Mese

Tóth Anna: A titokzatos hóember

 

 

 

 

 Nagyon szép völgyben lakunk. A hegyek úgy ölelik át a kis falut, ahogyan anyuék szoktak bennünket, gyerekeket.

Most, hogy sok hó esett, öcsémmel, Marcival a szobánk ablaka elé felállítottunk egy hóembert. Nagy pocakja és szép egyenes tartása jó étvágyú, gazdag emberre hasonlítana, ha fején nem éktelenkedne az az öreg lyukas fazék. Szemei a fáskamrában talált legcsillogóbb széndarabkából vannak. Egyedül sárgarépa orra vöröses színe árulkodik arról, hogy hideg lehet egész nap az udvarunkon álldogálni. Ez a hóember nem akármilyen… Ilyen nincs még egy a Földön. Elárulom, hogy ez egy TITOKZATOS HÓEMBER!

 Minden reggel, amikor felébredünk, odaszaladunk az ablakhoz, hogy megnézzük, ott van-e még a hóember orra a helyén. Ugyanis mindennap eltűnik.

 – Nézd, most sincs ott! – mondta kisöcsém bosszúsan.

 – Öltözzünk fel, és menjünk ki az udvarra, hátha csak leesett, és eltakarja a hó.

 Mikor kiszaladtunk a kertbe, körbejártuk a hóembert, de nem találtunk semmit.

 – Elmondanád, hol van az a szép sárgarépa orrod, amit tegnap kaptál? – kérdeztem csípőre tett kézzel, s közben haragosan ráncoltam homlokomat.

 Marcira néztem, és láttam, hogy engem utánozva ő is csípőre tette a kezét, és a nagyobb hatás kedvéért néhányat dobbantott a ropogós hóba a lábával.

 – Az volt a legszebb sárgarépa az összes közül! Miért nem vigyáztál rá?

 A hóember dacosan állt tovább, és nem válaszolt.

 – Na jó, még utoljára hozunk egy másik orrocskát neked, de ha erre sem vigyázol, nem kapsz többet!

 Leszaladtunk a pincébe, és a ládából kiválasztottunk egy szép hosszú sárgarépát.

 – Marci! Ma éjjel lesben állunk az ablaknál. Meg kell tudnunk, mi ez a nagy titok.

 Éjszaka le sem vettük a szemünket a hóemberről. A Hold éppen rávilágított, és láttuk, hogy sárgarépa orra még ott van a helyén. Amikor már azt hittük, hogy nem történik semmi, hirtelen egy árnyék átugrott a kerítésen. Óvatosan körülnézett, és egyre jobban közeledett a hóember felé. Az árnyéknak hosszú vékony lábai voltak, s mögötte néhány lépésnyire egy kicsi, gömbölyű valami ugrándozva kísérte.

 Lélegzet visszafojtva figyeltük, mi lehet az.

 Aztán láttuk, ahogy az a valami felágaskodik, és szájával kiemeli a helyéről a hóember orrát. Miután letette a hóra, a kis gombóccal megosztva jó étvággyal megették a sárgarépát.

 – Nézd, Marci, egy őzike! – suttogtam öcsém fülébe – De ki az ott mellette?

 – Nem látod, hogy milyen hosszú fülei vannak? – súgta vissza Marci.

 – Tényleg! Ez egy nyuszika! Mennyire éhesek lehetnek, hogyha bemerészkednek idáig. Ki kellene találni valamit, hogy még több ennivalót kapjanak.

 Másnap korán felébredtünk. Amikor újabb sárgarépát szerettünk volna a hóemberre tenni, a fején levő lyukas fazék nagyot kondult.

 A fa mögé szaladtunk, és onnan lestük, hogy mi lehet az.

 Aztán a lukon kikukucskált egy cinegemadár. Biztos ott húzódott meg éjszakára a nagy hideg elől. Bent a fazék belsejében nem fújhatta a szél, és egy kicsit melegedhetett is.

 – Adjunk enni a madárkának is!

 Bementünk a házba, és elővettünk két vékonyra vágott szalonnabőrkét.

 – Ez jó lesz szemöldöknek a hóemberre. Amikor a cinege megéhezik, néhányat belecsíp a szalonnába, és már lesz, ami melegítse. De a hóembernek mégsem lehet több orra! Mit csináljunk?

 – Mi lenne, ha kettévágnánk egy almát, és két piros fület készítenénk belőle? – kérdezte izgatottan Marci.

 – Igazad van. És vághatnánk hosszú csíkokra káposztalevelet. Az lehetne a szakálla.

 – És, ha a fazék alá tennénk szénát, mintha haja lenne a hóembernek? Az jobban melegítené a kismadarat.

 Gyorsan munkához láttunk. Amikor elkészültünk mindennel, észrevettük, hogy a cinege rászállt a fazékon talált bejáratra, aztán hirtelen elrepült.

 – Lehet, hogy nem tetszik neki az új fészek? – kérdeztem aggódva.

 De néhány perc elteltével a kismadár megérkezett, és magával hozta a párját is.

 Vidáman csicseregtek, és nagyon boldogok voltak, hogy rátaláltak az igazi otthonukra.

 A hóemberről azóta is minden reggelre eltűnnek a zöldségek, de most már nem titok, hogy hozzánk jár lakmározni a nyuszi az őzikével.

 Veszekedhettek, civakodhattak, azt mindenki látta, hogy ő lett az első. Örültek a verebek, hiszen nekik jut ezután a legtöbb falat. A többi madár meg elszomorodott, de hiába: így volt, megvolt.

 A verebek a győzelem örömére ismét felrepültek a diófára, és elhatározták, hogy ezután egyik veréb se lépegessen, hanem ugráljon, mert akkor egy lépéssel kettőt lép. 

 Aki nem hiszi, próbálja utánuk csinálni!

 

A kesztyű

Ment, mendegélt egyszer egy öregember a kiskutyájával az erdőben. Hogy, hogy nem, az öreg elvesztette az egyik kesztyűjét. Arra szaladt a kisegér, bebújt a kesztyűbe, és azt mondja: ,

- Jó lakásom lesz itt nekem!.

Éppen arra ugrándozott egy béka is, bekukkant a kesztyűbe, és kérdi:

- Ki lakik ebben a kesztyűben? - Cincogó, a kisegér. Hát te ki vagy? -

- Én vagyok Brekegő, a béka. Engedd meg, hogy veled lakjam!

- Gyere, nem bánom!

Most már ketten voltak. Arra szaladt egy nyulacska is, meglátta a kesztyűt, és ezt kérdi:

- Ki lakik ebben a kesztyűben? - Cincogó, a kisegér és Brekegő, a béka. Hát te ki vagy?

- Én Tapsifüles vagyok, a nyulacska. Fogadjatok be engem is!

- Gyere, ha kedved tartja!

Így már hárman voltak. Egyszer csak arra jön a róka, egyenesen kesztyű felé tart.

- Ki lakik ebben a kesztyűben? - Cincogó, a kisegér, Brekegő, a béka és Tapsifüles, a nyulacska. Hát te ki vagy?

- Én vagyok Csalavér, a róka. Engedjetek be engem is.

- Gyere, ha úgy tetszik!

Most már négyen ültek a kesztyűben.

Arra jött a farkas is, megállt a kesztyű mellett.

- Ki lakik ebben a kesztyűben?

- Cincogó, a kisegér, Brekegő, a béka, Tapsifüles, a nyulacska és Csalavér, a róka. Hát te ki vagy?

- Én vagyok az Ordas farkas. Befogadtok-e engem is?

- Hát gyere, ha gondolod, hogy elférsz!

Bebújt a farkas is. Most már öten voltak.

Honnan, honnan nem, egyszer csak arra jött egy vaddisznó. -

Röf-röf- röf! Ki lakik ebben a kesztyűben?

- Cincogó, a kisegér, Brekegő, a béka, Tapsifüles, a nyúl, Csalavér, a róka és Ordas farkas. Hát te ki vagy? - Röf-röf- röf! Én vagyok a Röfi disznó. Fogadjatok be a házatokba!

- Mindenki csak a mi kesztyűnkben szeretne lakni, akinek erre tart az útja! Láthatod, hogy magunk sem férünk már el. -

Én még meghúzódom valahogy, fogadjatok be!

- Nem bánjuk, gyere! Bebújt a vaddisznó is. Már hatan voltak, de olyan szorosan, hogy meg sem tudtak moccanni.

Alig helyezkedtek el valahogy, hallják ám, hogy zörögnek a bokrok. A medve bújt elő, és egyenesen a kesztyű felé tartott. 

-Ki lakik ebben a kesztyűben?

- Cincogó, a kisegér, Brekegő, a béka, Tapsifüles, a nyúl, Csalavér, a róka, Ordas farkas meg Röfi disznó.  Hát te ki vagy?

- Brum-brum-brum! De sokan vagytok! Én vagyok a Mormogi medve. Fogadjatok már be engem is!

- Hová fogadjunk be, amikor magunk is szűken vagyunk?

- Csak megleszünk valahogy.

- Hát gyere, ha kedved tartja, de csak a kesztyű szélére.

Bebújt a medve is. Most mát heten voltak. A kesztyű mát pattanásig feszült. Ekkorára az öreg is észrevette, hogy útközben elhagyta kesztyűjét. Visszafordult, hogy megkeresse. A kiskutya előtte futott. Amint szalad, egyszerre csak látja, hogy ott fekszik a kesztyű az úton, és izeg-mozog. Meg is ugatta:

,-Vau-vau-bau!-

Az állatok erre igen megrémültek, kiugrottak a kesztyűből - futott, ki merre tudott. Az öreg is odaért, és felvette kesztyűjét. Itt a vége, fuss el véle!

 

Vers

Kányádi Sándor:Aki fázik...
 

Aki fázik, vacogjon,
fújja körmét, topogjon,
földig érő kucsmába,
nyakig érő csizmába,
burkolózzék bundába,
bújjon be a dunyhába,
üljön rá a kályhára -
mindjárt megmelegszik.

 

Mondóka, ének

Ismételtük az eddig tanult mondókákat, dalokat.

Zenehallgatás:

 

Barkácsolás

 

-pingvineket készítettünk PET palackokból

-jegesmedvéket készítettünk papírcsík hajtogatással, a többi részét pedig a gyerekek sablon

 körül rajzolásával és színezéssel készítették el. (a formák kivágását még felnőtt csinálta)

-bálnákat készítettünk papír hajtogatással, színezéssel.

-iglut készítettünk hungarocell lapokból: sniccerrel kisebb darabokra vágtuk, majd papír segítségével a darabokat összeragasztottuk.

 

 

Környezetünk

A Déli és az Északi sarkról beszélgettünk

https://allatesnovenyvilag.eoldal.hu/cikkek/a-sarkvidekek-allatvilaga.html

https://www.erdekesvilag.hu/ bamulatos-fotok-az-eszaki- sarkvidek-legszebb-allatairol/

A térképünkön kikerestük a két sarkvidéket.

A felmelegedés témakörét is érintettük.

A PEt palackokból és hungarocellből való barkácsolás az újra használatra példa. 

Szánon közlekedést is eljátszottuk: 2 gyerek egymás mögött állva , kezet fogva szalad-kutya és a hajtó a kutyaszánon.

 

Mozgás

A karácsonya kapott új karikákat próbáltuk ki, az aktivizáló karikákat.

