.

Mindez a nagy fáradtság hiábavaló volt mégis, mert a méhek ismét elmentek az állatok tanácsához, és bejelentették, hogy érthetetlen módon mindennap kevesebb lesz a méz a kaptárakban. Egyben azt is kérték, hogy mielőbb sürgősen vizsgálják ki az ügyet.

Egy reggel három kiküldött: egy róka, egy nyúl és egy veréb, anélkül, hogy Miskát erről értesítették volna, váratlanul megjelent leltárt csinálni. A veréb előreröpült, s méghozzá olyan nesztelenül, hogy Miska nem vette észre. Pedig ha észrevette volna, biztosan abbahagyja a torkoskodást, mert talán mondanom sem kell: ő volt ám a méhkaptárak dézsmálója!

A veréb sietve repült vissza, és mindezt iziben közölte a rókával meg a nyuszival. Újra összehívták tehát az állatok tanácsát, és az összes állat jelenlétében megfosztották Miskát mézőrzői tisztségétől.

Sőt büntetésből száműzték egész tavaszig a barlangjába, ott kellett tartózkodnia egész télen át – ezt a bölcs ítéletet hozták -, hogy semmiféle újabb kópéságot ne követhessen el őkelme.

Azóta alszik – mert mi mást is tehetne? – a medve télen mindig a barlangjában.

Azonban hiába tiltották el a méztől, azért ő bizony mégis szereti, és amikor csak hozzájuthat, nem veti meg még ma sem.

És hacsak teheti: jól a mézes köcsög aljára néz manapság is őkelme.

 

Vers 

Osváth Erzsébet: Minek a medvének bunda?  


Minek a medvének bunda?
Hisz a telet átalussza.
Bebújik a barlangjába,
A hidegre fittyet hányva.
Mellette a kicsi bocsa,
Vígan horkol a sarokba.
Álmodik jó édes mézről,
Mackók kedvenc ételéről.
Csámcsog hozzá egy kicsit.
Pedig hát ez nem illik.

 

Mondóka, ének

 

Új mondókát tanultunk:

Dirmeg, dörmög a medve,

nincsen neki jó kedve.

Alhatnék, mert hideg van,

jobb most bent a barlangban.

 

Ismételtük a régebben tanultakat.

A lassú-gyors tempó közti különbséget érzékeltettük tapssal, járással mondókázás közben.

 

Ismételtük a tavaly tanult mackós dalunkat:

 

Zenehallgatás

 

Ezt a  két dalt énekeltük a gyerekeknek:

 

 

Barkácsolás

Varrtunk:

Macis képet varrtunk körbe, és színeztünk ki.

20210208_110749.jpg

20210208_110709.jpg

20210208_110624.jpg

 

 

 

 

Macis színezőket színezetünk.

Maci szendvicset reggeliztünk

received_436225661146219.jpeg

Maci sütit sütöttünk

received_261353965388701.jpeg

Környezetünk

A régi időjósló szokásról beszélgettünk:

- A néphit szerint, ha a medve ezen a napon- február 2-án- meglátja az árnyékát, vagyis napos idő van, elhúzódó télre kell számítani, ha viszont az idő borult, és nincs árnyéka a medvének, már nem kell sokáig várni a tavaszra.

- Megnéztük aznap a Fővárosi állat-és Növénykert élő közvetítését, ahol  láthattuk, hogy a medve kibújt,     de nem látta meg az árnyékát.

https://fb.watch/3ud7ZR9kDo/

Megnéztük, milyen sokféle medve él a földön:

http://www.farkasnora.hu/medve/fajtai.html

Megnéztük ezeket a videőkat is:

https://24.hu/elet-stilus/2016/11/14/ezektol-a-tancolo-medvektol-garantaltan-jobban-indul-a-het

https://www.youtube.com/watch?v=g1D1UX8Wdqo

https://www.youtube.com/watch?v=ECAC4p-r-NM 

Játszottunk medvés játékokat:

Medve vadászat

Nini, itt egy híd! – váltott kézzel ütögetés a combon, mérőre

Menjünk át! – váltott kézzel ütögetés a mellkason keresztbe, mérőre

Átértünk! Menjünk tovább!

Nini, itt egy tó! – ütögetés a combon

Ússzunk át! – úszó mozdulat, mérőre

Átusztunk! menjünk tovább!

Nini, itt egy mocsár! – mérő a combon

Keljünk át!- cuppogás és kézzel jelzed, mintha lépkednél a mocsárba

Átkeltünk! Menjünk tovább!

Nini, itt egy hegy! - mérő a combon

Másszuk meg! – lihegés és kötélmászás utánzása

Nini, itt egy barlang! – mérő a combon

Menjünk be! – lopakodás imitálása

Jaj, fogtam valamit! – mintha elkapnál pl. egy labdát

Hiszen ez egy medve! – kicsit ijedt hanggal

Fussunk el!

Majd az egész mozdulatsort eljátszod gyorsan visszafelé: lopakodás kifelé, lihegés-kötélmászás, cuppogás és mocsarazás, úszás, ütögetés mellkason és elfáradtan megkönnyebbülten: AHHH, MEGMENEKÜLTÜNK!!!

 Barlangba be! Barlangból ki!

A medvés mondókát mondva sétáltunk a teremben, a végére érve pedig mindenkinek be kellett bújni a barlangjába - vagyis az asztalok alá.

Ott elénekeltük a dalt, és a dal végén mindenkinek elő kellett bújnia.

 

 

Mozgás

Body roll hengerekkel ismerkedtünk.