A készlet 24 darab 16,4 cm átmérőjű, színes karikát tartalmaz, melyek rugalmas műanyagból készültek.

-karunkra húztuk, sétálunk vele

-pörgettük a csuklónkon

-pörgettük a lábunkon

-páros gyakorlatokat végeztünk vele: egymás karjára, lábára dobták, közösen fogva pörögtek

-végig sétáltunk a sorba kirakott karikákon mezítláb

-gurítottuk

-fejünkre téve sétáltunk

 

Folytatásos mese:

Vadadi Adrienn: leszel a barátom?

Mese

 

 

Fésűs Éva: Neszepisze szánkózni megy

  

 

Neszepisze, a csíkos malacka segített az ősszel Kucu nagyanyónak fel­túrni a kertjét, és ezért kapott tőle egy szép kis szánkót. Attól kezdve egyre csak a hófelhőket leste. Amikor aztán havazni kezdett, boldogan dugta ki az orrát az ablakon, és azt sem bánta, hogy a nedves pihék megcsiklandoz­ták. Nagyokat nevetett és nagyokat tüsszögött. 

 Szemközt egy cinege ült a kopasz ágon. 

 — Mit nevetsz? Mit nevetsz? — kérdezte. 

 — Örvendek! Örvendek! — röfögte malacka. 

 — Minek? Minek? 

 — A hónak, a jónak, a puha takarónak, mert azon úgy fog szaladni a szán­kóm, hogy még a téli szél sem ér utol! 

 — Hideg lesz! Hideg lesz! 

 — Felhúzom a hacukát, fűzfakéreg kiscsizmát, úgy megyek szánkózni az Ürgedombra! 

 — Kit viszel magaddal? 

 — Orromat, fülemet, mind a négy csülkömet! — kacagott malacka, azután kiszaladt a fáskamrába megnézni, hogy megvan-e a szánkó, mert jobban féltette, mint a vacsoráját. 

 A hó pedig hullott, hullott, egészen másnap reggelig. Akkor kisütött a nap, kristálytisztán ragyogott a téli ég, de olyan hideg lett, hogy még a pa­tak is befagyott. Megcsúsztak rajta a sete-suta őzek, kemény patájú szar­vasok. 

 Malacka éppen fejébe nyomta a meleg mohasapkát, hogy végre nagy büszkén végigvonuljon az erdőn szép kis szánkójával, amikor ijedt lármá­ra lett figyelmes. Először Őzem Böske panaszos hangja ütötte meg a fülét, azután meg Harkály doktor bácsié. 

 — Szerencsére csak bokarándulás — mondta a doktor. — De három napig nem szabad ráállnod, különben bicegő maradsz! 

 — Három napig meg is halok éhen ebben a hideg télben — siránkozott Őzem Böske. — Nem tudok elmenni az etetőhöz. Ha legalább valami szán­kófélém volna...

 — Neszepisze malackának van szánkója! — kiáltott fel ezüstös hangon a cinege. — Kérjétek kölcsön tőle! 

 — Nagyszerű! Kérjük! — lelkendeztek az őzek, nyulak, szarvasok, akik a pórul járt Őzem Böske körül összesereglettek. — Ráültetünk és elhúzunk az etetőig! 

 Már indult is az egész társaság malacka háza felé. 

 Malacka ott állt útra készen a fáskamrában, és most földbe gyökerezett a lába. Ezt a vadonatúj, gyönyörű szánkót akarják? ... Hallotta, amint megrángatják az ajtaján a csengőt, egyszer, kétszer, háromszor, egyre tü­relmetlenebbül. 

 — Nincs itthon — mondta végül lekonyult füllel egy nyúl. 

 — Nézzétek meg a fáskamrában! — javasolta a cinege. 

 Malacka villámgyorsan magára reteszelte a kamraajtót, és úgy megla­pult, hogy a kunkori farkincája se rezzent. 

 — Neszepisze, gyere ki! — hallatszott odakintről. — Őzem Böske bajban van, nagyon nagy szüksége volna egy szánkóra. Vigyázni fogunk rá, és dél­re visszahozzuk! 

 Malacka még a lélegzetét is visszafojtotta odabent. Csak állt, moccanat­lan, görcsösen szorongatva kis csülkében a szánkómadzagot, mert amíg ezek az ostobák el nem mennek az udvaráról, addig most már ő sem moz­dulhat. Fázik a lába, és még csak topognia sem lehet. Az orrát is ki kéne fújnia ... de mi ez? 

 — Itt sincs, ott sincs, sehol sincs! — csettegett odakint a cinke. — Úgy lát­szik, korán reggel kiment az Ürgedombra! 

 — Akkor nincs más hátra, magunknak kell egy szánkót összeeszkábál­nunk — mondta a nyúl. — Szerencsére akad itt néhány lécdarab. Szedjetek hozzá gyorsan gallyakat, hozzatok háncsot! 

 Malacka meglepődve látta egy résen át, hogy ott, az ő udvarának a kellős közepén látnak munkához. Sürögtek-forogtak, igyekeztek, mégis jó sok idő­be telt, mire úgy-ahogy elkészült valami szánkóféle. Ráültették Őzem Bös­két, aztán a szarvasok húzták, a nyulak tolták, a madarak meg az utat mu­tatták, és végre eltűntek nagy zsivajjal egy behavazott galagonyabokor mö­gött a kanyarban. 

 — Na, végre! — sóhajtott malacka, akinek addigra már a foga is vacogott a hidegtől, és elgémberedett a lába. De sebaj, majd a szánkózástól kime­legszik. 

 A büszke séta persze elmaradt. Kerülő úton ment, osonva, ahol a havat még senki sem taposta. Alaposan elfáradt, mire felért az Ürgedombra. 

 — Itt vagyok, ragyogok, végre szánkózni fogok! — húzta ki magát, és körül­nézett, de csak egy karón gubbasztó varjat látott. 

 — Gyere, téli szél, versenyezzünk! — rikkantotta, de a téli szél aludt va­lahol. 

 — Így is jó! — rántotta meg a vállát malacka, és hetykén ráült a szánkóra. Vidáman visított is egyet, amint lefelé siklott, de válasz nem jött sehonnan. Mindent elnyelt a hideg, puha csend. Mint az előbb, a fáskamrában, oda­bent .. . 

 A szánkó zökkenve megállt. Malacka majdnem elharapta a nyelvét. Szu­szogva kaptatott fel újra a dombtetőre. De milyen unalmas volt így, egye­dül! ... 

 — Ugye, szép szánkóm van, varjú néne? — próbálkozott ismét odafent. — Kár! — mondta a rekedt varjú, és elrepült. 

 — Így is jó! — morgott magában morcosan malacka, és azértis leszánká­zott újra meg újra. De visítani már egyáltalán nem volt kedve, s ráadásul korogni kezdett a gyomra. 

 Elhatározta, hogy benéz Kucu nagyanyóhoz, hátha akad nála néhány jó falat. 

 Kucu nagyanyó csodálkozva csóválta a fejét: 

 — Jaj, aranyom, mindent belepett a hó. Csak az erdei etetőkben találsz eleséget. 

 — Még az hiányzik! — gondolta malacka —, hogy összetalálkozzam azzal a díszes társasággal! 

 Fogta magát és inkább hazabaktatott. Keresgélni kezdett a lerágott kuko­ricacsutkák között, hogy hátha akad egy-két szem valamelyiken. De bizony nem akadt, és az éhes, irigy malacka egyszer csak keserves sírásra fakadt. Éppen a legnagyobbik könnyét törölte le, amikor csöngettek. 

 — Ki az? 

 — Nyisd ki, malacka, mi vagyunk itt, a pajtásaid! 

 — Mit akartok? 

 — Majd meglátod! 

 Malacka kinyitotta az ajtót, s hát, ott álltak mind az őzek, nyulak, szarva­sok, ott ült Őzem Böske is a hevenyészett szánkón, és egy csodálatos, nagy, édes répát nyújtott malacka felé. 

 — Elvittünk az udvarodról néhány szál lécet és gallyat, amikor nem vol­tál itthon. Ezt hoztuk helyette! 

 Malacka csak állt, bámult, és akkorákat kellett nyelnie, hogy szólni sem bírt. 

 — Na, vedd már el! — lökte meg a nyúl. — Ha megkaphattuk volna a szán­kódat, többet is hoztunk volna. 

 — Én ennek is nagyon, de nagyon örvendek . . . — dadogta malacka. Őzem Böske kedvesen rácsodálkozott: 

 — Nini, Neszepisze, hiszen te sírtál! . . . Miért sírtál? 

 Malackánál újra eltörött a mécses. 

 — Nem volt jó egyedül szánkózni — szipogta. 

 — Csitt-csitt! — röppent oda a cinege. — Holnap majd velünk tartasz, és akkor visszatér a jókedved. Igaz-e? 

 — Hát persze! — bólintott a malacka, és hatalmasat harapott a répából.

 

Mondóka, ének

 

Új dalt tanultunk a hóemberről.

 

Körjáték formájában játszottuk el a dalt. Az első versszak alatt egy gyerek a kör közepén állt, a többiek körbejárva énekelték a dalt. a második versszaknál a körben bent álló választott magának egy párt, vele táncolt bent, a többiek tapssal kísérték. a végé pedig mindenki „ide-oda düledezett.”

A dalban van szünet is, ezt is jeleztük a tapsnál.

Ismételtük a Gólya, gilice című dalt is, ahol kézen fogva sétálnak a dallamra, a végén pedig mindig az utolsó gyerek fut előre, hogy ő legyen a sorvezető. Addig játszottuk, míg az eredeti első visszaért a sor elejére.

A szintén szünetet is tartalmazó mondókát is ismételtük (Egyedem, begyedem bú)

 

Zenehallgatásnál Leopold Mozart Zenés szánkózás című művét hallgattuk meg, közben el is játszottuk a didergőket, a báli táncot, a visszautat a szánkón.

 

 

 00:00 Allegro maestoso (Intrada/Bevezetés)

01:06 Allegretto (Schlittenfahrt/Szánkózás)

03:12 Andante molto (Das vor Kälte/A hidegtől reszkető fehérnép)

06:16 Minuetto (Des Balles Anfang/A bál kezdete)

07:25 Trio 08:13 Da Capo Minuetto

08:50 Rondo (Der letzter Tanz/Utolsó tánc)

10:00 Allegretto (Schlittenfahrt/Szánkózás)

 

 

 

Barkácsolás

Festettünk kék papírra fehér festékkel hóembert a havazásban.

Készítettünk hóembert papírcsík hajtogatással. 

 

 

 

 

Környezetünk

Megfigyeltük a havat, havazást „élőben” az udvaron.

Hógolyóztunk, szánkóztunk.

Kísérleteztünk:

• bevittünk egy hógolyót az udvarról, tányérba tettük, és vártuk, mi fog történni.
• a felolvadt hógolyót- a vizet- kivittük a teraszra, és másnap megnéztük, mi történt vele.
• hóból víz lesz, de vízből nem lesz újra hó, hanem jéggé fagy.

 

Összekevert ruhadarabokból kiválasztottuk, melyek a téliek.

 

Mozgás

 Labdagyakorlatokat végeztünk

• gurítás kézzel, homlokkal
• pattogtatás két kézzel padon, talajon
• páros gyakorlatok labdával (gurítás, dobás)

 

Matematika

Számláltunk 6-os számkörben

• fogpiszkálókból (mindenki kapott 7 darabot) annyit kellett kitenni maguk elé, ahányat a nagy dobókocka mutatott
• mikor raktuk ki a legkevesebbet?
• mikor a legtöbbet?
• mikor maradt meg a legtöbb fogpiszkálónk?
• mindenkinek annyi játékot kellett a szőnyegre hoznia, ahányat tapsoltam neki
• ki mennyit hozott?
• kik azok, akik egyforma mennyiséget hoztak?
• ki hozta legtöbbet, ki a legkevesebbet?
• megszámoltuk a lányokat, aztán a fiúkat. Kik voltak többen?
• kihívtam adott számú gyereket. Hányan vannak? Hogy lesznek eggyel többen, eggyel kevesebben?

 

Anyanyelvi nevelés

• gyűjtsünk olyan szavakat, amelyek a télről jutnak eszünkbe!
• hógolyó játék: az összegombócozott zoknik a hógolyók, amiket akkor lehet eldobni, illetve összeszedni, ha az általam hallott történetben hallják a TÉL szót
• ellentétpárok, ezúttal képeken: van egy ehhez készült kártyacsomag. némelyik nem is olyan egyszerű. Kiosztottam úgy, hogy mindnek legyen párja. Ezután a gyerekek felmutatták a sajátjukat, és megkeresték a párjukat, majd megbeszéltük, miért az a párja. ezúttal a pár nem hasonlóságon alapult, hanem pont a különbözőségen (pl. a kalitkába a madár berepül, vagy kirepül; a gólya áll vagy száll; a kislány lehajol vagy kinyújtózik; az égen a hold van fent, vagy a nap; a fagyi hideg, a tea forró; a csiga lassú, a nyúl fut; a dinnye egész, vagy fél;)

 

Folytatásos mese:

Vadadi Adrienn: Leszel a barátom?

 

 

 

Vers

Devecsery László: Szilveszteri bohóságok

Új esztendő érkezik,
szóra nyílik szája,
bárcsak teljesülne
minden kívánsága:

- Lányok mindig nevessenek!
- Fiúk bajuszt növesszenek!
- Asszony, férfi boldog legyen,
másnak rosszat sose tegyen!

 

Mondóka,ének

Új mondókát tanultunk

 

Az új esztendőbe

Bújj a kemencébe,

Szedd ki a szilvát,

Ropogtasd a magját!

 

Új dalt is tanultunk ( ez kicsit nehéz még, nem megy tökéletesen)

   

 

Gyakoroltuk az egyenletes lüktetést mondókákon:

-          tapssal

-          térden

-          combon

-          helyben járással

-          ezek kombinálásával

A gyerekek is mondtak ötleteket, hogyan üssük a mérőt.

Halkan és hangosan is mondtuk a mondókákat:

-          valamilyen módon ütve a mérőt hozzá, ezt is halkan vagy hangosan

-          egy sort halkan, egy sort hangosan

A mondókákat visszafelé is elmondtuk:

Ropogtasd a magját

Szedd ki a szilvát

Bújj a kemencébe

az új esztendőbe

Ezt dallal is megismételtük,( már tanult dal, a gyerekek választották)

Zenehallgatás

Aida: Bevonulási induló

Ki kellett találni, vajon milyen zene ez. (kitalálták,persze nem a címét, de hogy milyen jellegú, azt igen:felvonulás a király előtt)

Utána ők is masíroztak rá.

Bele is néztünk a felvételbe.

 

Barkácsolás

Szerencsehozó malacot készítettük papírhajtogatással, ragasztással, rajzolással

Négylevelű lóherét varrtunk filcből

Marcipánból sütemény kiszúróval lóherét és malackát készítettünk

 

Környezetünk

Vízkereszt, három királyok, új év-ezekről beszélgettünk.

Ezzel kapcsolatban a naptárról is szó esett, a hónapokról és a hetekről.

Egy havi és egy heti felbontású naptáron is jelöljük a napokat minden délben.

Mozgás

Babzsákokkal tornáztunk

-          gyakoroltuk a kétkezes alsó dobást - közeli illetve távoli célba

-          nagylabdát kellet eltalálni babzsákkal (két csapatban játszottuk)

-          babzsákot kellet vinni pókjárás közben a hasukon, illetve négykézláb járással a hátukon

-          babzsákfoglaló játékot játszottunk: futás, majd jelre egy-egy babzsákra leülni

Matematika

Irányok gyakorlása

Csillagkeresés: 

Egy gyerek kimegy, a többiek eldugják a csillagot, majd a keresőt hangerősséggel irányítják, hogy merre menjen

Halmazképzés:

Karácsonyi formákat ábrázoló tésztákat kellett csipesszel szétválogatni.

Anyanyelvi nevelés

Mi az, ami mindig 

- zöld (fű, levél, virág szára, zöldalma)

- sárga (narancs, nap, banán héja, ananász)

- piros (piros alma, katica,eper)

Folytatásos mese

Vadai Adrienn: Leszel a barátom?

Alvás előtt Pom pom mesék

Mese

 

Donászy Magda: Az eltévedt őzike

 

Őzgidácska a világból még nem sokat látott.

Nyár elején pillantotta meg a napvilágot.

Édesanyja nevelgette türelemmel, kedvvel.

Sárgarigók ébresztették, ha virradt a reggel.

 

Öreg őzek tanították szagra, színre, neszre,

béka-nóta, tücsök-ének altatgatta este.

Csapatosan járták be a füvet-adó rétet,

de egyedül, a fák közül ki sohasem lépett.

 

Egyszer zajos, viharos szél jött a fákkal szembe,

nagy falevél-aratáson sírt a kaszapenge.

Megvadulva, dúlva-fúlva tépázta a fákat,

öreg harkály kidobolta: - Vége van a nyárnak.

 

Aztán hosszú heteken át hullt a felhők könnye,

őzgidácska fázva várta: bárcsak tavasz jönne.

Félve járt-kelt, csetlett-botlott a lucskos csalitba.

Azt gondolta, a sok levél megannyi kalitka.

 

Tán bogár bújt meg alatta, tücsök lakik benne.

Ha csak egyre rátaposna boldogtalan lenne.

Múlt az idő, a dombok sokszor ködbe vesztek,

A nap egyre rövidebb lett, hosszabbak az estek.

 

Barnamedve megjósolta: - Tél jön nemsokára!

Fagyapóka havat szór a földre, fűre, fára.

Őzgidácska egyik reggel jégvirágot látott,

Szeméből az álom illant, s a mosdáshoz látott.

 

Fényes szőrét kikefélte, kész lett egy-kettőre,

s nagy butácskán bámult fel a havas hegytetőre.

Fehér volt a tölgyek, bükkök, cserfák csupasz ága,

katángkóró varkocsán is hóból volt a párta.

 

Megszaglászta, kóstolgatta, nyalogatta, ette,

Porzott a hó lába alatt, pilingélt felette.

Vén fák alját, bokor alját hóba bugyolálta,

s nem látszott a járt ösvények kacskaringós háta.

 

Édesanyja a patakhoz indult kora reggel,

kisfia meg utána a hópihe-sereggel.

Réges-régen nem volt ilyen ugra-bugra kedve,

Csak szökdécselt, nem gondolt az alvó levelekre.

 

Száguldozott ide-oda. – A kispatak hol van?

Ismeretlen fák és cserjék némán álltak sorban.

Édesanyját szólongatta…, körülötte csend volt.

Hangtalanná vált a határ. Akárcsak a menybolt.

 

Gyors ütemben vert a szíve és félt egyre jobban.

- Merre menjen? Lába nyomát hó takarta nyomban.

Őzgidácska az utat még sokáig kereste,

s mind hidegebb, mind ijesztőbb lett a hamvas este.

 

Ment vaktában, gyors vágtában, azt sem tudta: merre?

Így tévedt el a kis gida a nagy rengetegben.

Nekiiramodva fut az erdőn végig.

 

A hópihe-szálon felláthat az égig,

csak oda nem lát el, csak oda nem láthat,

hol az őz-tanyában egyre nő a bánat.

De sokan keresték kora reggel óta.

Szarka, cinke, varjú, harkály, holló, csóka.

 

Szarvasok, mókusok, nyulak is hiába,

senki sem akadt rá a kis őzgidára.

Haj, de messzi utat megtett már ezalatt.

Most az erdő másik végén fut, ott szalad...

 

Gyérülnek a nagy fák, kisebbek a bokrok.

Útszéli fűszálra kötöz a szél csokrot,

a friss porka-hóból, itt az erdő vége.

Falusi országút lopózik elébe.

 

Túloldalt meszelt ház ablaka világít,

röpke fénye elér a kis őzgidáig.

Hívogatón csalja sárga lángú szárnya,

megigézve néz a fatornácos házra.

 

Első lába mozdul, utána a másik,

fut a hepehupás úton át a házig.

Benéz. Az erdőben ilyet sosem látott...

A fenyőfán lobot-vető gyertya-lángok.

 

Mintha csak nyár volna, olyan tarka-barka.

Ezüst a levele, toboza se barna,

barázdás pikkelye jéggyöngyökkel ékes,...

Közelebb hajol az ablak üvegéhez.

 

Csillag is van rajta, apró hullócsillag!

Gyantaszagot érez… Száll az alma-illat.

Vékony gyerekhangon megszólal az ének.

Könnybe lábad szeme a kis őzikének.

 

A ház nem otthona, nem őzek tanyája...

- Hol lehet a vacka? Hol akadhat rája?

Bús a tekintete, szomorú a szíve,

újra eszébe jut, hogyan került ide...

Amint kémlelődik, ámuldozva látja,

 

Valaki figyeli… fehér a ruhája.

Hatalmas botot tart, nem haragos mégsem.

Kedves barátság ül szelíd szén-szemében.

Körülszimatolja… jó illatot érez.

 

Sárgarépa-illat! Nyár-zamatú, édes!

Sárgarépa-orra van a hóembernek.

Őzi két lábra áll, mint a kérő gyermek.

- Hóapóka! – Így szól, kicsi vagyok, éhes!

 

Sárgarépaorrod tudod milyen édes?

Reggelit sem ettem, vacsorát sem kaptam,

Engedd meg, hogy répa-orrodat megnyaljam!

 

Őzi felé fordult a jámbor hóbácsi,

S háromszor tüsszentett: - Hápci, hápci, hápci!

Őzi bukfenceket vetett össze-vissza,

apó meg kacagva csalogatta vissza.

 

Araszos orrából letört egy darabot,

Őzinek nyújtotta. Az belé harapott.

Nem hagyott belőle egy mákszemnyi morzsát,

Közben mondta, mondta, mondogatta sorsát.

 

Haj, de nagyon szánta hóapó az árvát,

s még inkább azokat, akik otthon várták.

Halkabb volt a szava, mint a madár szárnya,

mint holdfényes este lepke-árnyak tánca.

 

Szálló hópihénél csendesebb volt szava:

- Gyere őzgidácska, elvezetlek haza!

Egy percig sem várunk, indulhatunk menten,

itt majd csodálkoznak, hogy világgá mentem.

 

Mennek, mendegélnek. Róka, farkas ámul.

Szinte oda vannak a csodálkozástul.

Hamvasabbak a fák. Magasabbak a fák.

Búvópatak helyén jégszalag szalad át.

 

Vadalma bozótok, galagonya bokrok

csipke ruhájára ráncol a szél fodrot.

Moccanni sem mernek az ágbogas cserjék,

nehogy a patyolat cicomát leverjék.

 

Cakkos hímzés fut a boróka-levélen,

legyező lehetne százszorszép mesében.

A csonka fatuskó mind óriási gomba,

mintha kényes-prémes királyi trón volna.

 

Egy-egy csipkebokor duzzadó bogyója

piroslik, mint a nyár árva hírmondója.

Ünnepnapi tükör megannyi fa kérge.

A kelő hold fénye odafagy a jégre.

 

Mennek, mendegélnek, egymás mellett ketten.

Egyre szótlanabbul, egyre csendesebben.

Miért is beszélnének arról, amit tudnak?

Miért terveznék: mi van végén a nagy útnak?

 

Ott az ezüstfenyő, se messze, se távol,

három-négy ugrásra csak az őz-tanyától.

Őzgidácska figyel, Hóapó is látja,

Csengős szánkót húz az erdész fia, lánya.

 

A vén erdész lassan a fenyőhöz lépked,

a kis éheseknek készít ízes étket.

Kerekrépát, torzsát kapnak őzek, nyulak.

Jól megtölti, sózza a répásvályúkat.

 

Jancsi faggyút köt fel, tökmag is hull bőven,

elkel az eleség havas télidőben.

Böske pamutszálon fél diókat aggat

és a fenyőágak egyre gazdagabbak.

 

A víg szánkótalpak visszafelé futnak,

örül a rézcsengő az úttalan útnak.

Erre az erdőben mozgolódás támad.

Bezárt odúajtón zörgetnek az ágak.

 

Öreg Harkály csőre a tölgyfa törzsén pereg,

hírt ad a csókáknak, szürkeverebeknek.

Fészekajtó nyílik. Odúajtó tárul.

A verebek cinkét hívják útitársul.

 

Indul a madarak szárnyas karavánja...

Fülesbagoly-család kezd az uhuzásba...

Szarvasok és őzek, mókusok és nyulak

csapatosan járják a jól ismert utat.

 

Magánosan, búsan őzi mama jár csak,

Nem akad nyomára elveszett fiának,

Hanem mikor látja: ott a kisgidája,

versenyfutásban nincs, hogy volna párja.

 

Aki utolsó volt, első most a sorban.

Kicsi gidája is hozzá szalad nyomban.

Őzmama nem korhol, csak a szeme kérdez,

szorosabban simul fáradt kicsinyéhez.

 

Őzgida is hallgat. Szólna tán, ha bírna,

de ha megszólalna, elfakadna sírva.

Hóapóra mutat, hangos beszéd helyett,

hóna alá bújik, úgy mond köszönetet.

 

Nagy az eszem-iszom, fogy a széna halma,

fogy a karalábé, édes, mint az alma.

Fogy a fagyott faggyú, ami marad, reggel

majd azé lesz, aki legkorábban kel fel.

 

A lakoma után ki-ki hazaballag.

Őzgidácska fenyőavar-vackán alhat.

Hazaszaladtában vissza-visszatekint,

Hóapónak köszön, s int megint, megint.

 

Hóapó csöndesen mosolyog magában

a végtelen fehér, havas éjszakában.

Aztán mit tehetne? Visszafelé fordul,

rókára, farkasra haragosan mordul.

 

Hadd aludjon békén a fák, sziklák népe,

amerre lép csönd van. Nyugalom és béke.

Éjfélt üt a harang a templomtoronyban,

mire Hóapóka felszuszog a dombra.

 

Az a faluvégi kis ház lesi-várja,

a sövénykerítés ajtaja kitárva.

Régi helyén megáll. Elnyomja az álom.

A házakban fenyő, békesség, karácsony.

 

Vers

 

Pálfalvi Nándor: Karácsony
 

 Karácsony ünnepén
az a kivánságom
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szivében.

Mondóka, ének

 

Karácsonynak éjszakáján,
Jézus születése napján
örüljetek, örvendjetek,
a kis Jézus megszületett.

Jézus ágyán nincsen paplan,
jaj de fázik az ártatlan!
Hogy is lehetne dunyhája:
elveszett a báránykája.

Szűz Mária várva várja,
aludjon el Jézuskája,
átöleli két karjával,

melengeti szép ajkával.

 

A kis Jézus aranyalma,
boldogságos szűz az anyja,
két kezével ápolja,
lábaival ringatja.

Ó te dudás, mit szundikálsz,
fényes az ég, nem kell lámpás,
verjed, verjed citerád,
zengj Jézusnak szép nótát!

 

Halk és hangos közti különbség felismerése, éneklése:

Ég a gyertya , ég,

el n aludjék,

aki lángot látni akar,

el ne aludjék.

 

Három gyerek a kör közepén áll, majd a dal végén választanak maguknak párt, forognak velük, majd helyet cserélnek.

Váltakozva hol hangosan, hol halkan énekeltük a dalt.

 

Barkácsolás

 

Fenyőfát készítettünk lufis festéssel és kiszúrókkal készített formák felragasztásával.

 

 

Az előre kivágott fenyő formákat először befestették a gyerekek lufival.

A felfújt lufit festékbe mártottuk, majd nyomogatva festettük be a fenyőt.

Ezután a kiszúrókkal színes papírból mintákat nyomtak ki, majd ezeket felragasztották.

 

 

Szalvétatartót készítettünk.

 

A fából készült szalvétatartót és a fa figurákat a gyerekek lefestették, majd a kis formákat felragasztottuk. Végül ecsettel hópelyheket festettünk még rá.

 

Közös munkával dekorációt készítettünk.

 

Piros és zöld csíkokból kis karikákat ragasztottak a gyerekek, és az így elkészült füzérekből karácsonyfa készült.

Környezetünk

 

Mézeskalácsot sütöttünk.

 

Luca napi szokásokról beszélgettünk:

Luca-búza ültetés

 Luca napjához köthető a búzaültetés. Ezen a napon kis tálkába búzát szórt a háziasszony, amit karácsony napjáig öntözgetett, s minél magasabbra hajtott ki, s minél jobban kizöldült addigra, annál bővebb termést jósoltak a következő esztendőre.

 Luca széke  

Ezen a napon kezdték el készíteni azt a háromlábú széket, melyet Luca székének hívtak. A készítésnek nagyon szigorú kritériumai voltak, amit be kellett tartani ahhoz, hogy a hiedelem szabályainak megfeleljenek. Meg volt határozva, hogy milyen fából készüljön a szék, szöget nem volt szabad használni, csak fa éket, és karácsonyig el kellett készülnie. Minden nap csak egy kicsit volt szabad rajta dolgozni, hogy karácsonyestig elkészüljön. Innen ered a mondás, ha valamit nagyon lassan készítünk, hogy olyan lassan készül, mint a Luca széke.
December 24. estéjén a széket elvitték az éjféli misére, és aki felállt rá, az meglátta, hogy ki a boszorkány. A szék készítőjének innentől rohannia kellett haza, mert különben a boszorkányok széttépték volna. Ilyenkor mákot szórt maga után, amit a boszorkányoknak fel kellett szedniük, és ez idő alatt ő hazaért. 

Mozgás

 

Lufikkal tornáztunk.

Nem hagyományos lufikat fújtam fel, ezek azoknál keményebbek, nagyobbak.

-          feldobtuk

-          járás közben feldobáltuk

-          pattogtattuk

-          padon jártunk lufival a kézben

-          akadálypályán lufiztunk: padon járás, csúszás előre hátra, majd ugrószekrény fölött át

-                                                      kellett pöccinteni, átmászni a szekrényen, újra padon járni.

-          csukott szemmel, majd hátrafelé is megismételtük

 

 

Anyanyelvi nevelés

Karácsonnyal kapcsolatos szavak gyűjtése.

 

Mese

 

Zelk Zoltán: Mikulás csízmája

 

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:
     – Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!
     Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.
     Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában.
     Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és megtöltötte az alvó zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői, levette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek.
     S míg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették az arcát.
     – Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a csillagok.
     S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő a cipőből, hogy az asztalt is telerakhatta volna vele. Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és a csillagok mondogatták is egymásnak:
     – Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik…
     De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor zsebébe nyúlt, azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit. Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé változott zsebeiben. Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint egy álom. Úgy nevetett megint, mint gyerekkorában.  Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás bácsi nem felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába.

 

Vers

 

Devecseri Gábor: Volt egyszer egy kisegérke…

Volt egyszer egy kisegérke
Nagy bajuszú, víg legényke
Szürke bunda volt a vállán
Hócipőcske pici lábán.

 

Kesztyűs kezét zsebre tette
Két kis fülét sapka fedte
Jöhet már a Télapócska
Nem fázik a cincogócska.

 

Mondóka, ének

Gyakoroltuk a régebben tanult mondókákat.

Gyakoroltuk a Nótás Mikulás című dalt.

 

Ritmus tapsolás:

Mit szeretnél a Mikulástól? - cuk-rot, cso-kit,stb.

Egyéni tapsolás.

 

Barkácsolás

Fakanál Mikulást készítettünk.

A gyerekek lefestették a fakanál szárát pirosra.

Száradás után felragasztottuk az előre kivágott filc sapkát a fakanál fejére, majd egy piros gyöngyöt orrnak.

Vattából kis gombócot gyúrtak-ebből lett a sapka pomponja-majd egy hosszúkás „kukacot”-ebből lett a sapka szélét díszítő prém.

Ezeket is felragasztottuk, majd szakállat is készítettünk vattából.

Végül megrajzolták filctollal a Mikulás szemét és száját.

 

 

Fehér és piros papírból Mikulást hajtogattunk.

Ezeket a szekrényre ragasztottuk az őszi fából téli fává „ varázsolt” fatörzs mellé.

 

 

Környezetünk

 

Szent Miklós legendáját meséltük el a gyerekeknek.

 

 Kis-Ázsiában  született, gazdag család gyermekeként. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Myraban (272-ben) püspökké választották.
52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között.Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:
A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés elött álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa.

 

 

Beszélgettünk az Adventről is, mi is meggyújtottunk az adventi koszorúnkon az első gyertyát.

Délelőttönként gyertyafénynél hallgattunk meg egy-egy karácsonyi dalt.

 

 

 

 

 

 

December 4-én a Mikulás is ellátogatott hozzánk.

Bár csak az a ablakon át láthattuk, a gyerekek nagy örömmel fogadták. Elmondtuk a verset, elénekeltük a dalt, megkínáltuk az előre kikészített tejjel és sütivel.

Mozgás

Padgyakorlatokat végeztünk:

• kúszás, mászás háton-hason
• mászás térden-tenyéren
• nyusziugrás padon
• padra fellépés, padról lelépés
• átlépés padról padra

Anyanyelvi nevelés

 

„Mikulás mondja” játék

Csak akkor szabad valamilyen mozgást, feladatot megcsinálni, ha elhangzik előtte a „Mikulás mondja”.

 

Mondatbefejezés

 

Elkezdtem egy mondatot, amit aztán a gyerekek fejeztek be-

- Amikor reggel felkeltem........

- Reggel esett az eső, ezért....

 

 Matematika

 

A névutókat gyakoroltuk egy polip és egy maci plüss segítségével.

Először a passzív szókincset „ellenőriztem”:

• Tedd a macit/polipot a szék mögé, mellé, alá, fölé, elé!
• Legyen a maci/polip a szék mögött, mellett, előtt, alatt!
• Legyen a maci Z mellett, A mögött, stb.

Ezután következik az aktív szókincs:

Ilyenkor én teszem valahová a plüsst, és a gyerekeknek kell megmondani, hogy hol van.

Ezt nem csak székkel játszottuk, hanem testrészekkel is: fülem mellé tettem, lábam alá, stb.

 

Folytatásos mese:

Berg Judit: Tündérnaptár

 

A héten alvásnál már karácsonyi dalokat énekeltünk a gyerekeknek, karácsonyi és Mikulásos meséket meséltünk.

 

December 1-jétől nyílnak az adventi zsákocskák is. Egy általunk készített angyalka és egy csoki van minden zsákban.

 

 

 

 

 

Mese

 

Szemfüles érzékszervek

Milyen csodálatos ez a reggel! - szólt Micimackó Füleshez, miközben szokásos reggeli utáni sétájukat tették a Pagonyba.
-Csodálatos? - kapta fel a fejét Füles. - Ugyan miből gondolod, hogy csodálatos? Reggel van, és kész!
-Hát, nézz csak fel az égre! - magyarázta Micimackó. - Ragyogóan kék az ég! Aztán szippants bele a levegőbe!
Mmmm...Hogy illatoznak a gyöngyvirágok! És ahogy a füvön lépkedünk! Érezd, milyen puhán simogatja a talpadat?
És mekkorákat lehet benne ugrálni!
Micimackó rögtön be is mutatta ezt Fülesnek. Akkorát szökkent, hogy beleütközött az éppen vele szemben repülő Bagolyba.
-Jól hallottam, hogy arról beszéltetek, milyen puhán simogatja a talpatokat a pázsit? - kérdezte Bagoly.
-Úgy van - felelte Micimackó.-Éppen azt próbáltam elmagyarázni Fülesnek, honnan lehet tudni, hogy csodálatos ez a mai nap. Mert ugye ott van a kék ég, amit látunk, aztán az illatok, s a többi.
-Ahá, értem! -felelte Bagoly.-Szóval az öt érzékszervünkről beszéltél!
-Öt micsodáról? -kérdezte Füles és Micimackó egyszerre.
-Az öt érzékszervünkről - magyarázta Bagoly.-Ezek segítségével ismerjük meg a világot. Az öt érzékünk pedig: a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és a...látás.
-De a látást kétszer mondtad!-ellenkezett Füles.
-Tényleg?- kérdezte Bagoly.-Jaj nekem! Akkor megpróbálom még egyszer. Látás, hallás, szaglás, tapintás és a hogyishívják. Jaj, az ötödiket mindig elfelejtem!
-Nézzétek, itt jön Malacka és Nyuszi!-kiáltott fel Bagoly, amint egy fa mögül előbukkanva megpillantotta barátait.
-Gyertek, játszatok velünk!
-Én is jöhetek? -sipította Zsebibaba, aki ekkor bukkant föl Nyuszi háta mögül.-Mit játszotok? Ugye, ha nem nehéz, én is beállhatok?

 -Történetesen éppen most szeretnénk elkezdeni egy játékot-mondta Bagoly.-Egy úgynevezett keresős játékot. Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy menjetek el az erdőbe, és hozzatok magatokkal két-két dolgot, ami valahogyan kapcsolatban áll az érzékszerveinkkel. Talán a játék végére eszünkbe jut, melyik is az ötödik érzékszervünk. Nos, ki kezdi?
-Én szeretném kezdeni! Én szeretném kezdeni! -kiáltozta Zsebibaba.
-Remek, Zsebibaba! Az első érzékünk a látás. Most pedig menj, és keress nekünk valamit, amire szeretsz ránézni, és egy másik valamit, amire egyáltalán nem szeretsz ránézni. Mi majd itt megvárunk.
Zsebibaba vidáman szökdelve indult útnak. Büszke volt rá, hogy ő lehet az első játékos. Igazán nem esett nehezére olyasvalamit találni, amire mindig szívesen pillantott. Néhány másodperc múlva egy gyermekláncfűvel a kezében ugrándozott.
-Ez az! - állapította meg elégedetten. -Na, de vajon mi az, amire nem szeretek ránézni?
Ekkor egy szúnyog repült el mellette.
"A szúnyogokat nem szívesen nézem - töprengett magában Zsebibaba-, de mégsem vihetek magammal egy szúnyogot! Még megcsípne! Na, de van itt valami más, amit magammal vihetnék! Taplógomba a fa törzséről! Még ránézni is rossz: csúnya fekete!"
-Bravó! -lelkendezett Bagoly, amint megpillantotta Zsebibabát egyik kezében a gyermekláncfűvel, a másikban pedig a taplógombával.-Tökéletesen igazad van, Zsebibaba! A gyermekláncfű szerintem is sokkal kellemesebb látvány, mint a taplógomba.
Most pedig a hallással folytatjuk. Ki lesz a következő?
-Én szívesen elmegyek, ha akarod - jelentkezett Malacka.
-Rendben! - felelte Bagoly. -Keress valamit, amit szívesen hallgatsz, és valamit, amit egyáltalán nem szeretsz hallgatni!
-Szeretem hallgatnai a harkály kopácsolását fenn a fán - mondta Malacka.
-Helyes, Malacka. De ezzel még nem ért véget a feladatod.
Malacka töprengve indult útnak, hogy valami olyasmit találjon, amit nem szívesen hallgat.
-Miért áll égnek az egyik füled?-bömbölt a fülébe egy ismerős hang, amitől ijedtében összerezzent.
-Jaj, Tigris! Hát te vagy az? - kiáltott fel Malacka rémülten.-Tulajdonképpen most éppen olyasvalamit keresek, amit nem szívesen hallgatok, és erre a célra te tökéletesen megfelelsz. Nem jönnél velem? Te is része leszel a kiállításunknak.
-Na de mit jelentsen ez? -tiltakozott Tigris, ám Malacka határozott mozdulattal megragadta őt a bal lábánál, hogy elcibálja a füves folyópartra, ahol a többiek vártak rájuk.
-Engedj el! -kiáltozott Tigris. Malacka azonban addig vonszolta őt, amíg vissza nem értek társaikhoz.
-Itt van, amit nem szeretek hallgatni, ha éppen a fülembe kiabál. Túlságosan hangos - mutatta be Malacka Tigrist a többieknek.
-Pompás! - állapította meg Bagoly. Malacka tehát második érzékünket is szemléltette, mégpedig a hallást. Tigris, nem lennél te a következő?
-Én mindenben benne vagyok, ha ugrándozhatok - egyezett bele Tigris.
-Jól van, akkor tiéd a tapintás! -kérte Bagoly. -Hozzál nekünk valamit, amit szeretsz mgeérinteni, és egy másik dolgot, amit nem szívesen érintesz meg!
-De hisz' ez remek játék! -kiáltott fel Tigris, és már szökdelt is a fák közé, mígnem a folyóparthoz ért.
-Tudom már, mi az, amit szívesen érintek meg: ez a friss, csobogó hideg víz! Lefröcskölöm az arcomat, és sietek vissza, hogy megmutathassam a többieknek.
Csak lubickolt a hűs vízben, és énekelgetett:

 

"Fröccsen a hűs víz, fürdök a habokban.
Ezt a tigrisek csinálják a legjobban.

Aztán kiszökkent a vízből, és meghemperegett a fűben. Szerencsétlenségére épp egy olyan helyet választott, ahol egy sündisznó napozott.

-Aúúú!-kiáltott fel a fájdalomtól, amikor a sündisznó tüskéi a hátában álltak. -Mi ez a szúrós izé? Csak nem egy sündisznó?!
A sündisznónak haja szála sem görbült, ám Tigris kissé megviselten tért vissza barátaihoz.
-Megvan, amit kértetek - jelentette fennhangon. -Látjátok? Vizes az arcom. Imádok hideg vízben pancsolni! És íme a sündisznó tüskék, amik hempergés közben a hátamba álltak! Ezeket nem nagyon szeretem. Nos, akkor most én vagyok a győztes?
-Nem, Tigris - jelentette ki határozottan Bagoly. -Ügyes voltál, de azért nem te vagy a győztes. Az lesz a győztes, akinek az ötödik érzék eszébe jut. Lássuk csak! Ó, már meg is van: látás, hallás, tapintás, szaglás, hallás!
-De a hallást kétszer mondtad!- tiltakoztak a többiek.
-Tényleg? -kérdezte Bagoly. -Sehogy se megy ez nekem! Nos, akkor ki akarja bemutatni a szaglást?
Erre Nyuszi emelte fel a kezét.
-Én tudom, hol találok olyat, amit szívesen, és amit nem szívesen szagolok! -mondta, és már ugrándozott is háza felé. Ott pedig egyenesen a konyhába ment.
Kinyitotta a sütő ajtaját, és kihúzott belőle egy forrón gőzölgő csokitortát. Épp most készült el! Isteni illata volt!

 

"Még szerencse, hogy nem felejtettem el - gondolta magában -, különben most már csak egy égett tortát vehettem volna ki a sütőből! Az égett tortának pedig egy cseppet sincs jó illata!"

 

Ezután Nyuszi a kamrába ment, és felnyúlt a legfelső polcra.
-Á, ez az! - mondta, majd leemelt egy jó érett, büdös sajtdarabot.-Már hetek óta meg akartam enni, de valami mindig közbejött! Te jó ég! De hisz' ez már kék a penésztől! Pfú, de büdös!
Mivel Nyuszi nem tudta volna a csokitortát és a sajtot is egyszerre elvinni a többieknek, úgy határozott, hogy inkább meghívja őket magához.
-Hahó! Min-den-ki jöj-jön el hoz-zám! Szagoljátok meg, amiket gyűjtöttem! -kiáltotta. Szerencsére a Nyuszi házából áradó tortaillat erősebb volt a sajtszagnál.
-Csak menjünk az orrunk után - szólt a többiekhez Bagoly-, amíg el nem érjük az illat forrását!
Eközben Nyuszi csodálatosan feldíszítette a tortát cukormázzal és rumos meggyel. A torta már az asztalon díszelgett, és várta a vendégeket. Elsőnek Micimackó érkezett. Amint megpillantotta a tortát, így szólt Nyuszihoz: -Nyuszi, hadd kóstoljam meg azt a tortát! Igen ízletesnek tűnik.
Bagoly meghallotta Micimackó szavait, és boldogan kiáltott fel:
-Ízlelés! Megvan az ötödik érzék! Látás, hallás, tapintás, szaglás és ízlelés! Ügyes vagy, Micimackó! Te vagy a győztes, mert neked jutott eszedbe az ötödik érzék!
-Akkor most már végre tényleg megkóstolhatom? - kérdezte Micimackó kissé türelmetlenül.
Nyuszi mindenkinek vágott egy szeletet. Mindenkinek nagyon ízlett - kivéve Fülest.
-Miért kell nekem tortát ennem? - kérdezte. -Miért nem ehetek inkább valami ragacsos, kékes, krémes dolgot?
-Arra a büdös sajtra gondolsz? - kérdezte Nyuszi.
-Szerintem isteni illata van! -felelte Füles.
Füles végül mind felfalta a büdös sajtot, és életében először állapította meg, hogy mindent egybevéve tényleg csodálatos nap volt ez a mai.
-Fúj! - szólt Malacka. -Hogy lehet ilyen büdös sajtot enni, amikor az ember tortát is ehet?!
-Hát, bizony mindenkinek más az ízlése -fűzte hozzá bölcsen Bagoly.

 

A három kívánság

 

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember s a felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor összeperlekedtek.   Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát.

Még a víz jóformán fel sem forrott, jön haza az ember, s mondja az asszonynak nagy örömmel:   - Hej, feleség, ha tudnád, mi történt! Vége a nagy szegénységnek, lesz ezután mindenünk, amit szemünk-szánk kíván.  

- Ugyan ne tréfáljon kend - mondta az asszony -, talán bizony kincset talált?  

- Meghiszem azt! Hallgass csak ide. Amint jövök ki az erdőből, mit látok az út közepén? Belerekedt a sárba egy kis aranyos kocsi, a kocsi előtt négy szép fekete kutya befogva. A kocsiban olyan szép asszony ült, amilyet világéletemben nem láttam. Biztosan tündér lehetett. Mondja nekem: “Te jó ember, segíts ki a sárból, bizony nem bánod meg.” Gondoltam magamban, hogy bizony jólesnék, ha segítene a szegénységünkön, és segítettem, hogy a kutyák kihúzzák a sárból. Kérdi az asszony, hogy házas vagyok-e. Mondom neki, hogy igen. Kérdi, hogy gazdagok vagyunk-e. Mondom neki, hogy bizony szegények vagyunk, mint a templom egere. Azt mondja: “No, ezen segíthetünk. Mondd meg a feleségednek, hogy kívánjon három dolgot, teljesülni fog a kívánsága.” Azzal elment, mint a szél.

  - Ugyan rászedte kendet!  

- Majd meglátjuk. Próbálj csak valamit kívánni, édes feleségem!  

Erre az asszony hamarjában kimondta:   - Bárcsak volna egy kolbászunk. Ezen a jó parázson hamar megsülne.   Alig mondta ki, már le is szállt a kéményből egy lábas, benne akkora kolbász, hogy akár kertet lehetett volna keríteni vele.  

- Látod, hogy igazam volt - mondta a szegény ember -, hanem most már valami okosabbat kívánjunk. Két tinót, két lovat, egy malacot...  

Közben a szegény ember elővette a pipáját, volt még egy kicsi dohánya, megtömte. Benyúl a tűzbe, hogy parazsat tegyen a pipájára, de olyan ügyetlenül talált benyúlni, hogy a lábast a kolbásszal feldöntötte.  

- Az istenért, a kolbász! Mit csinál kend? Bár az orrára nőtt volna kendnek! - kiáltott ijedten a felesége, s ki akarta kapni a kolbászt a tűzből, de bizony az akkor már az ember orrán lógott le egészen a lába ujjáig.   - Látod, bolond, oda a második kívánság. Vegyük le!  

Próbálja az asszony, de bizony a kolbász egészen odanőtt.  

- Hát bizony ezt le kell vágni. Egy kicsit az orrából is lecsippentünk, nem olyan nagy baj az!  

- De azt nem engedem!  

- Bizony ha nem, élete végéig így fog sétálni a kolbásszal.  

- Dehogy fogok, a világ minden kincséért sem! Tudod mit, asszony, van még hátra egy kívánság, kívánd, hogy a kolbász menjen vissza a lábosba.  

- Hát a tinó meg a ló meg a malac akkor hol marad?  

- Már hiába, feleség, én ilyen bajusszal nem járok. Kívánd hamar, hogy a kolbász menjen vissza a lábosba.  Mit volt mit tenni, a szegény asszonynak csak azt kellett kívánni, hogy a kolbász essék le az ura orráról. Megmosták, megsütötték, s jóízűen az utolsó falatig megették. Evés közben szépen megbékültek, s elhatározták, hogy többet nem pörölnek, hanem inkább dolgoznak szorgalmasan. Jobban is ment dolguk, idővel tinót is, lovat is, malacot is szereztek, mert szorgalmasak és takarékosak voltak.    

 

Mondóka

Ismételtük a tanult mondókákat.

Egyenletes lüktetéssel, járás közben is.

 

Ének

Ismételtük a tanult dalos játékokat.

Új dalt tanultunk Mikulásra készülődve.

 

 

Barkácsolás

Sapka formát díszítettünk - kiszúróval készült apró motívumokat ragasztottunk fel.

A végén minden gyerek bekötött szemmel rakott fel néhány motívumot, majd megbeszéltük, hogy hogyan volt könnyebb a munka - egyöntetűen a nyitott szemmel való munkálkodás nyert.

Azt is megbeszéltük, hogy miért volt nehezebb bekötött szemmel - nem láttuk, mit csinálunk.

Mi segített? A tapintásunk.

 

Környezetünk

 

Ízlelés:

Kóstoltak :

-           karalábét

-          sárgarépát

-          mazsolát

-          grapefruitot

-          citromlevet

-          sós chipset

Megbeszéltük, hogy mi segített felismerni az ízeket- a nyelvünkön lévő ízlelőbimbók.

Szaglás:

Megszagoltak :

 

-          hagymát

-          citromot

-          levendula olajat

-          kakukkfű olajat

-          fahéjat

Megbeszéltük, hogy mi segített felismerni a szagokat – az orrunk.

 

Látás:

Behunyt szemmel

-          hallgattak tapsolást

-          sétáltak a teremben először nyitott szemmel az ajtóig, majd csukott szemmel vissza

-          csukott szemmel kellett tapogatással felismerni egy társukat – könnyebb volt, ha hosszú hajú, vagy             copfos volt

Összefoglalva felsoroltuk az érzékszerveinket, megbeszéltük, honnan ered a szólás- vigyáz rá, mint a szeme világára – leggyakrabban használt érzékszervünk.

Mindenki mondott egy dolgot, amit szeret nézni/látni, és egyet,amit nem.

 

Mozgás

 Padgyakorlatokat végeztünk mezítláb

-          tyúklépés a padon

-          járás előre, hátra

Billenő létrán egyensúlyoztunk.

Félgömbökön jártak, majd kerülgettük azokat.

 

Anyanyelvi nevelés

Szógyűjtés.

Mit láthatunk?

pl. a virág színét

 

Matematika

 

Matematikai játékot játszottunk:

Négy tárgyat eldugtunk, mindet más-más gyerek a teremben, más-más helyre, amit mindenki látott.

Ezután kérdésekre kellett válaszolni emlékezet alapján:

-          mit dugtunk el először?

-          ki dugta el a macit?

-          mit dugott el Z?

-          hova dugtuk a fókát?

-          mit dugtunk a polcra?

És így tovább.

Ezután ugyanezt a játékot eljátszottuk öt tárggyal.

Rendkívül jól fejleszti a megfigyelést, gondolkodást, memóriát, és a sorszámokat is megalapozza ez a játék.

 

Folytatásos mese

Berg Judit: Tündérnaptár

 

 

 

 

Vers

Nyulász Péter: Kinyerma

A játékot te nyered,
ha nagyobb a tenyered.
Ha pedig az én tenyerem
nagyobb, mint a te tenyered,
a játékot nem te nyered,
hanem az én tenyerem nyer.

 

Mondóka

 

Ismételtük a régi mondókákat, ezúttal hangszeres kísérettel

- egyenletes lüktetés a hangszerrel

- egyenletes lüktetés a hangszerrel, de egyik sort halkan, a másikat hangosan mondjuk, és a 

   hangszeres  kíséret is halkabb - hangosabb

- akinek a hangszerén fém adja a hangot, feláll, a többiek ülve maradnak. Első sort a fémesek, második 

  sort a többiek mondják-zenélik, majd ismét a fémesek, stb.

 

Ének

Ismételtük az eddig tanult dalokat.

Zenehallgatásnál meghallgattuk Muszorgszkij : Egy kiállítás képei címú múvéből a Gnóm-Óriás- részt.

A gyerekek találgathattak, vajon kiről szól a zene.

Kitalálták.

 

Barkácsolás

Hallás-zenehallgatás

Ismét meghallgattuk-többször- a zenei részletet, eközben a gyerekek lerajzolták, milyen óriást láthatott szerintük a zeneszerző a kiállításon.

Választhattak , mivel szeretnének dolgozni:

- ceruzával

 - filctollal

- zselés színes tollal

 

Környezetünk

Tapintás:

A tapintás az ujjainkkal történik.

Az előző mozgásos tevékenységre visszautalva:

- tapintottak gesztenyét párnahuzatba varrva,

 - görgettek lábbal fém dobozt,

 - tapintással felismertek különböző dolgokat,

 - végigmentek különböző felületeken csukott szemmel is.

Hallás:

A hallás érzékszerve a fül.

1. Becsukott szemmel hallgatták az én hangomat,

2. Becsukott szemmel különböző hangokat kellett felismerni

- papírgyűrés

 - olló hangja

 - tapsolás

 - cintány

 - gyöngy zörgés

3. Egy gyerek kiment, valaki elbújt egy takaró alá, amikor viszajött, aki kiment, nyihogott. Ki kellett találni,

  ki volt a takaró alatt.

  Megbeszéltük, hogy miért ismerték fel: mert már többször hallottuk egymás hangját.

 

Mozgás

 

Mezítlábas torna során billenő létrán , padon egyensúlyoztak,karikán sétáltak.

 

Anyanyelvi nevelés

Minek a hangját halljuk?

Meg kellett fogalmazni, pl. " A labda pattogását", " A kutya ugatását."

 

Matematika

Párosítás

1. Különböző formájú gombok közül kellett kiválasztani a két-két egyformát, pl. két cseresznye,

  két szív, két maci, stb.

  Ebben az esetben a párok két tagja teljesen egyforma volt.

2. Mindenki kapott egy tárgyat, amelyeket előzőleg úgy választottam ki, hogy valamely logika alapján 

    kettő-kettő párt alkosson:

  - kanál-villa

   - szalvétatartó- szalvéta gyűjtő

   - fogkefe-fogkrém

   - filctoll- papír

  - dobókocka-bábú

   - hajkefe- fésű

    - szappan- körömkefe

  Miután mindenki kapott ezek közül egyet-egyet, meg kellett keresni a párját.

  Ebben az esetben a párosítás alapja az volt, hogy a párokat alkotó dolgokat  mire használjuk.

3. Mindenki kapott egy lapocskát, amin bizonyos számú forma volt, pl. 2 levél, két virág, három hattyú,

   három csillag, stb.

   Ismét meg kellett keresni azt, akinél a párja van, vagyis azonos számú forma, mint az ő lapján.

   Ebben az esetben a párosítás alapja a számosság volt.

 

Folytatásos mese :

Berg Judit:Tündérváros 

                                                                   

 

Mese

A Rémusz bácsi meséi címú könyből a Libaanyó mestersége címú fejezetet olvastuk el.

 

Vers

 

Dudás Eszter: Libagyűlés

Gúnár gágog kint a réten,

Libagyűlés folyik éppen.

Csak úgy harsog sárga csőrük,

Zeng az egész nádas tőlük.

 

Meghallja a róka koma,

Settenkedve siet oda.

A gyűlésnek vége szakad,

A sok liba messze szalad.

 

Mondóka

 

Ismételtük a régebben tanult mondókákat, egyenletes lüktetéssel.

Tapssal, térden tapssal, járás közben tapssal, és a gyerekek által javasolt más módokon, kétféle dolgot összekötve.
(taps vállon,majd fejen,stb)

 

Ének

 

Új dalt tanultunk:

 

Hatan vannak a mi ludaink-páskereső játék

 

Hatan vannak a mi ludaink,

három szürke, három fekete.

Gúnár, gúnár, liba gúnár

gúnár az eleje, akinek nincs párja,

keressen magának!

 

Párosával állnak a gyerekek, kézfogással, menetirányban sétálnak a dalra.

 Egy gyereknek nincs párja, ő középen áll.

A dal végén mindenkinek el kell engedni eddigi párja kezét, és új párt kell keresnie. Természetesen a középen álló is keres magának párt. Akinek nem jut pár, beáll középre.

Ismétlés:

Egyél libám, egyél már 

Kukorica kása

 

Egyéni ritmus visszhang játék:

egyszerű ritmus visszatapsolása ( titi-tá; tá-titi, stb)

Furulya kísérettel énekeltünk:

Borsót főztem

Kukorica kása

 

Barkácsolás

 

Képkiegészítés:

Liba minta felragasztása lapra, rajzolt vonalra sorminta kirakása kukoricából, rajzos kiegészítés.

Márton napi lámpás készítése decoupage technikával:

Előre nyomtatott libaképet kicsit bevizezni egy szivacs segítségével, a mintát az üvegre illeszteni,majd speciális ragasztóval átkenni.

 

Környezetünk

Szent Márton legendájánek elmesélése

Szent Márton életéről, a lampionról és a libáról...

Szent Márton a mai Szombathely környékén született ku. a IV. században.
Márton egy római katona fia, aki apja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak. Nem sokkal ezután Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és misszionárius lett. A Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint Márton a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így "kénytelen volt" a püspökséget elvállalni. Úgy tudni meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Időszámításunk után 397-ben november 11-én hunyt el. Halála után hamarosan szentté avatták.

A püspökről sokféle megemlékezést tartottak és tartanak manapság is szerte Európában.
November 11. körül a gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek inkább a Márton-napi libával emlékeznek rá, és más népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek. A gyerekek mindig örömmel várják ezt a vidám ünnepet, amely egyben a tél kezdetét is jelenti.

A lampionos felvonulás eredete: Novemberben hamar sötétedik. Mivel régen nem volt utcai lámpás, ezért az emberek fáklyával, vagy lámpással a kezükben mentek misére. Ezt elevenítjük fel ma is.

Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.

 

Aki Márton napján libát nem eszik,

egész évben éhezik!- így tartja a mondás

 

Hogy ezt elkerüljük, ebédnél mindenki kapott egy kis libahúst.

 

Mozgás

Babzsák gyakorlatok:

- kúszás, csúszás, mászás bazsákkal

- étkezes alsódobás

 

Anyanyelvi nevelés

Fejezd be!

- asz... asztal, aszal

- le....leves, levél, lent, les

- ba...barack, baba

ma....mama, majd, macska

Ellentétek

- kicsi -nagy

- szép - csúnya

- hosszú - rövid

- világos - sötét

- kövér  -sovány

- jó - rossz

- fiatal - öreg,idős

- okos - buta

- éhes - jóllakott

- sima - gyűrött

- sok- kevés

- vidám - szomorú

 

Matematika

Párosítás

Párban állunk- ketten állunk

Miből van páros a testünkön?

Nincs párja-páratlan

 

Folytatásos mese:

 

Berg Judit: Tündérváros

 

 

Mese

Szabó Gitta: A kis falevél

 

Beköszöntött az ősz, hűvösebbre fordult az idő. A szél hintáztatta a faleveleket, és ilyenkor a kis falevél nagyon jól érezte magát.
- Mami, mami! Gyere hintázz velem! - hívta édesanyját, a Nagylevelet.
Vidáman hintáztak, ám a mama egy-kettőre elfáradt, mert így ősszel erősebben kellett kapaszkodnia, hogy le ne essen.
A Kislevél minden nap talált valami furcsát, amit addig még nem látott.
- Anyu! Olyan hideg van, pedig süt a Nap!
- Hát igen, itt van az ősz. Azután jön a tél.
- Anyu! Milyen az a tél? Én még soha nem láttam olyat.
- Télen fehér hó borítja a fákat, és nagyon hideg van. De addigra mi már nem leszünk a fán.
- Akkor hol leszünk? – kérdezte csodálkozva Kislevél.
- A földön. Ősszel a levelek mind lehullnak a földre. Vastagon betakarják a fa tövében lévő apróbb növényeket, és téli búvóhelyet nyújtanak a kicsinyke állatoknak. Például a sündisznó is a levéltakaró alatt, alussza át a telet. Ha a ruhánk színe, vörösre és sárgára változik, néhány napon belül, akkor egymásba kapaszkodunk, és együtt libegünk majd a föld felé. Meglátod milyen jó lesz!
A Kislevél egyik reggel tűzpiros ruhában ébredt.
- Anyu! Nézd milyen gyönyörű! – és örömében táncra perdült, ám egy óvatlan mozdulat után a nevetést kiáltás váltotta fel.
- Jaj! Anyu, segíts! Lezuhanok!
- Feszítsd ki magad, hogy lassabban zuhanj! - kiáltotta utána Nagylevél. – Mindjárt jövök én is, és megfoglak!
Amikor utolérte a kislevelet, óvatosan alásiklott, és most már együtt libegtek lefelé.
- Anyu, ez csodálatos! Igazad volt! Ilyen remek, dolog még soha sem történt velem.
- Figyelj! Nemsokára földet érünk – figyelmeztette a Nagylevél. – Hopp! Meg is érkeztünk! Tudod – mondta a mama -, napokon belül leesik a hó, és betakarja a lehullott leveleket. Ruhánk elázik, elrongyolódik, összekeveredik a többi levélével. Aztán mikor jön a tavasz, a hó olvadni kezd, és a földbe mossa az elázott leveleket. Ez új erőt ad a földnek.
- Ez borzasztó! A gyönyörű piros ruhám el fog szakadni? Pedig én annyira szeretem!
- A leveleknek ez a sorsuk. Ősszel leesnek a fáról. Védik és melegítik az apróbb élőlényeket, táplálják a földet, és tavasszal új élet születik belőlük. És persze Te is új ruhát kapsz.
Hamarosan jött egy hideg fuvallat, és nyomában sűrűn esni kezdett a hó. Kislevél az édesanyjával összeölelkezve pihent a fehér takaró alatt. Mielőtt elaludtak volna, Kislevélnek ismét furdalni kezdte oldalát a kíváncsiság.
- Anyu! Csak azt mondd meg még nekem, mi lesz tavasszal?
- Az emberek azt mondják, akkor éled a természet. A fák rügyezni kezdenek, melegebben süt a Nap, elolvad a hó.
- És mi? – kérdezte óvatosan Kislevél, mert már említett a mamája valamit neki erről, és félt a választól.
- Mi a hólével és többi levéllel a talajba szívódunk, aztán friss fű  és szép színes virágok kapnak életre a táplálékban gazdag földből. Hóvirág, ibolya, kankalin, százszorszép, nefelejcs, és még sok - sok más virág is.
- Én ibolya szeretnék lenni! – suttogta a Kislevél.
- Nekem is tetszik az ibolya. Együtt fogjuk köszönteni az illatukkal a tavaszt. Jó lesz? De most már aludjunk! Elfáradtam.
Kislevél szorosabban bújt édesanyjához, majd megnyugodva elszenderedett.
Álmában is várta a tavaszt, amikor majd felveheti vadonatúj, ibolyakék ruháját.

 

A mese után kendőkkel játszottunk, őszi színú kendőket kellett válogatni, és azzal szélben lebegő leveleket utánozni.

 

Vers

 

 Kovács Barbara: Tócsa -mondóka

 

Dagi tócsa, pocsolya,

de nagy a kend pocakja!

Nő a tócsa, dagad, hízik,

a cipőm már alig látszik,

minden csupa víz és sár:

ez a az ősz, és nem a nyár.

 

Mondóka

Esik eső, csepereg,

sárga levél lepereg.

Esik eső, hujjujjuj,

hozzá még a szél is fúj!

Csirr, csurr, csepegő,

esik esik az eső.

 

Ének

 

 

Ismételtünk mondókákat, különbözőképpen gyakoroltuk az egyenletes lüktetést.

(taps kézzel; taps kézzel, majd combon váltakozva; taps térden; helyben járás; helyben járás és taps)

 

Barkácsolás

Ószi leveleket készítettünk-előre kivágott levél formát festettek oly módon, hogy a levélre két színt csöppentettünk őszi színekből,saját válsztás alapján,miután séta közben megfigyeltük a leveleket: színűket, és hogy ősszel a levelek színe nem egységes többnyire. Ezeket a cseppeket aztán spatula élével széthúztuk a papíron.

 

 

 

Környezetünk

Séta közben megfigyeltük az őszi fákat, kezdve az óvoda Linzi lépcső felőli oldalán lévő gyönyörú fával, majd a Széll-kapu parkig tartó sétánkon és a parkban. Gyűjtöttünk faleveleket,amiket lepréseltünk.

 

Mozgás

Babzsákgyakorlatokat végeztünk mászás, kúszás közben.

 

Anyanyelvi nevelés

- találós kérdések:

Gyümölcs vagyok, édes vagyok,

ha megértem, piros vagyok.

Télen elrejt jól a kamra,

mi volnék, ha nem az … (alma).

 

Esik eső csepereg,

Sárga levél lepereg.

A nap is már rövidebb,

melyik évszak lehetek?

Mi az? (ősz)

 

Ha megérik, nagyot pattan,

olyan kerek, majd kicsattan!

Fogacskádon ám kifog,

bizony nem fog rajta fog,

szegény hiába sajog!

De ha kővel kupán vered,

recseg-ropog, s kettéreped.

Mi az? (dió)    

 

Sünilabda, zöld a színe,

ősszel pottyan le a fűbe.

Benne barna golyó lapul,

nagyot pattan, hogyha gurul.

Mi az? (gesztenye)

 

Nincsen kezem, nincsen fejem,

Csak palástom, s hosszú nyelem.

Napsütésben itthon hálok,

de ha esik, utcán járok.

Mi az? (esernyő)

 

Sok-sok gyöngyszem együtt lakik,

levelekkel takarózik.

Lehet lila, kék vagy sárga,

ha megérett, hordó várja.

Mi az? (szőlő)

 

- ősszel kapcsolatos szavak gyűjtése

- Story cube  -mese kockákkal játszottunk: 9 kocka eldobása után a felül lévő 1-1 ábra valamelyikét kellett

   mondatba foglalni.

 

Matematika

Számlálás 4-es számkörben:

- a teremben lévő játékok közül kellett mindenkinek 4 darabot gyűjteni, ezektet megneveztük, majd a végén

  megnéztük, ki gyűjtött egyformákat, ki különbözőeket.

- a termben körül nézve olyan tárgyakat kellett megnevezni, amiből 4 van, de nem tudjuk odavinni a

   szőnyegre

 

Folytatásos mese:

Berg Judit: Tündér a biciklin

 

 

 

 

 

 

Mese

 

A csodatök

 

Volt egyszer egy szegény kisfiú. Özvegy édesanyjával éldegélt egy faluban abból a néhány rézkrajcárból, amit az édesanyja mosással, fonással meg tudott keresni. Történt pedig egyszer, hogy az özvegy­asszony megbetegedett, s attól fogva a kisfiúnak kellett megkeresni a mindennapi kenyérre valót.

Egy nap azonban semmi munka se akadt, s üres kézzel, szomorúan bandukolt hazafelé. Már-már sírdogálni kezdett, amikor az árokparton megpillantott egy szép nagy tököt, és bár ugyancsak meghúzta a karját, nagy diadallal vitte haza.
– Lám csak – örvendezett az édesanyja is –, milyen szép tök! Jó lesz megsütni.
Hanem abban a pillanatban még a lélegzetük is elakadt a csudálkozástól, mert a tök moccant egyet az asztalon, és megszólalt:
– Dehogyis süssetek meg engem! Ültess csak föl az ablakpárkányra, te kis legény, vágj ki belül, vágj nekem orrot, szájat, szemet, aztán tegyél rá a bakancsodra, dugd belém kétfelől a kesztyűdet, a többit meg bízd rám.
A kisfiú nem értette a dolgot, de aztán úgy tett, ahogy a tök mondta. És alig állította bele a kifaragott tökbe az egyetlen szál gyertyájukat, alig állította rá a bakancsára, amikor a tök – kip-kop – megindult, körüljárt a szobában, s mire utánakaphattak volna, kikocogott az ajtón. No hiszen sopánkodott is a szegény asszony, és sírt a kisfiú, hogy mennyire pórul jártak! De sokáig nem búslakodhattak, mert egyszerre megzörgették az ajtót:
– Bummbumm! Burubumm! – s ahogy a kisfiú arasznyira kinyitotta, hát jön ám befelé nagy parádésan a tök, s a két kesztyűje között egy gyönyörű, pirosra sült cipót szorongat. Kérdezték volna, hogy honnan jön, hol vette a cipót, de a tök éppen csak meglobogtatta kicsit a gyertya lángját, s már döcögött is újra kifelé.
Aztán nemsokára újra megdöndült az ajtó: – Bummbumm! Burubumm! – s jött befelé a tök egy jókora darab szalonnával. Azt is éppen csak letette, azzal szedte bakancsnyi lábát kifelé. Így aztán már szalonnával ették a kenyeret, a szegény asszony meg a kisfia, amíg harmadszor is meg nem döndült az ajtó: – Bummbumm! Burubumm! – s jött befelé a tök, kétkesztyűnyi hóna alatt két üveg betegnek való vörösborral. Nem is számolták már azután, hány bummbumm döndült még az ajtón, de az biztos, hogy a kisfiú egyebet se tett, csak az ajtót nyitogatta, a tök pedig telehordta a kicsi szobát kol­básszal, zsírral, egy bödön mézzel, új cipővel, új ruhával, még új gyertyát is hozott. Már kevés híja lehetett az éjfélnek, amikor ismét bezörgetett, de most egész halkan; és olyan fáradtan, görnyedten jött be, hogy a kisfiú aggódva kérdezte meg:
– Kedves tök, talán bizony elfáradtál?
– Bizony el – felelte a tök, de mire ezt kimondta, addigra el is lobbant a beleállított gyertya.
A tök billent egyet, ledőlt a kis bakancsokról, s úgy hevert a padlón, mintha sohase élt volna.
Bizony megkönnyezték a csodatököt, de aztán a kisfiú gyorsan összeszedte kiszedett magját, megszikkasztotta a kályha mellett, s jól eltette tavaszig. Tavasszal pedig elültette, és azóta azt lesi, hátha terem neki másik csodatök.

 

Móricz Zsigmond: Iciri-piciri  

Ajaj, hol volt hol nem...
Volt egyszer egy iciri piciri házacska;
ott lakott egy iciri piciri kis macska.
Volt annak két iciri piciri kisökre,
rákaptak egy iciri piciri kistökre.
Csizmát húz az iciri piciri kis macska,
hová lett az iciri piciri barmocska ?
Bejárja az iciri piciri kis erdõt,
s nem leli az iciri piciri tekergõt.
Bejárja az iciri piciri kaszálót,
s nem látja az iciri piciri kószálót.
Rátalál egy iciri piciri kis tökre,
bánatában iciri picirit meglökte.
Felfordult az iciri piciri tököcske,
benne a két iciri piciri ökröcske.
Megörült két iciri piciri ökrének:
vége van az iciri piciri mesének !

Vers

 

Kányádi Sándor: Elment Péter

Elment Péter tököt venni,
elfelejtett pénzzel menni.
Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi.
De nem volt mit elővenni.
Elmaradt a sülttök-vétel,
étlen maradt szegény Péter.

 

Mondóka

Gyékény, gyákány,
Jön a Gyuri bátyám,
Tököt visz a hátán,
Ha elfáradt, leteszi,
Hogyha éhes, megeszi. 

Ismételtük a tavaly tanult tökös mondókát:

Sütőben a tökmag,
befűtöttünk tegnap,
ripeg-ropog, zeng a nád,
szél röpíti víg dalát.
Ég öt éjjel, öt nap,
odasül a tökmag.

 

Barkácsolás

Papírszalagokból tököt ragasztottunk

 

Környezetünk

Tököt faragtunk.

Beszélgettünk a tökfaragásról.

Megnéztük a rácalmási Tökfesztiválon készített fotóimat.

 

https://photos.app.goo.gl/RnxHkh9srdFhFtb17

 

 Mozgás

 

Labdás gyakorlatokat végeztek Dóri nénivel

- gurították

-akadálypályán gurították-padra fel, zsámolyra fel

- egymásnak dobták, gurították

 

Folytatásos mese:

Berg Judit:Tündér a biciklin

 

Az Ovi napok keretében  Balogh Andi néni átadta a ceruzákat, mi pedig  Andi nénivel elbáboztuk a következő két mesét:

Két kis medve meg a róka

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt két kis medvebocs, akik az erdőben éltek egy barlangban medvemamával és medvepapával.

Egyik reggel, amikor a bocsok felébredtek a szüleik nem voltak otthon.

1.bocs- Mama és papa nincsenek itthon!

2.bocs- Biztosan elmenetek reggeliért az erdőbe.

1.bocs- Menjünk el mi is, nézzünk szét az erdőben!

2. -Menjünk, úgyis unatkozom már!

 

Elindultak kiballagtak az erdőszélre. elbújtak a bokrok mögé, és nézték az úton a forgalmat. szekerek, autók jöttek, mentek arra. a két kis bocs jól szórakozott, amíg figyelték ezeket.

1.bocs-Nézd csak, milyen furcsán billeg az a szekér!

2.bocs-Tényleg! És nézd csak, most megakadt a kereke egy kőben!

1.bocs-Odanézz, legurult róla egy szép kerek malomkerék!

2.bocs-Nézd, ide gurult egészen közel hozzánk!

1.bocs-Menjünk, hozzuk ide, játszunk vele!

2.bocs-Menjünk! Legalább nem érzem, mennyire éhes vagyok!

1.bocs- Nekem is korog a gyomrom! ha játszunk, talán nem érezzük!

 

Odaszaladtak, ahová a kő pottyant.

2.bocs- De hiszen ez nem is malomkerék, hanem egy szép nagy darab kerek sajt!

1.bocs-Add csak ide, én láttam meg!

2.bocs-Hogyisne, hogy megedd az egészet egyedül!

Az enyém, az enyém, az enyém!

(Kiabálnak veszekednek, egymás kezéből akarják kitépni)

 

A róka, aki a éhes gyomorral feküdt a rókalyukban meghallotta a nagy veszekedés zaját. Nyomban ott termett.

Róka- Hát ti meg kiabáltok úgy, hogy hét határban hallani?

1.bocs-Itt ez a szép nagy darab sajt, ami legurult egy szekérről!

2.bocs- És most nem tudjuk elosztani, hogy mind a kettőnknek egyformán jusson belőle!

Róka- No, ha csak ez a baj, majd én elosztom! de most aztán csend legyen! Menjetek oda a bokrok mögé, amíg én elosztom a sajtot. De ki ne merjetek jönni, amíg nem szólok!

 

1.bocs 2.bocs- Megyünk már, megyünk!

 

Róka- Na majd én elosztom, ti oktondi bocsok!

Kettéharapja: jaj. hát az egyik nagyobb lett!

Na majd most!

Addig- addig harapdálja, hol az egyik, hol a másik felét nagy vigyorogva, csámcsogva, míg elfogy az egész sajt.

Róka-Na, ez finom volt!

Ti meg barátocskáim, csak várjátok a sajtotokat!

(elmegy)

 

1.bocs-Te, én már nagyon éhes vagyok!

2.bocs-Mikor szól már ez a róka?

1.bocs-nagyon nagy a csend!

2.bocs-Nézzünk ki!

1.bocs2.bocs-De hiszen nincs is itt a róka!

1.bocs-És a sajt is eltűnt!

2.bocs-Jól becsapott minket! Megette a sajtot és elsompolygott!

1.bocs-ha nem veszekedtünk volna, hanem elosztottuk volna a sajtot, most nem lenne üres a pocakunk!

2.bocs-Menjünk haza, hátha megjött már medve mama és medve papa!

 

Így is tettek. Hazaballagtak lógó orral, otthon már várta őket medvemama és medve papa finom reggelivel.

 

A kismalac és a farkasok

 

A kismalac egy házban éldegélt az erdő szélén.

Egy hideg téli napon valaki bekopogtatott az ajtaján.

Kismalac- Ki van odakint?

Farkas- Jaj, kismalac, engedj be, olyan hideg van idekint, hogy mindjárt megfagyok.

Kismalac-Nem eresztlek bíz én, mert megeszel!

Farkas-Jaj, dehogy eszlek meg kismalac.

Kismalac- Nem bízok én benned, farkas!

Farkas-Akkor legalább az egyik hátsó lábamat engedd be, majd megvesz az isten hidege!

Kismalac- Hát nem bánom, gyere, dugd be a lábadat!

(Ebbe a jó kis zsákba belemászhatsz, úgy ám!)

Farkas-Jaj, kismalac, az egyik hátsó lábam a jó melegben van már, ereszd be a másikat is!

Kismalac- Na nem bánom, dugd be!

Farkas- Jaj kismalac, a két hátsó lábam már jó melegben van, engedd be a két mellső lábamat is!

Kismalac-No dugd be azokat is!

Farkas-Ó kismalac, már csak a fejem van idekint, majd lefagy, engedd be azt is!

Kismalac- No gyere, de gonosz farkas, te akartad!

                  Forró vizet rá!

Farkas- úúú, úúú-vonyít és elszalad.

Kismalac- Ne jártál túl az eszemen, jól pórul jártál!

A farkas egyedül nem mert visszajönni, ezért addig -addig beszélt a többi farkasnak, míg el nem jöttek vele a kismalac házához.

Kismalac- Jaj nekem, ez a sok farkas mind engem akar! Mit tegyek most! Felmászom erre a magas fára!

 

Farkas-Ott van, ott van a fa tetjén! ha egymás vállára állunk, aki legfelül van elérheti! Másszatok fel a hátamra, gyorsan, gyorsan.

Kismalac-Hű, ennek a fele sem tréfa, mindjárt elérik a farkincámat, és akkor nekem végem! Mit tegyek? Megvan!

Forró vizet a kopaszra!

 

Farkas- Jajj, jajj, megint kezdi ez a kismalac, én elfutok világgá!

Ahogy a farkas kiugrott, a többiek is mind leestek, jól megüt9ötték magukat. bezzeg nem nézték, hol a kismalac, futott, ki merre látott, többé még a környékre se mentek.

A kismalac még ma is él, ha meg nem halt!