Egyensúlyozó gyakorlatok

-          gurulás hason előre-hátra

-          gurulás háton előre-hátra

-          terpesz ülés a hengeren, jobbra-balra gurulás

Henger gurítása

-         pókjárásban talppal

-         négykézláb járva homlokkal

-         járás közben váltott lábbal

 

Mackós fogó játék

Anyanyelvi játék

Robotnyelv: Milyen állatot mondtam csak a magánhangzóival

pl. e-e     medve

     o-o-i   krokodil

    o-o-á   oroszlán

    u-a       kutya

  

Folytatásos mese:

Joel Chandler Harris (feldolgozta Vázsonyi Endre) : Rémusz bácsi meséi

 

             

 

2021\01\30

Testünk

Vers

Itt a fejem, itt van ni,

Tessék jól megfigyelni!

Itt a szemem, fülem, szám,

Ez meg itt az orrocskám,

Orrom alatt az állam,

Rajta csinos szakállam,

Nyakam alatt kétfelől,

Széles vállam hegedül,

Vállamon két karom,

Két karommal dolgozom.

Itt a hátam, derekam,

Itt a mellem, kis hasam,

S lábamon megállok,

Táncolok és ugrálok.

 

Mondóka, ének

 

-Új dalt tanultunk:

Ha akarunk fonni, fonni koszorút,

kedves (gyerek név) fonjunk koszorút.

Körben állunk, kézfogással.

Akinek a nevét mondjuk, annak keresztbe kell tennie a kezét, és így fogja meg újra a két mellette levő gyerek kezét.

-Gyakoroltuk az eddig tanult dalos játékokat.

-Ismételtük az Egyedem, begyedem, bú mondókát, ezúttal úgy, hogy a gyerekek egy kis labdát adtak tovább egyenletes lüktetéssel, a szünetet megtartva.

-Ismételtünk régebben tanult mondókákat, egyenletes lüktetéssel kísérve, különböző testrészeken.

-Zenehallgatás:

A csitári hegyek alatt

Barkácsolás

-Pókhálót varrtunk (köszönet Sárosdi Virágnak a mintáért)

20210129_135503_0.jpg

20210129_135510.jpg20210129_135514.jpg


20210129_135525.jpg

Embert gyurmáztunk

20210128_134907.jpg

20210128_134913.jpg

20210128_134918.jpg

20210128_134922.jpg

20210128_134925.jpg

20210128_134929_0.jpg

 

Közös munka: ember alak készítése papírhengerek és csomagolópapír segítségével

received_213654097141657.jpeg

Környezetünk

A testünkről beszélgettünk

- Találós kérdések
Gondoltam egy testrészre, de csak egy dolgot árultam el róla! Például: „Én vagyok az a testrész, amely rúgja a labdát.”

-Nézd csendben!
A gyerekek körben állnak, és közben nem szólalhatnak meg. Az egyik gyerek fülébe súgtam egy testrészt, amit finoman meg kell egy pillanatra mozdítania, a többieknek meg ki kell találniuk, melyik testrész volt az.

-Különböző testhelyzetekben kellett megtalálni a megnevezett testrészt, megérinteni, megnevezni, mozgást végezni vele nyitott, majd csukott szemmel.

-Különböző munkákat mondtam, és meg kellett mondani, azt melyik testrészünkkel csináljuk. (pl. mosás, sétálás, rajzolás, stb)

-Egy gyerek felállt középre, behunyta a szemét, és valaki megérintette egy testrészét, neki pedig meg kellett neveznie azt a testrészt.

Mozgás

Kendőkkel tornáztunk.

Különböző testrészekre helyezve a kendőt kellett mozogni, illetve a kendőkkel végeztünk mozgásokat.

A négy csoport nevével-Kisvakond, Cinege, Nyuszi, Maci- játszottunk. Amikor elhangzott valamelyik neve, adott mozgást kellett végrehajtani:

Kisvakond-pad alá bújni

Maci-medve léptekkel járni (hangosan)

Nyuszi-nyusziugrás

Cinege-karlengetéssel járni

 

Matematika

 Hosszabb-rövidebb

A testrészekkel játszottunk.

Először megnéztük, egyforma hosszú-e a két karunk és a két lábunk.

Azután az volt a kérdés, a karunk vagy a lábunk a hosszabb.

Először megtippeltük, majd kitaláltuk, hogyan tudnánk megmérni. (színes fonalakkal)

Meg kell-e mérni mindkét karunkat és lábunkat? (nem hiszen már láttuk, hogy egyforma hosszú a két karunk és lábunk- a megoldást a gyerekek mondták)

Ezután megmértük mindenki karját és lábát, megállapítottuk, hogy jól becsültük, valóban a lábunk hosszabb.

Ezután előbb becsléssel, majd méréssel megnéztük, két gyerek közül kinek hosszabb a karja, vagy a lába. (hogyan tudjuk ezt megmérni-a már lemért fonalak összehasonlításával)

Végül a testrészek közül melyik hosszabb játék-szempillánk vagy a hajunk, lábujjaink vagy a kézujjaink, tenyerünk vagy a talpunk, melyik a kezünkön e leghosszabb ujj, melyik a legrövidebb.

Anyanyelvi nevelés

Állatnevek gyűjtése-mindig az előzőeket is mondani kellett a sajátunk elé: nyuszi, nyuszi-fóka, nyuszi-fóka-kakas, nyuszi-fóka-kakas-leopárd, stb.

Folytatásos mese

Vadadi Adrienn: Lea mindent jobban tud

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil